Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


LAZAC ROSTON

2008.01.17

Hozzávalók (4 személyre):

4 szelet lazac, só, őrölt bors, 1 citrom, 5 dkg vaj, 2-3 evőkanál étolaj.

A körethez: 8 db közepes krumpli (hibátlan, sima héjú krumplikat válasszunk), 40 dkg brokkoli, 5 dkg vaj, 2 dl tejszín (jó a cukrozatlan habtejszín is, a főzőtejszín is), só, őrölt bors, egy kis csokor petrezselyemzöld. A tálaláshoz: 1 alaposan megmosott citrom.

  

Kép

  

Elkészítés:

A halat megmossuk, ha rajta van a bőre, azt lehúzzuk. A szeleteket alaposan megcsöpögtetjük citromlével, megsózzuk, megborsozzuk és félretesszük.

A krumplikat nagyon alaposan megmossuk, héjastul egyenként alufóliába csomagoljuk és 200 fokos sütőben puhára sütjük. (A sütési idő a krumplik nagyságától függően kb. 35-45 perc, de nagy krumpliknál lehet még több is. A krumpli sütését úgy időzítsük, hogy elkészüljön, mire a mártás és a hal is készen lesz.)

A karfiolt rózsáira szedjük, és a vajon kis sóval és őrölt borssal, lefedve megpároljuk úgy, hogy még roppanós, harapható maradjon. Felöntjük a tejszínnel, és fedő nélkül tovább főzzük, amíg kissé besűrűsödik. A főzés utolsó 2-3 percében beleszórjuk az apróra vágott petrezselymet, ha kell, utánaízesítjük sóval, borssal.

Egy grillserpenyőben 2-3 evőkanál olajat és 5 dkg vajat hevítünk.

A forró vajban a lazacszeletek minden oldalát megsütjük. A sütési idő oldalanként maximum 4-5 perc, de lehet kevesebb is, ha vékonyabbak a halszeletek. Vigyázat, a túlszárított lazac, élvezhetetlenné válik! A halat ne forgassuk sütés közben, mert összetörjük a szeleteket. Csak egyszer fordítsunk át a másik oldalára minden szeletet úgy, hogy széles lapátkanállal a szeletek alá nyúlunk.

Tálalásnál minden tányérra negyed citromot, két szem sültkrumplit  és egy lazacszeletet teszünk, amit meglocsolunk a brokkolis mártással.

 

Tipp:

Ez az étel elkészíthető szabadtéri grillezéskor is.

A brokkolis mártást ebben az esetben előre készítsük el a konyhában.

A krumplikat a grillrácson vagy parázsba ásva is megsüthetjük.

Ha a lazacszeleteket grillrácson sütjük, a hal bepácolásához használt citromlét, sót és őrölt borsot keverjük el fél deci étolajjal, és ezzel a keverékkel kenjük be alaposan a halszeleteket legalább fél órával a sütés előtt. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Étel

(Eszter, 2010.07.12 23:15)

Ez írtó guszta! :-)))
Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra. Na, majd megint megpróbálok átpasszírozni egy e-mailt... :-p
Puszi!