Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

LETÖLTHETŐ NAPTÁR 2013-RA!


10 PERCES KEKSZ

2008.02.01

Ennek a keksznek az elkészítése valóban maximum 10 perc a hozzávalók kimérésével, összekeverésével, a keksz megsütésével, sőt, díszítéssel együtt.

Hozzávalók:

10 dkg vaj, 1 tojás, 3 evőkanál cukor, 25 dkg liszt, 5 dkg durvára darált vagy összevágott dió, 1 citrom reszelt héja, fél mokkáskanálnyi fahéj, negyed mokkáskanálnyi sütőpor, negyed mokkáskanálnyi szódabikarbóna. A kekszek tetejére díszítésként esetleg olvasztott csoki.

  

10-perces-keksz-003-hh.jpg

  

Elkészítés:

A vajat a cukorral és a tojással robotgép segítségével habosra keverjük. Az így kapott krémbe belekeverjük a többi hozzávalót. Egy formázható, de puha masszát kell kapnunk.

Sütőpapírból kivágunk egy akkora kört, amekkora a mikrosütőnk üvegtányérja. A sütőpapírt az üvegtányérra tesszük. A tésztából formált diónyi gömböket pedig körberakjuk a sütőpapíron úgy, hogy minimum 4-5 centi távolság legyen közöttük (mert sülés közben a kekszek szétterülnek). A golyók tetejét villával egy kicsit lenyomjuk, aztán betesszük a mikróba.

A kekszeket 700-750 W-on két, két és fél percig sütjük. Ezután kivesszük a tálat, és a süteményt hagyjuk kb. öt percig hűlni. Ezután vesszük le a papírról.

A kekszek sütését addig folytatjuk, amíg az összes alapanyag el nem fogy.

A pontos sütési időt mindenkinek magának kell kitapasztalnia, mert a mikrohullámú sütők teljesítménye nagyon különböző.

Az ízesítést természetesen változtathatod saját ízlésed szerint. Dió helyett tehetsz a kekszekbe kakaóport, mogyorót, mazsolát, aszalt áfonyát vagy más aszalt gyümölcsöt...

A sütőpapírból kivágott körlapot nem kell minden sütésnél cserélni. Egy sütőpapír lap elég az összes tészta megsütéséhez. Fontos, hogy olyan sütőpapírt használj, ami nem ragad! Én alufixet szoktam használni. Ebben a márkában még soha nem csalódtam.

Nálam a fönt leírt alapanyagokból 30 db keksz készült. De a darabszám természetesen a kekszek nagyságától függ.

Az így elkészített ropogós keksz jól lezárt dobozban hosszú ideig eltartható.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Keksz

(Dina, 2013.03.26 16:53)

Lehet pl. dió helyett kakaót használni?

A sütiről.

(Mindegy!, 2012.09.02 15:11)

Milyen kemény lesz?

Receptek

(Máté, 2012.08.23 22:16)

Szia szamoca nagyon tetszik az oldalad és ki is fogunk próbálni pár receptet ez már a kedvenc eoldalam olyan finomnak néznek ki talán már holnap sütünk is egy kicsit

Mikrohullámú sütő.

(Lidike, 2012.01.10 20:19)

Egészségtelen, sőt káros a használata, mivel a mikrohullámok megváltoztatják az étel szerkezetét, amit a szervezet nem nagyon tolerál.
Használjuk inkább a jól bevált sütőnket!

keksz

(Noemi, 2010.11.09 16:21)

szia,
mivel átmenetileg nincs sütőm, így nagyon rákattantam a mikrós sütikre és kekszekre! márcsak a szerzőt "ismerve" is tudtam, hogy ez csak finom lehet - és nem csalódtam! a dióhoz tettem durvára aprított csokit is, és nagyon szuper lett!
karácsonyi feelinges mikrós keksz nincs a tarsolyodban?????? :-)
köszönöm a receptet!

10 perces keksz

(Zsófi, 2010.03.13 13:35)

Naponta csinálom ezt a kekszet mióta fenn van a recept, imádjuk, hálásan köszönöm. Csináltam már dió helyett mogyoróval is, próbáljátok ki úgy is, isteni.

Zsírpapír

(Szamóca, 2010.03.12 19:20)

Szia!
Ugye nem zsírpapíron, hanem sütőpapíron sütötted?

10perces keksz

(nenszy70, 2010.03.12 19:10)

tegnap probáltam ki mikroba a zsirpapirra rágagadt és és olyan kemény lett.igy kisütöttem a rendes sütöbe és puha maradt és nagyon finom lett.

Sütő

(Szamóca, 2010.03.12 10:33)

Szia Zsuzsi!
Hagyományos sütőhöz találsz egy csomó kekszreceptet itt, az oldalon. Nézz szét inkább azok között!

10 perces keksz

(Zsuzsi, 2010.03.12 09:49)

Szia!
Sima gázsütőbe nem lehet sütni?

10perces keksz

(nenszy70, 2010.03.11 10:00)

szia! köszönöm szépen kiprobálom.biztos fincsi.

Grill

(Szamóca, 2010.03.11 08:33)

Szia!
Nem kell hozzá grilles mikró. Sima mikróban kell készíteni.

kekszes 10 perces

(nenszy70, 2010.03.08 20:24)

nagyon jó recept.de az én mikrom nem grilles!!!!!!!! akkor hol süssem meg?

a 10 perces kekszrol

(hajni, 2010.03.08 15:20)

koszonom szepen a remek tippet
kiprobalom

10 perces keksz

(Szamóca, 2010.03.06 11:24)

Anikó, sok sikert hozzá!

10 perces keksz

(Anikó, 2010.03.06 11:18)

Nagyon jó megyek és ki is probálom
remélem sikerül!

Dió

(Szamóca, 2010.03.06 08:14)

Kedves Icus!
Köszönöm szépen a remek tippet!

Keksz

(Szamóca, 2010.03.06 08:13)

Kívánom, hogy nagyszerűen sikerüljön!

Kekszesről

(Kati , 2010.03.05 18:20)

Sok kekszeset ismerek, de ezt nem ki fogom holnap probálni.

10perces kekszről

(Syssy, 2010.03.05 14:53)

Jajj de jó ezt én is ki fogom próbálni:D:D:D
Remélem sikerülni fog...