Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


PILLE SZELET - diabetikus

2012.02.28
Ez egy olyan diabetikus sütemény, amit cukorbetegek, diétázók is bátran fogyaszthatnak. Ajánlom azoknak is, akik nem diétáznak, de nagyon finom süteményre vágynak.
 
 
Hozzávalók 20 x 20 cm-es tepsihez vagy 22-24 cm-es tortaformához:
6 tojás,
4 evőkanál xilit vagy ennek megfelelő más sütésálló édesítőszer (eritritből több, mint xilitből, ugyanis az eritrit 160 foktól erősen veszít édesítőképességéből),
6 evőkanál zabkorpa,
4 evőkanál kókuszreszelék,
1 citrom reszelt héja,
negyed kávéskanál őrölt fahéj (kihagyható vagy más fűszerrel helyettesíthető),
fél kávéskanál szódabikarbóna,
2 evőkanál mandulaforgács (kihagyható).
 
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjékből a cukorhelyettesítő fokozatos hozzáadásával kemény habot verünk. Egyenként beleöntjük a tojássárgákat, és még három percig verjük a habot. A zabkorpát összevegyítjük a kókuszreszelékkel, a citromhéjjal, a fahéjjal és a szódabikarbónával, majd óvatosan a tojáshabba forgatjuk. Az így kapott tésztát sütőpapírral bélelt formába öntjük, megszórjuk mandulaforgáccsal, az előmelegített sütőbe tesszük, és tűpróbáig sütjük.
 
Tipp:
Ha a megsült és kihűlt a süteményt fölvágva megtölthetjük valamilyen cukormentes lekvárral vagy krémmel. De óvatosan bánjunk vele, mert pillekönnyű, ezért könnyen törik.
Ha szép rétegekből álló süteményt akarunk kapni, inkább osszuk a nyers masszát több adagra, és adagonként süssünk vékony lapokat.

 
 

p1070080-aaa.jpg

 

 
Egyszerű vaníliakrém

Hozzávalók:
1 csomag (40 g) Oetker vaníliás pudingpor (34 g szénhidrát),
4 dl 1,5%-os zsírtartalmú tej (18 g szénhidrát),
szénhidrátmentes édesítőszer ízlés szerint

Elkészítés:
A pudingot a használati utasításnak megfelelően elkészítjük. Ha az édesítőszer nem hőálló, csak a főzés végén keverjük a pudingba. Az elkészült krémet lefedjük, hogy ne bőrösödjön meg, és gyakran átkeverve lehűtjük.
Amikor kihűlt, megtöltjük vele a piskótát.

Tipp:
A krémrétegeket megszórhatjuk valamilyen alacsony szénhidráttartalmú (megtisztított, feldarabolt) friss gyümölccsel. Például málnával, eperrel.