Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


PADLIZSÁNKRÉMEK

2010.01.11

PADLIZSÁNKRÉM I.
(ZAKUSZKA)

 

Hozzávalók:
két hámozott közepes padlizsán, egy édes zöldpaprika apró darabokra vágva, két lehúzott héjú paradicsom felkarikázva, egy fej apróra vágott vöröshagyma, só, olivaolaj.

Elkészítés:
A kis kockákra vágott padlizsánt a hagymával, paradicsommal és paprikával, kis sóval olivaolajon gyakran kevergetve pépesre sütjük, pároljuk. Néha kis vizet öntünk alá, hogy oda ne égjen. Addig kell sütni, amíg krémszerűvé válik (picit darabos marad). Frissen sült házikenyérre vagy pirítósra kenve tálaljuk.

 

padlizsankrem-19-009-dd.jpg

 

 

PADLIZSÁNKRÉM II.


Hozzávalók:
1 kg padlizsánhoz 25 dkg piros színű, vastag húsú paprika, 2 fej vöröshagyma apró kockákra vágva, 2 gerezd fokhagyma, egy kiskanál ecet, 1 dl olivaolaj, só, örölt bors.

Elkészítés:
A padlizsánt és a paprikát villával megszurkáljuk, aztán forró sütőben egy órát sütjük. Ezután jeges vízbe dobjuk, majd lehúzzuk a héjukat és a húsukat kisebb darabokra vágjuk.
Az olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát (nem kell megsütni, csak éppen egy kicsit megfuttatni az olajon). Belenyomjuk fokhagymanyomón a fokhagymát, hozzáöntjük a padlizsánt és a paprikát, sózzuk, borsozzuk, és gyakran kevergetve jól összefőzzük, amíg pépes masszát nem kapunk.

 

p1250546-dd.jpg

 

   

 

GOMBÁS PADLIZSÁNKRÉM
(ZAKUSZKA)

 

Hozzávalók:
1 nagyobb vagy 2 kisebb padlizsán meghámozva és kockákra vágva, 25 dkg gomba (én vargányát és tuskógombát használtam), 3 db paprika csíkokra vágva (nagyon jó hozzá a kápia, de jó a kalidforniai paprika vagy a hagyományos sárga paprika is), 5-6 lehúzott héjú paradicsom felkarikázva, egy nagyobb fej apróra vágott vöröshagyma, só, őrölt bors, olivaolaj.

  

Kép


Elkészítés:
A kockákra vágott padlizsánt a hagymával, paradicsommal és paprikával, gombával, kis sóval és borssal az olivaolajon gyakran kevergetve sütni kezdjük. A sütés elején öntöttem rá fél deci vizet, több nem kell, mert a zöldségek is levet eresztenek. A keveréket addig sütjük, pároljuk, amíg az összes leve elpárolog. Ez kb. 45-50 perc. Vigyázat, a végén már nagyon könnyen odaég! Mikor elfőtte a levét, merülő mixerrel kicsit pépesítjük, de csak annyira, hogy darabos maradjon. A kihűlt krémet befőttesüvegbe töltjük és hűtőgépben tároljuk.  Frissen sült házikenyérre vagy pirítósra kenve tálaljuk.
 

Kép

 

 

A képen szereplő másik két krém receptjét itt találod:

HUMMUSZ - csicseriborsókrém

AVOKÁDÓKRÉM

 

 

 

PADLIZSÁNKRÉM,
AHOGY MARIKA KÉSZÍTI

 

Hozzávalók:
padlizsán, majonéz, apró kockákra vágott hagyma.

Elkészítés:
A padlizsánt héjával együtt felszeleteljük, és a sütöben kb. 200 fokon megsütjük. A héját lehúzzuk, és a padlizsán húsát villával összetörjük. Összekeverjük majonézzel és apró kockákra vágott hagymával és állni hagyjuk picit, hogy az ízek összeérjenek.

 

PADLIZSÁNKRÉM,
AHOGY HILAD KÉSZÍTI

 

Villával megszurkálom a megmosott padlizsánt, és egészben beteszem a meleg sütőbe. Kb. 45 percig sütöm. Még melegen meghámozom, és bő olivalojjal (kb.20 kanálnyival) és 2-3 gerezd fokhagymával ízesítem. Merülőmixerrel pépesítem. Picit megsózom és megvárom míg kihűl. Én kétszersülttel szeretem.

 

 

PADLIZSÁNKRÉM,
AHOGY ILDI KÉSZÍTI

 

Hozzávalók:
1 kg padlizsán, só, 1 kis fej vöröshagyma vagy egy pár fokhagyma, étolaj.

Elkészítés:

A padlizsánt nyílt lángon - vagy akinek van udvara, forró prázsra tett rácson - meg kell sütni, (a füst nagyon jó ízt kölcsönöz neki) míg megrepedezik a héja. Akkor tálba kell rakni, letakarni egy rövid időre és aztán meghámozni. Még úgy melegen fakéssel összevágni míg pépes nem lesz. Hozzáadjuk a reszelt hagymát vagy préselt fokhagymát, ízlés szerint sót és olajat, jól kikeverjük, hogy habos legyen, de ne álljon a tetején az olaj. Aki szereti majonézt is tehet bele. Paradicsommal és pirítóssal nagyon ízletes.
Jó étvágyat kívánok. Igaz, hogy így macerásabb elkészíteni, de nagyon finom, megéri a fáradozást, mindig nagy sikere van a vendégeim körében.

 

Ildi padlizsánkrémjét én is kipróbáltam. Bátran merem ajánlani, mert nagyon finom.

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.01 15:20)

Kedves Ildi!
Minden receptedért hálás vagyok. És szerintem az olvasók is azok. Nagyon szépen megköszönöm, ha írsz még recepteket. Ki is fogok próbálni közülük többet is.

Szamócának

(Ildi, 2009.11.01 14:48)

Nagyon szívesen, remélem az olvasóknak is tetszeni fog.Az nagy öröm lenne számomra.Nem tudom érdekel-e az igazi zakuszka receptje télire, mert én erdélyi vagyok és a románoktól tanultuk ezt is, a csorba (itt nem létezik a bors nevű hozzávaló) valamint a puliszka készítését is..Ezért igaz, hogy én nem , de anyukám minden évben eltesz télire zakuszkát.
Nekem ehhez nincs türelmem, mert macerás,de nagyon finom.

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.01 12:23)

Itt megtalálják a receptjeidet az oldal olvasói is:
https://szamoca.eoldal.hu/cikkek/az-olvaso-oldala/a-ti-receptjeitek-oldala
Még egyszer nagyon köszönöm!

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.01 11:51)

Ildi, te egy valódi tündér vagy!
Nagyon szépen köszönöm a recepteket!

cukkinis rántotta

(Ildi, 2009.10.31 17:16)

1 közepes cukkinit lereszelünk megsózzuk és kevés ideig állni hagyjuk.
1 fej vöröshagymát felaprózunk és megdinsztelünk.Mikor a hagyma félig kész rátesszük a kifacsart cukkinit és tovább dinszteljük míg eltünik a leve és világos barnás lesz. Akkor ráütünk személyenként 1-2 tojást és beleteszünk egy kis borst
Pardicsommal tálaljuk vagy pirítossal.

Szamócának

(Ildi, 2009.10.31 17:02)

Minden megvan még a sorrend is stimmel :)))

Tökbélleves

(Ildi, 2009.10.31 16:57)

1 töknek a bele magvastul.
1 fej vöröshagyma
1 pár gerizd fokhagyma
szemesbors
5-6 répa
2 gyökér
1 kis zellergumó
1 egész krumpli
lehet beletenni 2-3 tyúkhúsleves kockát ( de anélkül is olajpöttyök lesznek a leves tetején a magoktól és szép lesz a színe)
só ízlés szerint.
4-5 személyre való viz kell hozzá és főzzük, míg a répa puha nem lesz.
Aztán leszürjük és kész a tökbéllevesünk.
Én anyukám házilag készített tésztáját teszem bele, grizgaluskát vagy májgaluskát.
A zöldségekből pedig franciasalátát készítek, hogy semmi ne vesszen kárba. :)

Párizsi krémes

(Ildi, 2009.10.31 16:38)

250 g liszt
70 g vaj
egy pici só
2 kanál cukor
10 g szalalkáli
annyi tej amennyit a tészta felvesz.A tésztát 4 részre osztjuk és gyenge tűznél kisütjük a tepsi hátoldalán.Gyorsan megsül, figyelni kell rá, nem szabad hogy sötét színű legyen.
Krém:
150 g porcukor
180 g vaj ( e kettőt habosra keverjük)
4 dl tej
3 kanál liszt ( e kettőt összefőzzük, míg sűrű nem lesz.)
A végén ezt a két részt ősszekeverjük,lassan és beleszórunk 1 vaniliaport.Evvel a krémmel megtöltjük a lapokat és a tetejét beporcukrozzuk.
Ha citromkrémmel szeretnénk, akkor a végén citromot csepegtetünk lassan a krémbe, mert máskülönben a vaj összerántódik.



Omlós kifli ( nagyon olcsó és finom)

(Ildi, 2009.10.31 16:26)

250 g margarin vagy vaj
300 g liszt
1 csipet só
6 kanál víz
1 kanál ecet
Az egészet jól összedolgozni, hogy a tészta hólyagos legyen,lisztezett tányérra tenni és a hütőben tartani
(Célszerű este megcsinálni és reggelig a hütőben tartani)Akkor kivesszük és rögtön kinyújtjuk, hogy ne nagyon melegedjen fel.Ne legyen nagyon vékony, mert az úgy nem jó.Vagy kifliket formázunk vagy négyszögeket és kettéhajtjuk mint a hájast. Forró sütőben kisütjük. ( a tészta nyílása az ajtó felé nézzen)Ha jól dolgoztunk, akkor nagyon finom lesz.
Ha kész meg kell porcukrozni és lekvárral szervírozzuk

Flório

(Ildi, 2009.10.31 16:16)

1 liter meggyszörp
1 liter vörösbor
1 mandula eszencia
1/2 liter szesz a patikából
egy kevés erős feketekávé ( ízlés szerint)
Mindezt összekeverni, rövid ideig állni hagyni, hogy összeérjenek az ízek.

Szamócának

(Ildi, 2009.10.31 16:06)

Tudtam, hogy ez lesz a válasz !!!!!!! :)))

Ildinek

(Szamóca, 2009.10.30 18:27)

Lehet azt mondani, hogy pont jó lesz ilyen sorrendben? (erősen pirulós fejecske)

Szamócának

(Ildi, 2009.10.30 18:00)

Szia Szamóca!
Kérdezni szeretném melyik recept érdekel??
Van egy olyan, hogy omlós kifli, nagyon olcsó ennek ellenére finom.Párizsi krémes vanilia vagy citrom krémmel.Van egy italreceptem Flório, kérdés hogy a patikákban lehet-e még kapni alkoholt, mert az is kell hozzá....és most kapaszkodj : tökbélleves, akinek nem szabad húst ennie, de kívánja a húslevest.
Melyiket kéred?

Ildinek

(Szamóca, 2009.10.29 16:51)

Köszönöm szépen! :)

Szamócának

(Ildi, 2009.10.29 16:31)

Nagyon szívesen és én is köszönöm, hátha valakinek pont az én receptem nyerte el a tetszését. :)
Azt nagyon szeretem, ha dícsérik a főztömet.Ha még eszembe jut valami finom, megkapod :))))

Ildinek

(Szamóca, 2009.10.29 13:12)

Szia Ildi!
Ide is beírtam a receptedet: https://szamoca.eoldal.hu/cikkek/az-olvaso-oldala/a-ti-receptjeitek-oldala
Köszönöm szépen!

Padlizsánkrém

(Ildi, 2009.10.28 20:57)

Szia Szamóca!
Nagyon szívesen. Persze, hogy kiírhatod a receptemet, sőt próbáld is ki!!! :)
Hogy öszinte legyek én is kipróbáltam már sütőben, de nekünk úgy nem ízlett annyira, megmaradok a régi bevált otthoni receptnél.Ahogy mondani szokták: ahány ház annyi szokás.

Ildinek

(Szamóca, 2009.10.25 19:10)

Szia Ildi!

Nagyon szépen köszönöm a receptet!
Megengeded, hogy kiírjam ide és a A TI RECEPTJEITEK OLDALÁRA?

Padlizsánkrém

(Ildi, 2009.10.25 18:52)

Hozzávalók:
1 kg padlizsán, só, 1 kis fej vöröshagyma,vagy egy pár fokhagyma,étolaj.
A padlizsánt nyilt lángon, vagy akinek van udvara forró prázsra tett rácson megsüti,(a füst nagyon jó ízt kölcsönöz neki) míg megrepedezik a héja,akkor, tálba kell rakni, letakarni egy rövid időre és aztán meghámozni. Még úgy melegen fakéssel összevágni míg pépes nem lesz. Hozzáadjuk a reszelt hagymát vagy préselt fokhagymát, ízlés szerint sót és olajat,jól kikeverni, hogy habos legyen, de ne álljon a tetjén az olaj. Aki szereti majonézt is tehet bele.Paradicsommal és pirítossal nagyon ízletes.
Jó étvágyat kívánok. Igaz, hogy így macerásabb elkészíteni, de nagyon finom, megéri a fáradozást, mindig nagy sikere van a vendégeim körében.

Kedves Hilad!

(Szamóca, 2008.08.12 12:25)

Köszönöm szépen! :)


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8

Következő »