Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


BAKONYI SZŰZÉRMÉK

2012.10.06

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg szűzpecsenye, 50 dkg gomba fölszeletelve, 1 vöröshagyma apró kockákra vágva, egy zöldpaprika, egy paradicsom, só, őrölt bors, pirospaprika, 2 evőkanál étolaj, egy kis pohár tejföl (1,7 dl körül, azt hiszem), 1 teáskanál liszt.

 

p1260602-dd.jpg

   

Elkészítés:

A húst rostjaira merőlegesen 12 vastagabb szeletre vágjuk. A szeleteket sózzuk, borsozzuk.

Olajat melegítünk, amin a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk. (Annyi húst teszünk az edénybe, amennyi elfér egymás mellett . 2-3 percig sütjük mindkét oldalukat, aztán a szeleteket kivesszük, félretesszük. Ezt addig folytatjuk, amíg az összes hús meg nem pirult.)

Miután az összes húst megpirítottuk, a visszamaradt olajba szórjuk az apró kockákra vágott hagymát. Egy-két percig kevergetjük. Hozzáadjuk a gombaszeleteket, megszórjuk egy csapott evőkanál pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a kicsumázott paprikát és a paradicsomot. (A paprikát én nem vágom össze, mert a főzés végén, miután az íze belefőtt, ki szoktam venni az ételből. A paradicsomot viszont lehúzott héjjal, kimagozva, apró kockákra vágva teszem a mártásba.)

Amikor a gomba levet eresztett, visszapakoljuk a hússzeleteket is a fazékba. Ha kell, kis vizet öntünk rá, lefedjük, és addig főzzük, amíg a hús teljesen meg nem puhul. (Ha kell, közben pótoljuk az elpárolgó vizet.)

A tejfölt csomómentesre keverjük egy teáskanál liszttel.

Amikor a hús megpuhult, ráöntjük a lisztes tejfölt, és 5-6 perc alatt összeforraljuk. Ha kell, ilyenkor még utánízesíthetjük egy kis sóval, borssal.

A kész ételt általában nokedlivel, rizzsel, tésztával vagy KRUMPLIFÁNKKAL tálaljuk. Tálalásnál meglocsolhatjuk még egy kis tejföllel.

  

p1540600-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bakonyi szüzérmék

(Gizike, 2016.01.29 15:58)

Tetszik a recept, holnap ez lesz az ebéd. Köszönöm az ötletet!