Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


CHILI CON CARNE avagy CSILIS BAB

2008.01.28

csilis-bab-001-aaa.jpg


Hozzávalók (4 személyre):

50 dkg darált marhahús (de szoktam csirkéből is készíteni), 1 doboz vörösbab konzerv, 1 doboz kukoricakonzerv, 3-4 db paradicsom, 1 nagyobb vagy 2 kisebb kaliforniai paprika, (szépen mutat, ha különböző színűek, de kihagyható), 2 dl sűrű paradicsomlé, 1 nagy fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika, 1 mokkáskanál cayenne bors, ízlés (és tűrőképesség) szerinti mennyiségű apróra vágott vagy szárított chilipaprika (nálunk fél mokkáskanálnyi kerül bele), 1 kiskanál morzsolt oregano, 1 kiskanál őrölt római kömény, csipetnyi őrölt fahéj, cukor ízlés szerint, só, étolaj.

  

Elkészítés:

A paradicsomok héját lehúzzuk, a magokat eltávolítjuk, és a paradicsom húsát kockákra vágjuk. A paprikát is kimagozzuk és kockákra vágjuk.

Az apró kockákra vágott vöröshagymát 1-2 evőkanál olajon üvegesre sütjük, hozzáadjuk a húst, és állandóan kevergetve megpirítjuk. Amikor megpirult, beleszórjuk a paprikaféléket, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a többi fűszert, jól összekeverjük, aztán felöntjük a paradicsomlével és 1 dl vízzel, majd fedő alatt (gyakran megkeverve) mérsékelt tűzön kb. negyed óráig főzzük. 

Ezután hozzáadjuk a paprika- és paradicsomkockákat, a babot és a kukoricát is, és az egészet fedő alatt még 10 percig főzzük.
 

csilis-bab-002-ddd.jpg
 

Ropogós kenyérrel vagy tortillával tálaljuk. A tortilla receptjét itt találod meg: TORTILLA HÁZILAG.

 

Tipp:

A babot és a kukoricát természetesen főzheted te magad is, nem muszáj konzervet használni. De akkor a bab áztatási és főzési ideje miatt fél óra helyett fél nap az étel elkészítési ideje.

Az hagyományos változatba keserű kakaóport is tesznek.

A csilis babot töltheted tortillába is. A babos ragut beletöltöd a tortilla lepényekbe, föltekered vagy félbehajtod őket, egy tűzálló tálba teszed. Az étel tetejét megszórod sajttal, és előmelegített sütőben addig sütöd, amíg a sajt rá nem pirul.

  

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

recept

(mr.m, 2012.12.29 17:56)

jól néz ki

imádom

(Barbuska, 2012.09.04 20:03)

Szia
Őrülők ennek az oldalnak.Szeretem az igazán egészségesen elkészített ételeket.Most legalább nem kell megvennem a chilis bab alapot.
Nagyon tetszenek az ételeid........
Kőszőnet érte.......

örömről

(Margó, 2010.07.11 11:51)

Annyira örülök, mikor böngészem az oldalt, hogy újra van netem. Ugy éreztem, teljesen elvesztem....Most újra kinyilt a világ, és ujra itt lehetek...Kezdődhet a főzőcske.Köszi, hogy ilyen jó dolgokat találhatok!!!