Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


BAGOLY

2013.04.12

Hozzávalók:

20 dkg liszt, 10 dkg finomra darált dió, 20 dkg vaj, 10 dkg barna cukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj. A díszítéshez: mandulaszemek, csokoládécseppek, mazsolaszemek vagy cukorgyöngyök.

  

p1330285-ddd.jpg

  

Elkészítés:

A lisztet összekeverjük a dióval, a fahéjjal és a cukorral. Belereszeljük vagy pici kockákra vágva beleszórjuk a hűtőből kivett vajat, és az egészet összemorzsoljuk, majd összegyúrjuk. (Használhatunk robotgépet is. Az összes hozzávalót beleszórjuk az aprítógépbe, és azzal dolgozzuk morzsalékossá, majd kiöntve összegyúrjuk.)

A tésztát fél órára hűtőbe tesszük, majd lisztezett deszkán 2-3 milliméter vastagra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval körlapokat szaggatunk belőle. A visszamaradt tésztát újra összegyúrjuk, és kis golyókká gömbölyítjük. A golyócskákat szemnek kettesével a körlapokra nyomjuk, a közepükbe csokoládécseppet vagy mazsolát illesztünk. Mandulából készítjük el a baglyok csőrét. Villával pedig tollat nyomunk az aljukra.

A kekszeket 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. (Vigyázat, nagyon könnyen megégnek!) A kész süteményt a tepsiben hagyjuk kihűlni.

 

Tipp:

Elkészíthetjük úgy is a kekszet, hogy dupla mennyiségű körlapot készítünk, amelyeknek csak a felére illesztünk szemet és csőrt, a többit üresen hagyva sütjük meg, majd sütés után egy üres és egy díszített kekszet lekvárral vagy mogyorókrémmel összeragasztunk.

  

p1330275-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.