VÍZÖNTŐ

Az anyukám olyan, hogy eldönt dolgokat. Én meg olyan idióta gyerek voltam, hogy megfeleltem. Anyukámnak az volt a nézete, hogy egy gyerek 1 évesen jár, beszél, szobatiszta és önálló. Én ennek is megfeleltem.

Tőlünk két utcára lakott a nagybátyám. Akkor még ott, a hegytetőn alig volt ház. Engem 2 évesen már simán át lehetett küldeni mindenféle okból a nagybátyámhoz (mondd meg neki, vidd át ezt, hozd át azt...)

Mentem 2 évesen a nagybátyámhoz egy olyan 5 literes műanyag kannával, amiben most mosószereket meg öblítőket szoktak árulni. De az a régi formájú, négyszögletes.

Útközben volt egy ház és kert, amit nem szerettem, mert dobermanokat tenyésztettek. Akkor a faluban az volt a szokás, hogy a kutyákat leláncolva tartották. Ezeket a dobermanokat meg egy pici helyre elkerítve egymás hegyin-hátán.

Mivel emberséges népek voltak a falusiak, mikor munka után hazaértek, a kutyákat kiengedték az utcára, hogy futkoshassanak a láncolás és bezártság után. Ha szabadon engedik, mit csinál egy olyan kutya, aki napi 20 órát láncon van étlen-szomjan fagyban, esőben, tűző napon?

Mit csinál egy 2 éves gyerek, ha megtámadja 5 őrültté tett doberman?

Nem szerettem a kutyákat. Nagyon nem szerettem. Utána is megharaptak sokszor gyerekkoromban.

Aztán megszületett a kislányom, aki olyan elementáris erővel imádta az állatokat, hogy nem tudtam felfogni sem. Aztán ő meghalt.

A fiam olyan, mint én: retteg a kutyáknak még a hangjától is.

Aztán világra jött a kicsilány, aki dupla erővel hozta vissza az életembe a meghalt testvérkéje rajongását az állatok iránt.

Nekünk úgy kellett sétálni mennünk a kicsilánnyal, hogy megvolt, útközben milyen macskákat etetünk. Direkt beszereztünk macskaeledet. Megbeszéltem az érintett gazdikkal, hogy a kicsilánynak muszáj macskáznia, kutyáznia, kiscsibéznie...

Aztán a kicsilány "elsajátította" a szomszéd macskáját: a macska úgy döntött, hogy ő inkább a lányom macskája, és átköltözött hozzánk.

Nem sokkal később a másik szomszédunk befogadott egy lány macskát, aki elkezdett szaporodni. El tudod képzelni, milyen helyzet volt nálunk, amikor már itt volt mintegy 30 macska plusz még a szomszéd tyúkjai is hozzánk szöktek?

Időközben lett két saját állatuk is: két teknős a két gyereknek. Vagyis az apjuknak meg nekem, mert nyilván nekünk kellett gondoskodnunk róluk. 

Az összes hétvégét, ünnepnapot, más szabadidőt pedig állatkertekben, vadasparkokban és ilyesmikben töltöttük.

Néztük, hogy a kicsilány "beszélget az őzekkel". De komolyan. Hogy mit csinált, sosem leszek képes felfogni, de vegyük példának: Nódrádi Vadaspark, ami egy hatalmas szabad terület bekerítve, a kerítésen belül teljesen szabadon élő az állatok. A tulajdonos egy céljárművel beviszi közéjük a látogatókat előre lefoglalt időpontban. A kicsilány kiszállt a mezőn, és jöttek az őzek. Aztán mi csak néztünk. Az őzek is meg a gyerek is fura hangokat adtak egymásnak. Az állatok hagyták, hogy a gyerek simogassa őket, dörgölőztek hozzá.

Hagyományos állatkertbe is úgy jártunk, hogy nagy hátizsák alma meg sárgarépa állatetetésre. A gyerek pedig beszélgetett az állatokkal.

Otthon, ha kinyitottam az előszobaajtót, egy macskafalkán estem át. Mázsaszám kellett már vennünk a macskatápot. A tyúkok is szerették. Mármint a szomszéd tyúkjai. Nekünk csak két teknősünk volt.

A kicsilány az őzekkel, szarvasokkal a lehető legtermészetesebben beszélgetett, de az iskolában nem szólalt meg. Egyáltalán. Alsó tagozatban két évig. Aztán, ha halkan is, de harmadik-negyedikben már igen. Aztán felsős lett. Új helyzet, új tanárok, idegen emberek, és megint megnémult. Ennek hatására még jobban elkezdett kötődni az állatokhoz.

Kitalálta, hogy ő kutyát akar. Berni pásztort. Nem tudtam, mi az. Megnéztem. Nem örültem. Mondtam, hogy csak a holttestemen át.

Addigi életem során még nem voltam egy térben kutyával. Kivéve az utcára kiengedett vagy kóborló, engem széttépő, megtámadó, megharapó kutyákat.

És akkor a kicsilány kitűnő tanuló lett, mert hajlandó volt megszólalni. Azt mondta, hogy ő most ezért kér egy kutyát. Ilyenkor mi van? Az van, hogy sosem voltam épeszű.

Az egyik volt osztálytársam közzé tette a Facebookon, hogy a kutyájuknak kiskutyái születtek. Fotó is volt: egy tenyérben két parányi kis pocok, egy fekete és egy étcsokibarna. A kicsilány közölte, hogy a fekete az övé.

Mivel nem vagyok épeszű, felhívtam a kiskutyák gazdáját, és megkérdeztem. Mondta, hogy a fekete kiskutyának van már gazdája, a barnát pedig megtartják. De a kicsilány mehet hozzájuk megnézni őket.

Majdnem bőgtem, amikor bementünk a kutyás házba. Szabadon futkosott két  felnőtt kutya: a picik anyja és a felnőtt nővérük. Azt hittem, meghalok.

A két kiskutya puha takarók között feküdt. A fekete hevert, mint egy csomóban ledobott zokni.

Amikor beléptünk, a barna nyüszögött néhányat, és elindult a kicsilány felé. Nem volt még nyitva a szeme, nem tudott menni. Nem tudom, hogyan haladt, de határozottan haladt. Határozottan a kicsilány felé. 

A leányzó felvette, és nyüszögtek egymásnak. Aztán a bébikutya befúrta magát a gyerek karjába, és elaludt.

Szóval lett egy két napos kutyánk.

Az volt még "mókásabb" az egészben, hogy a kutyák anyukája egy fajtatiszta Jack Russell terrier volt, aki elszökött otthonról, és kalandja során szerelmesedett meg. Az apuka kilétéről csak feltételezések voltak. Számomra rettenetes feltételezések. A közelben élt egy pitbull terrier, pont olyan színű volt, mint a kiskutya. Vagyis volt egy két napos pitbullunk.

A pitbull-gyanú egyre inkább beigazolódni látszott, ahogy a kutya nőni kezdett, mert valahogy sokkal nagyobb és izmosabb volt, mint a másik.

Végül az anyja már nem tudta etetni sem, olyan nagy lett. 6 hetesen el kellett hoznunk.

Elment érte a kicsilány az apjával. Jöttek a kutyával, és behozták A HÁZBA! Letették a padlóra. A 15 centis vadállat vicsorítva megindult a bokám felé. Mikor már majdnem odaért, annyit mondtam neki, hogy Süti (mert akkor már Sütinek hívták), szóval "Süti, nem." A kutya megállt, felnézett rám, és abbahagyta a vicsorgást. A kutya beköltözött.

A kicsilány persze boldog volt. Kutyázott. Az uram pedig közölte, hogy egy 6 hetes kutyát nem lehet kirakni az udvarra. Majd később kiköltözik a kutyaházba, ha nagyobb lesz. (Volt neki szép, két szobás, ezerszeresen szigetelt, összkomfortos kutyaháza.) Betette este a kiskutyát sok takaró közé egy nagy dobozba az ágya mellé. A kutya az éjszaka folyamán felmászott az ágyba, befúrta magát az uram vállába, és boldogan aludt. Szerinted hol alszik azóta is a kutya?

Az én szobámon van egy bébikapu (tudod, az a rács, amit a kisgyerekekkel szemben szoktak alkalmazni) meg a konyhán is. Az kutyamentes terület. A rácson persze simán át tud ugrani. Kipróbálta, hogy át tud. De tudja, hogy nem szabad, úgyhogy nem ugrik, mióta kipróbálta.

Aztán a hétvége múltán a gyerekeknek iskolába kellett menni, az uramnak meg dolgozni. Én otthon voltam, mert valami nagyon okos orvos kitalálta, hogy reumás gyulladásom van vagy mi, és hetente háromszor áramot vezettek belém.

Ott maradtam a kutyával. Gőzöm sincs, mit kell csinálni egy kutyával. Az állatorvos azt mondta, hogy sehova nem szabad kiengedni, amíg meg nem kapja az összes oltást. Ráadásul ilyen pici kutyának az anyjánál a helye. Kutyám még nem volt, de gyerekem rengeteg. Szóval egész nap beszéltem a kutyához, plusz ölbe véve hurcolgattam a kertben, mert ugye a kis élőlényeknek kell a levegő. Amikor éppen áramot vezettek belém, akkor jött anyukám (aki százmilliószor közölte, hogy dögöljön meg a kutya), és ő vigyázott rá, ő volt a kutyaszitter.

Őriztem a kutyát, néztem, és a frász kerülgetett. Ott volt a 15 centis élőlény, és rettegtem. Az volt bennem, hogy ez megnő, és széttép.

Közben mindenkit milliószor megharapott (a kiskutyák egyfolytában harapnak, a kisgyerekek is), csak engem nem.

A fiam mérhetetlenül fel volt háborodva, és nagyon messziről elkerülte a kutyát. Aztán közölte, hogy ő ezzel a kutyával akkor áll szóba, ha ez a kutya nagyon sokkal világosabb színű lesz, és hosszú szőrt növeszt. A kutyának csokibarna, 1 mm-es, fényes szőre volt, de a kutya hirtelen zsemleszínű lett, és elkezdett hosszú szőre nőni. Végül halvány zsemleszínű lett, nagy sörénnyel, mint egy kisoroszlán.

És nem lett pitbull. Kiderült, hogy édesapja egy Artúr nevű ír terrier, aki egy végtelenül barátságos és kedves úr. Későbbi sétáink során rendszeresen meglátogattuk.

Közben a kutyát kutyaóvodába, kutyaiskolába és agility-re hordtuk. Valamint havonta hatalmas kutyás kirándulásokra egy Jack Russel-gazdis csoporttal (50-60 ember plusz legalább 50-60 kutya).

Kiderült, hogy a kutya nem szereti a kutyaeledelt. A kutya a húst szereti. Szóval elkezdtem főzni a kutyára is külön. A kutyának külön szakácskönyve van: https://kutyaszakacskonyv.eoldal.hu/cikkek/receptek/

A kutyának meséje is van, amit a kicsilány írt: https://kutyaszakacskonyv.eoldal.hu/cikkek/mese/bogyo-es-suti-meseje-i..html

A kutya a családunk teljes jogú tagja lett. Imádom. Nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne kunkorodna fülig érő mosolyra a szám.

Ha teheted, legyél te is hatlábú!