Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


CSENGETETT, MYLORD? - THAT'S CARRY ON!

2021.06.01
Számodra, kedves néző, sosem volt titok, hogy James rögtön, első pillantásra, még a Meldrum-házba érkezésekor beleszeret Ivy-ba, hiszen elveivel szöges ellentétben Ivy miatt becstelenséget követett el, amikor nem árulta be, hogy a lány hamis ajánlólevéllel jött, nincs képzettsége, ráadásul Alf lánya. Érzelmeit büszkeségből nem akarja bevallani még magának sem.
Amikor fogadót nyitnak, természetesen összeházasodnak, hiszen mit szólnának különben az úri vendégek az együttélésükhöz. Persze James csupán a látszat kedvéért állítja, hogy csak tisztességből és kötelességből veszi feleségül Ivy-t.
Házasságuk boldog és harmonikus. Ivy 5 gyermeket hoz a világra, természetesen mindegyiket reggel 6 előtt, hogy szülés után időben fel tudja szolgálni a reggeli teát a panzió vendégeinek.
James és Ivy panziójából először szálloda, majd szállodalánc lesz. Mikor már luxushotelek tucatjait birtokolják, Ivy néha megengedheti magának, hogy akár reggel hétig is aludjon lustálkodásból.
James és Ivy nagy gondot fordít arra, hogy megfelelően gondoskodjanak gyermekeik jövőjéről. A leányokat főrendi családokba házasítják be. Az egyetlen fiuk, aki nagyobb gazember lesz, mint Alf és James apja együtt, végül miniszterelnök lesz.
Cecily (Cissy) Meldrum természetesen hozzámegy Jock McGregorhoz, mert mégis az erős férfiakat szereti. Születik 6 gyerekük, miközben együtt szervezik a munkáspártot és igazgatják a gumigyárat. Lady Lavender náluk él és Mabel a társalkodónője.
Henry Madge Cartwrightot veszi el. (Mivel egyértelmű, hogy míg Madge a fiatalabb fiúkat szereti, Henry az idősebb lányokat.) Henry-t igazán elbűvöli a Harrold'snál vásárolt kelengye előről is, hátulról is.
Henry és Madge legjobb barátai a közben összeházasodott és meggazdagodott Rose és Teddy. Egymás gyerekeinek keresztszülei, és gyakran jönnek össze emlegetni a régi szép időket. A gyerekek remekül mulatnak, amikor Madge néha-néha harsányan felkiált, hogy "Teddy bear!", amitől Teddy nyomban felugrik, majd fél óráig csuklik.
Poppy Henry-ékhez jár kölcsönkérni, mert igen hamar elszórja Jerry összes pénzét, és nem marad egy fillérjük sem.
Végül Poppy elválik Jerry-től. Jerry elveszi Emmát, és boldog, hogy Emma nem szól rá, mikor skótszoknyában fejen állva issza a pezsgőt.
Poppy a válás után beköltözik az ínséges úrhölgyek otthonába. Ott elcsábítja a püspököt, hozzámegy feleségül, és Robin, a káplán lesz a szeretője.
Poppy-nak 15 gyereke születik, akikre a püspök igen büszke, mert mind igen szépen énekelnek, csak zongorázás közben túl erősen tapossák a forte-pedált.
Agatha "fondorlatos módon" ráveszi George-ot, hogy írassa rá a gumiültetvényt, és Malajára szökik Dickie Metcalfe-fal, aki ott eladja Agathát egy bennszülött törzsfőnöknek.
Agatha először megijedt, amikor meglátja a törzsfőnököt, aki 365 kiló, a sátra előtt ül egy komfortosan berendezett pocsolyában, teljesen szerecsen, teljesen fogatlan és teljesen hülye. (Ez utóbbit Agatha már Ralph-fal való házassága során megszokta.)
A törzsfőnöknek Agatha a 47. felesége, aminek Agatha szívből örül, mert a többi feleségnek összesen 126 erős, 18-25 éves, szép szál fia van, akik nagyon érdeklődnek a dzsiu-dzsicu iránt.
George és Ralph ezután végképp kiábrándul mindenből, és beállnak a Muppet show-ba a páholybeli két öregnek, ahol buzgón szidják egymást és az egész világot.
Alf fejre esik csirketánc közben, ettől helyrezakkan az agya, és megbánva minden bűnét visszatér Ivy anyukájához. Ivy magához veszi őket, és a nagyszülők odaadóan vigyáznak az unokákra. (De Alf mindig csal a társasjátékokban.)
Blanche és hű férje, a nyugalmazott Wilson kapitány megveszik a Napsugár cukrászdát. Blanche-nak megjósolják kávézaccból, hogy hamarosan ellepik a világot az olyan őrültek, akik az ő meggyes lepénye és bélszínje helyett magvakat és füveket rágnak majd, ezért a cukrászda egyik felében bio-vegetáriánus részleget nyitnak, amit Leokádia Anstruther vezet. Ezzel megteremtik a modern biotáplálkozás alapjait.
Noel Coward életművéért Oscar-díjat kap. (Ez tényleg így történt.)
Mr. Pearson, a fűszeres segédje tovább szállít Blanche-nak, akivel Wilson távollétében bezárkóznak kissé Blanche szobájába, mivel Blanche-ban érző asszonyi szív dobog.
Mr. Fisher felhagy a zálogházasdival, és szektát alapít idősebb hölgyek számára. A szertartásokon (ahol a szertartásmester Selfridge) térden állva könyörögnek egy csomó kis szeszesüveghez, aztán megisszák a tartalmukat. Lavender és Mabel természetesen belép a szektába, valamint Maud néni is.
Aubry Wilmslow elveszi Penelophet, és felolvasókörútra indulnak a világ körül. Angliában építtetnek magulnak egy felfordított cseréphez hasonlatos, itt-ott lyukas házat, ahova néha visszatérnek megpihenni, és boldogságukon elmerengve, guggolva a cserépben kukucskálnak kifelé a lyukakon át.
 
 
csengetett.jpg