Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK

ROMANTIKA. JA, NEM

2021.05.27
Volt egyszer egy rettenetesen sok szenvedést megélt, nagyon furcsa, szomorú, égszínkék szemű, nyúlánk, sovány fiú.

A fiú éppen túl volt az akkor még 3 évig tartó "sorkatonai szolgálaton", és úgy jött vissza a fővárosba, hogy a szerelmese, a furunkulus Kun Irén, éppen kórházban feküdt.

Miért feküdt furunkulus Kun Irén a kórházban? (Hogy művelődjünk: "furunkulus" Kun Irén esetében a "furunkulus" egy eposzi jelző, azaz "epitheton ornans".)

Kiderült, hogy furunkulus Kun Irén azért került kórházba, mert az utóbbi 3 évet (és valószínűleg az azt megelőző éveket is) úgy általában azzal töltötte, hogy "boldoggá tett" a legkülönfélébb válogatott és válogatatlan férfiembereket. Úgy két percre.

A legutóbb boldogított férfiú becses neje pedig nem szerette, ha valaki más teszi boldoggá az ő életepárját, és furunkulus Kun Irént kicsit nagyon megverte. Annyira, hogy nevezett kórházba került.
 
A fiú tudott arról, hogy Irén kórházban van. Vakbélgyulladással - Irén közlése szerint. Rohant meglátogatni.
 
A fiatalember se annyira szerelmes, se annyira hülye nem volt, hogy higgyen abban: a vakbélgyulladás zöld és lila zúzódásokkal, valamint kéz- és lábtöréssel jár.
 
Akkor a fiú azt mondta furunkulus Kun Irénnek:
- Irén, az egy dolog, hogy te elhivatottan megosztod önmagad (akkor még nem a neten), de az, hogy közös munkahelyünkön vereted laposra magad a főnök nejével mindenki szeme láttára, aztán ebből kifolyólag mindenki rajtam röhög, meghaladja az ingerküszöbömet. (A fiú persze nem így mondta, de ez volt az értelme.)
 
A kórházból és Irén életéből való távozása után a fiú (aki tulajdonképpen még gyerek volt) egy nagy zacskó édes keksszel vigasztalódva dolgozni indult.
 
Mikor odaért a munkahelyére, egy feltűnően csinos kislányt megkínált az édes keksszel. Kicsit beszélgettek is.
 
A kislány nem csak nagyon csinos volt, de kedves és értelmes is. Ráadásul olyan mosolya volt a csupa igazgyöngy fogacskájával, hogy beleborzongott az ember szíve. Nagyon öntudatos kislány volt, nagyon tisztességes, csupa szorgalom és csupa tartás. De nagyon fiatal. Egy messzi, kis faluból jött, az Alpok tövéből.
 
Néhány hét múlva a fiú azt mondta a kislánynak: tudod, ha összeházasodnánk, nem kéne külön albérletet fizetnünk. Mennyit spórolnánk!
 
Azóta sem tudja senki, hogy miért, de a kislány beleegyezett.
 
Gyerekek voltak mind a ketten.
 
Elmentek a tanácshoz, és összeiratkoztak.
 
Aztán négy-öt órát zötyögteg a gőzösön, majd sok kilométert gyalogoltak a földutakon, hogy eljussanak a kislány pici falujába, ahol a kislány anyukája és bátyja világraszóló lakodalmat rendezett nekik igazi, templomi esküvővel, igazi, tündérkirálylányos menyasszonyi ruhával, mirtuszkoszorúval, hatalmas vendégsereggel, ahol még a 90 éves Pista sógor is vadul ropta a shimmyit hajnalhasadásig.
 
A fiú és a kisleány aztán rettenetesen sokat dolgozott. Spóroltak, házat építettek, gyerekeket neveltek, unokákat kényeztettek...
Együtt. Együtt az élet fedőnevű hullámvasúton.

55 évig.