BRASSÓI APRÓPECSENYE
Hozzávalók:
1 kg hús (az eredeti recept szerint sertés színhús, de lehet csirkéből vagy pulykából is csinálni), 1-2 evőkanál olaj, fél mokkáskanál majoránna, 1 mokkáskanál só, negyed mokkáskanál törött bors, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika, 4-5 gerezd fokhagyma (de van, aki egy egész fejnyit rak bele), 2-3 közepes vöröshagyma, 1 kg krumpli, étolaj a krumpli kisütéséhez.

Elkészítés:A krumplit megpucoljuk és kockákra vágjuk.A húst kockákra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk.
1-2 evőkanálnyi olajon megfuttatjuk a hagymakarikákat. (A hagymát a felforrósított olajba szórjuk, és fél percig keverjük.) Hozzáadjuk a húskockákat, és tovább kevergetjük, amíg a hús minden oldala ki nem fehéredik.
Amikor a hús kifehéredett, megszórjuk a fűszerekkel, lehúzzuk a tűzről, átkeverjük és annyi vizet adunk hozzá, hogy a főzőedény aljában egy ujjnyi víz legyen. Visszatesszük a tűzre, fokhagymanyomóval belepréseljük vagy belereszeljük a fokhagymát, és gyakran megkeverve addig főzzük, amíg a víz elpárolog és a hús megpuhul. (Ha a víz elpárolgott, de a hús még kemény, apránként még egy pici vizet öntünk hozzá a hús megpuhulásáig.)
Mialatt a hús készül, a krumplit forró olajban kisütjük.Úgy próbáljunk időzíteni, hogy a hús és a krumpli nagyjából egyszerre készüljön el.
A megsült krumplit és a húst összekeverjük. Rögtön, frissen tálaljuk.
Tipp:
A húshoz, mikor már majdnem megpuhult, keverhetsz zöldborsót is.

Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Szia, köszönjük a receptet, annyi kiegészítést azért tennék, hogy ez nem az eredeti Brassói, mivel azt nem pörköltesen főzzük, nincs benne hagyma, csak fokhagyma! A kisült szalonna zsírján kell hirtelen kisütni, a csíkokra vágott húst. Azért írom le, hogy próbáld ki, egyébként ez is fonom biztosan :-)
Brassói aprópecsenye
(Szidonia, 2012.03.15 11:03)
Isteni lett
nekem nem is jutott volna ilyen az eszembe.
nagyon jo hamar készül és laktatos
érdemes hozáfgoni
mindenkinek ajálom
BRASSÓI APRÓPECSENYE
(Brigi, 2011.11.10 12:35)Csirke vagy pulyka húsból nem érdemes meg csinálni mert nagyon száraz lesz a kaja, sertésből jobb mert akkor szaftosabb és finomabb ,én már az összeset kipróbáltam de a sertés combol a legfinomabb.
Brassói
(Lillu, 2011.03.01 14:09)
Szia!
Köszönjük a receptet, nagyon egyszerű és isteni finom lett. A páromnak tegnap előtt elkészítettem, és ma megint ezt kérte. Én 1 egész fej fokhagymát tettem bele, nagyon jó lett!
BRASSÓI APRÓPECSENYE
(Brigi, 2010.10.30 12:13)
Én már ki próbáltam ezt a receptet és nagyon finom volt
ezt ajánlom mindenkinek hogy próbálják ki mert meg éri.
a húsról
(Kisvirág, 2010.06.05 21:58)nálunk anyu mindig pulyka vagy csirkehússal csinálja, és sosem zsíros vagy olajos, hanem valahogy kicsit mindig (kellemesen) száraz a krumpli és ropogós a hús
http://www.foci7.eoldal.hu/
(http://www.foci7.eoldal.hu/, 2010.05.24 19:34)http://www.foci7.eoldal.hu/
Zsír
(Szamóca, 2010.03.19 21:14)
Szia András!
Valószínűleg jobban is illik a húshoz a zsír, mint az étolaj. :)
Milyen az a csopaki aprópecsenye?
aprópecsenye
(András, 2010.03.19 21:12)én biztos kiverem a biztosítékot , én zsirral főzök , a brassóit is másképp csinálom , de azért a csopaki apró pecsenye az igazi
Natinak
(Szamóca, 2009.10.24 14:06)
Például a Dumaparty-ba. De írhatod a e-mail címemre is.
Igen, teljesen egyetértek veled. Én is csak olyan recepteket osztok meg másokkal, amit kipróbáltam.
És hova írjam?
(Natimama, 2009.10.24 13:37)
Ide, publikusan, vagy privátban, a megadott email címre?
A madártej szeletet már ma el tudom küldeni, de a másikat csak, ha kipróbáltam!
Olyat nem ajánlok, amit nem készítettem... kóstoltam. :o))
Amúgy a 32 darab is sok a kakaós csigából. Nekem! Nekünk... :o)
Hány emberre sütsz-főzöl?
Natinak
(Szamóca, 2009.10.24 13:30)
Elég nagyok, úgyhogy a négy tepsi az csak 32 darab.
Nagyon örülnék, ha megírnád a receptet. A madártej szeletet is, mert olyat sem sütöttem még.
Jesszus!
(Natimama, 2009.10.24 13:28)
Négy tepsi? Az hány darab?
Én madártej szeletet sütöttem.
Tegnap kaptam egy nem sütős, kekszes, vaniliapudingos, almás, csokimázas receptet /:o)/,amit itt nem látok a "nem sütős" kategóriában. Ha kipróbáltam, megírhatom Neked? Hátha érdemesnek tartod majd, hogy közreadd!
Natinak
(Szamóca, 2009.10.24 13:23)
Én is sütök közben.
Most sült meg négy tepsi kakaós csigám. Finom lett. :)
kicsit gyagya...
(Natimama, 2009.10.24 13:18)
Ajjjaj! De lüke vagyok! Megtaláltam ám! Csak rá kell kattintani a menü-oszlopban a linkre...
Najóóóvanna! Néha figyelmetlen vagyok... /meg közben sütök-főzök :o)/
Natinak
(Szamóca, 2009.10.24 13:16)
Nálam itt van egy dumaparty-oldal:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/dumaparty
Látod, a fiaid sem nagyon lesznek nagypapák 50 évesen. :DDD
Dumaparty?
(Natimama, 2009.10.24 13:12)
És én ÚGY AKAROM! :o))
(Unokám még nincs, pedig a fiaim 31 és 28 évesek...)
Hol van az? Csak beírom magát a szót meg a .hu-t és odatalálok?
Én szívesen dumcsizok... akár itt a neten is. :o)
Natinak
(Szamóca, 2009.10.24 12:33)
Kedves Nati!
Én nagyon örülök, hogy beszélgetsz velem. Akár itt, akár a Dumaparty oldalon.
Valóban nem a megszólítás számít. És még csak nem is az évek száma. De manapság egy 50 éves nő igen gyakran nem az unokáját, hanem a saját gyerekét hordja az óvodába.
Szerintem egy kellemes, vidám életkor annak, aki úgy akarja megélni. :)
Kedves vagy...
(Natimama, 2009.10.24 12:18)
Szamóca! :o))
Lélekben annak is érzem magam! A Natimama egy kedveskedő, családi megszólítás. Van mellette még a Mamóka is! Volt idő, amikor rosszul éreztem magam ettől a megszólítástól. Ma már nem... ez talán annak a jele, hogy bölcsebb lettem!
(vagy mégis csak öregszem?) :o))))
Hidd el, nem cserélnék egyetlen, nálam fiatalabbal sem! Ezt ŐSZINTÉN mondom!
De látod, annyi eszem mégsincs, hogy ezt NE egy főzős oldalon meséljem el a világnak! :o))))
Recept
(brassói, 2013.01.09 10:20)