Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


ZSERBÓ

2008.01.01

Hozzávalók:
A tésztához: 35 dkg liszt, 1 tojás, 1 dl tej,  csipetnyi só, 20 dkg vaj,  5 dkg cukor, 2 dkg élesztő.
A csokoládémázhoz: 20 dkg olvasztott étcsokoládé, egy evőkanál vaj.
A töltelékhez: 50 dkg darált dió, 15 dkg porcukor, 20 dkg baracklekvár.

 

 zserbo-002-dd.jpg

 
Elkészítés:
Az élesztőt összetördeljük, és langyos tejben felfuttatjuk a cukorral, amíg habossá válik a teteje. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt, a tojást, a sót és jól összedolgozzuk. Szobahőmérsékleten megkelesztjük.
A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk. Mindegyik lapot kinyújtjuk egy kisebb tepsi méretére. Az egyik lapot a tepsibe fektetjük és megkenjük baracklekvárral, aztán ráhintjük a darált dió és porcukor keverékének felét. Ráhelyezzük a másik lapot, azt is megkenjük lekvárral, és megszórjuk a diós cukorral. Végül rátesszük a harmadik lapot úgy, hogy a széleit benyomkodjuk egy kicsit a tepsi szélén. A tészta tetejét megszurkáljuk villával több helyen. Közepes lángon, előmelegített sütőben megsütjük. Az olvasztott csokit összekeverjük egy evőkanál vajjal, és ezzel a mázzal bevonjuk a megsült sütit.  

  

p1100437-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

non-prescription generic cialis

(EFFESIA, 2022.04.09 14:57)

Arwdav Dealing With Anger Caused By Cymbalta https://bestadalafil.com/ - Cialis Surgical resection of tumorcontaining bowel as well as resection of regional lymphatics Combine Cephalexin And Darvocet Gppmtx <a href="https://bestadalafil.com/">generic cialis online pharmacy</a> Hiywre Levitra Definition https://bestadalafil.com/ - Cialis Mlckyg OSTEOARTHRITIS AND EXERCISE In the preceding sections of this chapter we discussed possible damaging effects of large impulsive forces.

dió

(Zsuzsanna, 2011.11.06 09:25)

Szia, Szamóca, én épp tegnap sütöttem meg a Horváth Ilona-szakácskönyv alapján. Sajnos, az csak 12 deka (!) diót írt, persze, többet tettem bele, de még nem kezdtük meg, nem tudom, milyen lesz így. Most olvasom Nálad, hogy mennyivel több dió kellene bele. Régen sütöttem már, az anyukáméra sem emlékszem ennyi évtized után, csak arra, hogy finom volt...

Re: dió

(Szamóca, 2011.11.06 09:46)

Szia!
Mi úgy szeretjük, ha nem csak mutatóban van benne egy kis dió.
De van, aki inkább lekvárból tesz többet bele.
Remélem, a tiéd is nagyon finom lesz!

Zserbó

(Szamóca, 2010.01.18 13:19)

Szia Szilvia!
Az az igazság, hogy mi minél diósabban szeretjük a zserbót.
Nagyon-nagyon örülök, hogy nektek is ízlett!
A forgácsfánk nálunk az egyik legkedvencebb kedvenc. Szombaton a kisfiam sütött belőle egy jókora adagot. Nagyon finom lett. :)

Zserbó

(Szilvia, 2010.01.18 12:54)

Szia! Nagyon szépen köszönöm a receptet, karácsonykor nem került rá sor, de most hétvégén megcsináltam, annyi különbséggel, hogy 10 dkg dióval kevesebbet és 6 dkg lekvárral többet tettem bele! 25×30-as tepsiben gyönyörűre sült! Nyugodtan mondhatom, hogy az eddig kipróbált receptek közül messze a legjobb, ezentúl is ezt fogom sütni! Mégegyszer köszönöm! (Hétvégére a forgácsfánkodat tervezem:) )

Liszt

(Szamóca, 2010.01.09 18:49)

Kedves Eszti, igen, ahol nincs külön föltüntetve a receptben, hogy milyen liszt kell az ételekhez, ott finomlisztre gondoltam.
Köszönöm szépen a kedves dicsérő szavakat!

finomliszt?

(eszti, 2010.01.09 14:06)

Kedves Szamoca, szuper ez a oldal, gyerekeim imádják a sütiket.Szeretném megkérdezni hogy finom lisztet
használ-e az összes receptnél ahol csak liszt van feltüntetve. Köszönöm.

Annának

(Szamóca, 2010.01.04 09:56)

Szia Anna!
Bejglit sütöttél a zserbó tésztájából?
Hogy neked milyen ötleteid vannak!
És teljesen igazad van, hiszen ez is egy picit élesztős tészta, mint a bejlié.
Zseni vagy!
Köszönöm az ötletet és boldog új évet kívánok!

Anna

(Német Jánosné rozsaszal@citromail.hu, 2010.01.04 09:52)

Elősször is Boldog Új évet kivánok ! Lehet hogy számodra fura lessz amit irok de nagyon jól sikerült a zserbó tésztából sütött kalácsom.Szinte még melegen elfogyott az egész.Eddigi recepjeim nem arattak nagy sikert , mert mindig száraz lett.Ezért gondoltam hogy ki probálom, igaz féltem kicsit de sikerűlt.Mákos és diós töltelékkel készitettem.Persze a zserbó sem maradhatott ki a kinálatból.Továbbra is lelkes olvasója leszek honlapodnak.Köszönöm .

Zserbó

(Szamóca, 2009.12.17 10:52)

Szia Szilvia!
Kb. 25 x 30 centis a tepsi, amiben sütöm.
(Vagy a nagy tepsiben, amit a tűzhelyhez adtak, de akkor dupla mennyiségből.)
Nálunk "családi örökség" ez a recept. Hogy tökéletes-e, nem tudom, de mi nagyon szeretjük. :)
Remélem, neked is ízleni fog!

Szilvia

(Zserbó tepsi méret?, 2009.12.17 10:30)

Szia! Nagyon szeretjük a zserbót, szeretném kipróbálni a tiédet is, úgy nézem aki megsütötte mindenkinek ízlett! Gondoltam meglepem a családom karácsonyra egy ilyen tökéletessel. A kérdésem az lenne, hogy a kisebb tepsi mit takar? Tudnál cm-ben adatot mondani, nagyon szeretném ha jól sikerülne! Köszönöm!!

Zserbó

(Szamóca, 2009.12.10 14:07)

Kedves Anna!
Nagyon szépen köszönöm neked, hogy megszépítetted a mai napomat! Nagyon kedves vagy! :)
Kívánom, hogy most, karácsonykor is nagy sikere legyen az unokák körében a süteményeidnek!
Viki

Anna

(Németh Jánosné Anna, 2009.12.10 13:51)

Zserbó amit eddig készitettem sajnos nem sikerűlt a legjobban. Mióta a recepted alapján készittem azóta a család kedvence lett.Az unokák már hiányolják ha nincs sütve mikor jönnek.

Kosárformák

(Szamóca, 2009.11.12 14:55)

Szia Tímea!
Nekem is van rengeteg olyan kis kosárkaformám. Nagyon finom sütiket sütöttem bennük régebben. (Pl. gyümölcsös linzerkosárkákat, dióhabbal töltött kosárkát...)
Egy baj volt a dologgal: a kosárkák mosogatása. Fogkefével súroltam a bordákból a vajazás ellenére is itt-ott megtapadó tésztamorzsákat.
Mióta szilikonformáim vannak, nyugdíjaztam a kosárkákat.
De ha neked van türelmed mosogatni őket, nagyon mutatós süteményt lehet készíteni bennük.
1.) Linzertésztával kibéleled a formákat. A tészta belsejét feltöltöd erre a célra használt szárazbabbal vagy lencsével, hogy a kosárka sülés közben is üreges maradjon. Aztán mikor megsültek és kihűltek, megtöltöd őket vaníliakrémmel, a tetejüket kirakod szép gyümölcsökkel, kicsit beecseteled tortazselével a gyümölcsöket, hogy meg ne barnuljanak.
2.) A kosárkákat kibéleled nyers tésztával. Darált diót összekeversz fölvert tojásfehérjével és cukorral. A kosárkák aljába teszel 1-2 szem meggybefőttet, a meggyre kanalazod a diós habot, és megsütöd az egészet.

kosárformák

(Tímea, 2009.11.12 14:41)

A nagymamám nevében is köszönöm a jókívánságod!
El kell árulnom, hogy az utóbbi estéket a receptjeid olvasgatásával töltöm, az este épp a 3 perces bögrés sütid társaságában. Nagyon fincsi volt!
Minden elismerésem,a receptjeidből és az alkalmazott díszítésekből kitűnik, hogy a fantáziád határtalan!
Gratulálok!
Szerintem biztos lesz majd pár kérdésem. Rögtön egy: a konyhaszekrényem fiókjában lapulnak soha nem használt kis kosárformák, szerintem aluminiumból, legalábbis olyan a színe, az anyaga jó masszív. Ezeket hogyan használhatnám? Erősen vajazzam ki használat előtt? És bármit süthetnék benne? Köszönöm a választ!

Zserbó

(Szamóca, 2009.11.11 17:05)

Szia Tímea!

Nagyon örülök, hogy ízlett a zserbó. Ez is többgenerációs recept. Az anyukámtól tanultam.
Igen, vajat használok a sütéshez. A főzéshez pedig többnyire étolajat.
De természetesen helyettesítheted a vajat margarinnal is, ha te azt szereted jobban.

Isten éltesse még sokáig erőben, egészségben a nagymamádat!

zserbó

(Tímea, 2009.11.11 15:46)

Köszönöm a nemrég írt válaszodat.
Most a zserbódról kell megírnom, hogy egyszerűen fantasztikus!!!! Igazi, valódi finomság!!! És igazad van abban, hogy az anyukák, nagymamák receptjei a legtökéletesebbek, nálam is azok válnak be a legjobban. A nagymamám, aki most 73 éves, tanított kelt tésztát dagasztani, de mindig csak akkor sikerült igazán, amikor ő is ott volt. Az oka az volt, hogy ő mindent szemre mér a mai napig, ő így tanulta az anyjától. Most hálás köszönet neked, mert a receptjeid hozzávalóinak arányával pont olyan lett a kalácsom, mint az övé, és ennek nagyon örülök!!
Egy kérdés: látom mindenhol vajat használsz, megkérdezhetem, hogy milyen márkájút? Margarinnal helyettesíthető?

Szia Zuzu!

(Szamóca, 2009.04.05 19:43)

Köszönöm szépen a dicséretet! (Pirulok fülig.)
Nagyon örülök, hogy nektek is ízlik. Én az anyukámtól tanultam ezt a receptet, az anyukák és nagymamák hosszú évek óta bevált receptjei pedig mindig jók. :)

zserbó

(Zuzu, 2009.04.05 19:17)

Gratulálok a zserbódhoz, amit én is kipróbáltam, és azóta csak ezt a receptet használom, mindenki el van ájulva tőle!
Nagyon köszönöm a receptet!!!!!
További sikereket kívánok neked, minden elismerésem a honlapodhoz!!!!
Zuzu

Szia Éva!

(Szamóca, 2008.08.10 17:49)

De jó lenne megkóstolni a zserbódat! Nagyon finom lehet!