Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


CITROMOS KEKSZ

2008.01.28

Hozzávalók:

15 dkg szobahőmérsékletű vaj, 1 tojás, 30 dkg liszt, 1 citrom leve és reszelt héja, 20 dkg cukor, 1 kiskanál sütőpor, 3 evőkanál lemon curd, 5 dkg kandírozott narancshéj apró darabokra vágva.

(A lemon curd egy citromkrém, ami Angliában nagyon elterjedt, de már nálunk is kapható. Az angolok kenyérre kenve is fogyasztják, de süteményekbe is használják.
Mivel itthon még nem kapható mindenütt, érdemes otthon elkészíteni. A lemon curd elkészítését leírom ennek a receptnek a végén.)

 

Kép

 

Elkészítés:

A vajat összekeverjük a cukorral, a tojással, a citromlével és citromhéjjal (ebben a sorrendben), ezután következik a lemon curd és a kandírozott narancshéj, majd végül beleforgatjuk a krémbe a sütőporral összeszitált lisztet. Egy puha, ragacsos masszát kapunk. Ezt a masszát 2-3 részre osztva kanállal sütőpapírdarab közepébe halmozzuk úgy, hogy egy kb. 30 cm hosszú hengert képezzünk belőle. A masszát betekerjük a sütőpapírba, és 30 percre mélyhűtőbe rakjuk.

Kép Ezután kivesszük a mélyhűtőből, éles késsel 3-4 milliméter vastag szeletkékre vágjuk. A szeletkéket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk egymástól 4-5 cm távolságra, és előmelegített 220 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük.

Vigyázat, nagyon hamar megsül. Amikor a széle picit barnulni kezd, már készen van. Ekkor a kekszek még nagyon lágyak, nem szabad rögtön kivenni őket a tepsiből. Meg kell várni, amíg kihűlnek és megszilárdulnak.

A kekszek tetejére sütés előtt szórhatunk mandulaforgácsot vagy jégcukrot díszítésként.

 

 

LEMON CURD

 

Hozzávalók:

2 tojás, 10 dkg kiristálycukor, 5 dkg szobahőmérsékletű vaj és 3 citrom.

Elkészítés:

Előveszünk egy elektromos habverőt és  két egymásba illő nagyságú edényt, hogy a krémet gőz fölött tudjuk "főzni". Ez lehet egy nagyobb és egy beleillő kisebb fazék. A nagyobb fazékba annyi vizet öntünk, hogy ha beleállítjuk a kisebb fazekat, akkor a víz a kisebb fazék feléig érjen kívülről. A nagy fazekat a kimért vízzel föltesszük a tűzre.

A citromokat nagyon alaposan megmossuk, sárga héjukat lereszeljük, aztán kinyomjuk a levüket.

A vajat, a cukrot, a citromlét, citromhéjat és a tojásokat a kisebb fazékba tesszük, elektromos habverővel egyneműre keverjük, és a kisebb fazekat beleállítjuk a nagyba, amiben éppen csak gyöngyözve forrnia kell a víznek. Az elektromos habverővel állandóan (tényleg állandóan!) keverjük a tojásos krémet a forró víz fölött 15 percig. (Ha nem keverjük állandóan, egy cukros rántottát kapunk krém helyett.)

Ezután levesszük a tűzről, gyakran megkevergetve kihűtjük, majd hűtőgépben tároljuk.