Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

RECEPT LAP - ízek, tájak, diéták...


DESSZERT SZALON, VÁC

2009.01.26

2600 - Vác,
Köztársaság út 21.

Nyitvatartás:
keddtől vasárnapig 10-től 19 óráig

 

2012.

Szakítottunk a Desszert Szalonnal.

Nem volt ez egy egyszerű és gyors folyamat. Nagy volt a szerelem évekig, nehezen múlt el. Pedig rengetegszer csalódtunk, rengetegszer lettünk átverve, hülyének nézve.

Sajnos a Desszert Szalont is elérte a magyar vendéglátós betegség: már csak a melldöngető büszkeség, a döbbenetes árak vannak meg teljesítmény nélkül.

Azt, hogy romlott süteményt kaptunk, megbocsátottuk.

Azt, hogy ehetetlen a krémes, azt, hogy olyan szilváspitét kóstoltunk az ősszel, hogy két falat is sok volt belőle, elnéztük.

Azt, hogy ahányszor műanyag tálkába kértünk fagylaltot, a tálka mindig repedt, törött volt (természetesen ennek ellenére megkérték az árát) szintén nem tettük szóvá.

Kaptunk aztán celluxszal összeragasztgatott, koszos papírdobozt a sokezer forintért megvásárolt bonbonhoz. Úgy nézett ki a doboz, mintha a kukából halászták volna ki, aztán megragasztották volna. Roppant étvágygerjesztő volt.

Kaptunk 3 centis törött marcipánmalacot 800 forintért újévkor, amiről kiderült, hogy még csak nem is sütemény, hanem egy egyszerű rózsaszín golyó 4-5 deka marcipánból. Ügyes?

Szervízdíjat számoltak föl az elvitelre vásárolt süteményre.

Olyan macaront, csokis kekszet adtak, hogy a kutyának sem kellett.

Kérdésre sem tudták megmondani, hogy az egyes sütemények miből készültek és körülbelül meddig tarthatók el hűtőgépben, miután megvásároltuk őket.

Volt, hogy zárás előtt (nem után!) elszedtek előlünk mindent az asztalról, hogy menjünk már onnan.

A tulajdonos és az alkalmazottak végtelen gőgjéről, pökhendiségéről, udvariatlanságáról jobb nem is beszélni!

Olyanok vagyunk, hogy ha egyszer megszerettünk egy helyet, nagyon szeretjük, nagyon sokat elnézünk, nagyon soká tart a hűség. Most is így volt. De amikor a mérlegen már négyszer-ötször annyi volt a negatívum, mint a pozitívum, megelégeltük a dolgot.

A sok-sok kellemetlenség mellett az döntötte el a kérdést, hogy már nagyjából két éve nem ettünk náluk olyan süteményt, ami igazán ízlett volna.

Nem megyünk mostanában a Desszert Szalonba, és nem ajánljuk másnak sem.Kidobott pénz és csalódás.

    

p1030466-dd.jpg

   

 

A MÚLT... AMIKOR MÉG SZERETTÜK A DESSZERT SZALONT

Rég volt. Igaz sem volt?

 

2009-2011.

Az általunk végigjárt cukrászdák közül Magyarországon egyértelműen itt a legfinomabb a sütemény.

Biztos, hogy valódi alapanyagokat használnak, és nem spórolnak velük. A sütemények egyszerre hagyományőrzőek és formabontóak.

Kép A gyönyörű külső teljes harmóniát alkot a csodálatos ízekkel.

A váci Desszert Szalon az a hely, ahol nem is lehet csak egy süteményt választani, mert egyszerűen muszáj megkóstolni legalább kettőt-hármat. (Nálunk ez úgy működik, hogy természetesen megkóstoljuk egymás sütijét is, és gyakran haza is viszünk néhány remekművet.)

A maximális tökéletességtől talán csak annyi választja el az itteni süteményeket, hogy számomra elég édesek. A Dobos torta vagy az Eszterházy például az én ízlésem szerint egy picit túlzottan is. De ez csak egy olyan ember véleménye, aki nem bírja a túl édes ízeket.

Nagy kár, hogy ennyire pici ez a cukrászda. Jó lenne egy belső vendégtér is, ahol az ember elüldögélhetne a süteményeket végigkóstolgatva.

  

desszert-szalon-20100606-005-ee.jpg

  

A Desszert Szalonban a fagyi és a kávé sem rossz, sőt, nagyon finom, de egyértelműen a süti a favorit.

   

desszert-szalon---gesztenyes-004-ee.jpg

   

Kedves, figyelmes gesztus, hogy a kávéhoz egy aprócska tölcsér fagyi is jár náluk a kávéscsésze szélére erősítve.

A kiszolgáló kisasszonyok kedvesek, mosolygósak.

  

desszert-szalon-vac-20090819-040-ee.jpg

  

Az árak ugyan magasabbak az átlagnál, de ezt a minőség indokolttá teszi.

Aki teheti, menjen el Vácra, hogy megkóstolja Mihályi László mestercukrász süteményeit. Sokadszori kóstolásra is azt mondom: érdemes.

    

p1030471-dd.jpg

   

Viszont - mint a munkásságának őszinte csodálója - arra az egyre megkérném Mihályi urat, hogy ne csináljanak francia krémest!  A francia krémes a Desszert Szalonnak, sajnos, nem jön össze. Főleg amíg olyan krémesek vannak a "pályán", mint a füredi Bergmanné.

Sajnos a pite sem megy a Desszert Szalonnak. Ha pite, akkor maradnék a balatonfüredi Karolinánál (vagy a sajátomnál).

 

Kép

  

A legtöbb sütemény viszont nagyon jó. A többségük olyan, amit otthon egy háziasszony nem tud elkészíteni a családja számára.

 

desszert-szalon-20110604-028-dd.jpg

    

Az évek alatt, mióta a Desszert Szalon őszinte rajongója vagyok, volt egy komoly hullámvölgy, amikor attól tartottam, vége a dicsőségnek.

Többször egymás után nem találtam egyetlen olyan süteményt sem, ami ízlett volna.

Aztán jött a mélypont: a romlott tejszínhabbal megkoronázott somlóival.

Megmondom őszintén: amikor ez történt, nem az volt rossz, hogy a somlóira romlott tejszín került. Meleg nyár volt. Egyértelmű volt, hogy nem maga a somlói romlott, hanem a valódi házi tejszín adta meg magát talán szállítás közben. Előfordul ilyesmi. Igazán nem végzetes hiba. Ami viszont fájt, az Mihályi úr reakciója volt. Mogorván, tömény utálattal az arcán közölte, hogy ennek a tejszínnek semmi baja. Igaz, utána kiküldte a somlói árát a pincérlánnyal. Nem túl derűsen távoztunk.

Aztán egy ideig nem mentünk a Desszert Szalonba.

De én hűséges természetű ember vagyok. Ha egyszer megszerettem egy helyet, ahhoz ragaszkodom. A Desszert Szalont pedig komolyan megszerettem. (Csak Mihályi úr ne lenne olyan mogorva ember!)

Néhány héttel a somlóis eset után újra próbálkoztunk. Érdemes volt.

Azóta jópár hónap eltelt, és a Desszert Szalon még mindig a legjobb cukrászda az országban.

Legutóbb megint egy vadonatúj kreációt kóstoltam. Fantasztikus volt!

 

Kép

 p1020984-dd.jpg

p1220477-dd.jpg

p1030733-dd.jpg

p1030493-dd.jpg 

p1220499-dd.jpg

  

 

Értékelés 

 

A "jeles" osztályzat 5 mosolygós csillag.
    A csillagok egytől ötig az iskolai egyes, kettes.. ötös érdemjegynek felelnek meg.

Az hattól tízig adható plusz csillagok azt jelentik, hogy a kapott szolgáltatással kivételesen meg voltunk elégedve. Ezek a csillagok külön dicséretet jelentenek a jeles osztályzat mellé.

 

 

Sütemények:                        Kép KépKép

Fagylalt:                               KépKép

Kávé, tea:                            KépKépKépKép

Kiszolgálás:                   KépKép

Hangulat:                              KépKépKép

A vendégtér kialakítása:     KépKépKép

Tisztaság:                              KépKépKépKépKép

Mosdó (tisztasága):             KépKépKépKép

Ár-érték arány:                 KépKép

   

Ha más a véleményed, írd meg!

Természetesen nem vagyunk tévedhetetlenek. És ahány ember, annyiféle ízlés.

Lehet, hogy amikor ott jártunk, éppen rossz volt a csillagok állása vagy migrénje volt az ott dolgozóknak. De persze az is lehetséges, hogy mi láttuk túl rózsaszínben a világot azon a napon, és azt is ehetőnek/ihatónak találtuk jókedvünkben, amit te a szomszéd kutyájának se adnál oda.

Mondd el a véleményedet te is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Mihályi

(Szamóca, 2009.10.21 10:47)

Miért rúgták ki és mikor?

Mihályi

(Bogi, 2009.10.21 10:45)

Szerencsére kirugták a MIhályit a Centrálból, úgyhogy talán többet tud foglalkozni a saját üzletével ezentúl!

eperke

(eperke, 2009.10.13 08:43)

Desszert Szalon
Több száz km utaztunk Vácig,de kár volt! Még hogy természetes alapanyagokból készült "CSODÁK" ? Művészi alkotás ez biztos! Kiállításra való,de nem enni!

Desszert Szalon

(Szamóca, 2009.10.12 11:10)

Megjegyzem, mikor legutóbb ott jártunk, tényleg egy nagyon mogorva, pofákat vágó idősebb nő volt a felszolgáló, nem a korábban megszokott nagyon kedves, készséges fiatal lányok.
Remélem, ez csak valami átmeneti állapot!

Desszertszalon

(Kati, 2009.10.12 10:55)

Finomak a sütik, de messze túlértkeltek, maximum látványosak de semmive sem jobbak mint egy hagyományos cukrászda termékei. A felszolgálók meg mogorvák és nem adtak vizet a süti mellé pedig az kötelező lenne ha nem kérek inni.

Diabetikus édességek

(Szamóca, 2009.10.11 11:44)

Szia!
Sajnos nem láttam diabetikus édességeket a Desszert Szalonban.

váci desszertszalon

(Nóri, 2009.10.11 11:29)

szia!

szeretném megkérdezni, hogy láttál-e diabetikus süteményeket itt?
Már nagyon régóta keresek olyan cukit, ahol finom édességek vannak cukorbetegeknek.

Cukor

(Szamóca, 2009.10.09 12:09)

Kedves Tanár Úr!

Köszönjük ezeket a hasznos információkat.
Átmásolom őket a sütési-főzési praktikákhoz is.

Cukor

(TANÁR ÚR, 2009.10.09 11:57)

Cukorfőzési próbák

Gyenge szál: (3o-32 Bé° vagy 83-84 C° ). Röviddel a cukor felfőzése után keletkezik. Mutatóujjunkkal a főzőből kanállal kivett cukormintából keveset leveszünk és hüvelykujjunkhoz érintjük. Két ujjunkat szétnyitva a cukor 1-2 cm-re szálszerűen nyúlik, majd elszakad.
Erős szál: (34-35 Bé° vagy 86-87 R°). A cukorszál ujjunk szétnyitásakor csak 3-4 cm nyújtás után szakad el.
Gyenge golyó: (44 Bé° vagy 92 R°). Hideg vízbe mártott mutató és középső ujjunkkal a főzetbe nyúlunk, újra visszamártjuk a hideg vízbe, miközben hüvelykujjunk segítségével körkörös mozgást végzünk. Ha a csomó puha, gumiszerű, gyenge golyóval van dolgunk.
Erős golyó: (48 Bé° vagy 100 R°). Az eljárás ugyanaz, mint az előbb, csakhogy keményebb, tömörgumiszerű golyót nyerünk.
Gyenge törés: (112-113 R°). A szokásos módon vett cukormintát hideg vízbe mártjuk és ha fogunkhoz ragad, gyenge törésű.
Erős törés: (114-118 R°). A lehűtött cukor próbára harapva üvegszerűen törik, recseg-ropog.

Hurokpróbák
Gyenge buborék: (37 -42 Bé° vagy 82-92 R°). Drótból tízfilléres nvgyságú nyeles hurkot készítünk. Ha ezt megfelelő sűrűségű cukorfőzetbe mártjuk, a hurkot vékony hártya fogja kitölteni (vagyis addig mártogatjuk a forrásban levő cukorba, amíg hártya keletkezik). Ráfújva szappanbuborékszerű anyag keletkezik, amely csakhamar szétpukkan. Ez a gyenge buborék.
Erős buborék: (44-48 Bé° vagy 93-100 R°). Az eljárás ugyanaz, mint a gyenge buboréknál. Azonban a dróthurok hártyájára ráfújva a keletkező buborék hosszúkásan elnyúlik és elszáll anélkül, hogy elpattanna (gyöngyfüzérszerűen).

erről

(akárhogy, 2009.09.30 20:04)

Szerintem íztelen volt és teljesen jellegtelen.

Mintha fűrészporból készült sütiket ettünk volna

Macaron

(Szamóca, 2009.09.29 14:28)

Szia!
Pont itt van a hozzászólásod fölött egy fotó a Mihályi-féle macaronról.
Szóval lehet kapni. Van pl. epres és pisztáciás.

Mihályi

(Teki, 2009.09.29 10:36)

Macaront is lehet kapni MIhályinál? Tudja valaki? Esetleg azt is, hogy milyen ízekben? A Four SEason-on kívül árul még más is Budapesten?

megfogadom a tanácsaidat

(Kállaiék, 2009.09.10 09:33)

Kedves Szamóca!
Úgy látom, a te tanácsaidat és kritikáidat érdemes komolyan venni. Eddig mindegyik beigazolódott.
Mivel te ajánlod, el fogunk menni a Desszert Szalonba. Ha beválik ez is, a barátainkat is visszük.
Marika

Centrál

(Szamóca, 2009.09.08 17:08)

A Centrál sajnos nagyon drága, és túl előkelő hely ahhoz, hogy az egyszerű ember beugorjon egy kis baráti sütizésre.

Mihályi

(Articsóka, 2009.09.08 15:31)

Kár, hogy nem nagyon fogy és öreg a süti a Centrálban. Mihályi helyében ezt nem engedném, hogy azok a finom sütik ilyen módon veszítsenek minőségükből! A Váci szuper!

Desszert Szalon

(Erik, 2009.08.31 11:10)

A Centrál Kávéházban is Mihályi László vezeti a cukrászatot, nem kell kimenni Vácra a süteményeiért. Az biztos, hogy kihagyhatatlanok.

Desszert Szalon

(Lumnitzer Nővérek, 2009.08.31 10:34)

Vitathatatlanul No1.

Válasz mibolykának!

(kaleva, 2009.08.22 19:22)

Szia Ibolya! A Krup! Tényleg az, ahogy írtad, rögtön beugrott!
De jó, hogy eszembe juttattad, azért sajnálom nagyon, hogy vége lett ....

Válasz Aninak

(Szamóca, 2009.08.21 20:24)

Nagyon örülök, hogy számodra is kellemes élmény volt!
Én tegnapelőtt jártam ott utoljára és megint nagyon jól éreztem magam.

Sajnos azt, hogy a mosdó állandóan maximálisan tiszta legyen csak úgy lehetne biztosítani, ha minden egyes betérő után kitakarítanának. :(
Én sokszor voltam már a Desszert Szalonban, de nem tapasztaltam a mosdóban bántó hiányosságot. A maximum néhány koszos lábnyom volt esős időben.

Desszert Szalon

(Ani, 2009.08.21 18:50)

Szia Viki!

Köszi, hogy megmutattad nekünk ezt a helyet, nagyon-nagyon tetszett. Udvarias volt a kiszolgálás, és remek a süti. A diófagyi pedig egyenesen zseniális. Én nem találtam a mosdót elég tisztának, de hát péntek délután voltunk ott, fogjuk erre. :-)))