Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


RÓZSIKA RÉTES

2008.01.10

palacsintas-retes-034-aaa.jpg

  

Hozzávalók:

3 réteslap (Édesanyám persze hagyományos, húzott réteslapból készíti, én egy EGYSZERŰSÍTETT HÁZI RÉTESLAPBÓL),
6 db töltetlen
PALACSINTA,
2-3 evőkanál tejföl,
háromféle rétestöltelék (bevált kombinációk: dió + mák + alma, dió + mák + meggy, túró + meggy + dió, túró + dió + barack....)


Elkészítés:

Két palacsintát kiterítünk úgy, hogy negyed részben fedjék egymást. Egyféle tölteléket egy csíkban a palacsinta közepébe halmozunk, aztán körbetekerjük a palacsintával. (Egy hosszú, gazdagon megtöltött palacsintát kapunk.)

A többi két-két palacsintát más ízű töltelékkel töltjük meg ugyanígy.

Végül három különböző töltelékű hosszú, vastag palacsintánk lesz.

Az első réteslapot konyharuhán kiterítjük, vékonyan megkenjük tejföllel, beterítjük egy másik réteslappal, azt is megtejfölözzük, még egy réteslap, majd még egy vékony réteg tejföl következik.

Az egyik palacsintát a réteslapok egyik végébe fektetjük. Mellé szorosan egy másik palacsintát. A kettő tetejére középre a harmadikat. A konyharuhát óvatosan megemelve a palacsintákat szorosan belegöngyöljük a réteslapba.

A föltekert rétest óvatosan sütőpapírral bélelt tepsibe emeljük. A tetejét vékonyan megkenjük tejföllel, és 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük őket. Sülés után a süteményt porcukorral megszórjuk.

 

 

palacsintas-retes-036-aa.jpg

 

 

TÖLTELÉKEK

 

MÁKOS

Hozzávalók: 30 dkg őrölt mák, 15 dkg kristálycukor, egy kiskanál őrölt fahéj, fél citrom reszelt héja, 10 dkg mazsola (kihagyható), 1 dl tej.


Elkészítés: A cukrot egy fazékba szórjuk. Hozzáadunk egy deci tejet, és addig főzzük, amíg a cukor teljesen fölolvad (nem szabad karamellizálni!) Miután a cukor fölolvadt, levesszük a tűzről, és belekeverjük a többi hozzávalót. Kihűtjük.

 

DIÓS

Hozzávalók: 30 dkg darált dió, 15 dkg kristálycukor, egy kiskanál őrölt fahéj, fél citrom reszelt héja, 10 dkg mazsola (kihagyható), 1 dl tej.

Elkészítés: A cukrot egy fazékba szórjuk. Hozzáadunk egy deci tejet, és addig főzzük, amíg a cukor teljesen fölolvad (nem szabad karamellizálni!) Miután a cukor fölolvadt, levesszük a tűzről, és belekeverjük a többi hozzávalót. Kihűtjük.

 

ALMÁS

Hozzávalók: 1 kg alma, az alma édességétől függően 15-20 dkg cukor, két csomag vaníliás pudingpor (főzős), fél kiskanál őrölt fahéj.

Elkészítés: Az almát nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük vagy kis kockákra vágjuk, egy fazékba rakjuk a cukorral együtt, és gyakran kevergetve főzni kezdjük. Amikor az alma puhulni kezd (5-6 perc), belekeverünk egy csomag vaníliás pudingport, és azzal tovább keverjük, amíg az almalé eltűnik, és a keverék sűrűsödni kezd.  Ekkor levesszük a tűzről, aztán belekeverünk még egy csomag pudingport, de azzal már nem főzzük. Ez a pudingpor a sülés közben "fő meg". (Aki nem túl leves almát használ, az csak egy pudingport főzzön a krémbe, a másodikat már ne adja hozzá!) A tölteléket felhasználás előtt kihűtjük.

 

MEGGYES

Hozzávalók: 1 kg magozott meggy vagy 2 üveg meggybefőtt, az meggy édességétől függően 20-25 dkg cukor (A befőtthöz értelemszerűen kevesebb), két csomag vaníliás pudingpor (főzős), fél kiskanál őrölt fahéj.

Elkészítés: A meggyet egy fazékba öntjük egy csomag vaníliás pudingporral elkevert cukorral együtt, és kevergetve főzni kezdjük. Amikor a keverék sűrűsödni kezd, levesszük a tűzről, aztán belekeverünk még egy csomag pudingport, de azzal már nem főzzük. Ez a pudingpor a sülés közben "fő meg". A tölteléket felhasználás előtt kihűtjük.

  

TÚRÓS

Hozzávalók: 50 dkg túró, 15 dkg cukor, egy csomag vaníliás pudingpor (főzős), 1 vaníliarúd kikapart belseje (vagy két csomag vaníliás cukor), fél citrom reszelt héja, 10 dkg mazsola (kihagyható).

Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük. (A pudingpor a sülés közben "fő meg".)