Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

RECEPT LAP - ízek, tájak, diéták...


PETŐFI ROSTÉLYOS

2008.01.11

Hozzávalók (4 személyre):
4 nagy vagy 8 kisebb szelet rostélyos, 1 evőkanál zsír vagy 2 evőkanál étolaj, 4 db nem papírvékonyságú (legalább fél centi vastag) szalonnaszelet (pl. füstölt Kolozsvári szalonnából), 3 közepes fej vöröshagyma apró kockákra vágva, 2 közepes gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 2 evőkanál sűrű paradicsomlé, 2 evőkanál liszt, 2 kiskanál őrölt pirospaprika, fél mokkáskanál őrölt köménymag, fél mokkáskanál morzsolt majoránna, fél mokkáskanál őrölt bors, 2 mokkáskanál só.

 

p1130342-dd.jpg



Elkészítés:

A rostélyosszeleteket megsózzuk, megborsozzuk, lisztben megforgatjuk.

A szalonnát kakastaréj-szerűen bevagdossuk.

Egy mélyebb serpenyőben megmelegítjük a zsírt/olajat. A szalonnaszeleteket megpirítjuk benne, aztán egy tálra szedjük, és félretesszük (lehetőleg melegen tartva).

A rostélyosszeleteket a szalonna után visszamaradt zsiradékban mindkét oldalukon hirtelen pirosra sütjük, majd kivesszük őket a serpenyőből, és egy nagy lábosba tesszük át.

A hússütés után visszamaradó zsiradékba beleszórjuk az apró kockákra vágott hagymát, az összezúzott vagy lereszelt fokhagymát, a kimagozott paprikát, a félbevágott és szintén kimagozott paradicsomot, a paradicsomlét és a fűszereket. Állandóan kevergetve kb. 3-4 percig pirítjuk, aztán felöntjük egy pohárnyi vízzel, és a hússzeletekre borítjuk.

A mártáshoz még annyi vizet adunk, hogy ellepje a húsokat. Ha kell, a mártást utánasózzuk. A fazekat lefedjük, és a húst puhára pároljuk. (Ha kell, a főzés közben elpárolgó vizet apránként pótoljuk.)

Amikor a hús megpuhult, kivesszük a szeleteket egy külön tálra.

A visszamaradó zöldséges levet szitán áttörjük. Ezt adjuk tálalásnál mártásként a húshoz.

A hússzeleteket a mártással leöntve, sült krumplival vagy burgonyafánkkal körítve és a sült szalonnaszeletekkel koronázva tálaljuk.

A burgonyafánk készítését itt találod meg: BURGONYAFÁNK.

 

p1130337-x.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Petőfi szelet

(Szamóca, 2011.01.19 17:28)

Kedves László!
Köszönöm szépen a remek tippeket a recepthez!
Ki fogom próbálni én is.
További vidám főzőcskézést kívánok!
Viki

László

(T.Szamóca, 2011.01.17 15:09)

Petőfi szelet
T Szamoca.
Elnéztést kérek,hogy igy megkésve jelentkezem-mindig közbejött valami-
A lényeg elkészitettem a Petőfi szeletet.Nagyon finom volt mindenki dicsérte a vacsora vendégek közül. Egy hiba -kukta-szakértelmem mellet is volt, szerintem a szaft egy kissé tömény sürüre sikeredett,mint amilyenre én emlékezem.Amit legközelebb kis odafigyeléssel simán megoldok.
Azért elmondom,hogy én kombináltam a dolgokat egy kicsit.Mondjuk két receptböl csináltam egyet.Elöször is a hust bepácoltam -olaj,f.répa,s.répa.babérlevél stb.majd a fözés előtt a páclében lévő zőldségeket apróra -kiskockára-vágva amikor a szaft készült beletettem és összeföztem vele.(a pácolás egyébbként négy napig tartott)A többit ugyan ugy csináltam mint a többiek.A krumplifánkot a Nejem készitette, (természetesen az irányitásommal-ez itt a tréfa helye) teljesen a korábban leirtak alapján.Az is nagyon jóóóóól sikerült.
Mindenkit üdvözlök, jó fözést és kisérletezést kivánva
St.László

Recept

(Szamóca, 2010.11.15 14:41)

Kedves László, az általam kipróbált recepteket gyűjtöttem össze ezeken az oldalakon, de véletlenül sem állítom, hogy ezeket az ételeket nem lehet még ezerféle más módon elkészíteni.
Nagyon szépen megköszönném, ha leírná ezt a másfajta receptet, hogy mindannyian gazdagabbak legyünk vele!

Petőfi szelet?

(St.László, 2010.11.15 14:34)

T Szamoca.
Én emlékeimben a Petőfi szelet nem egészen igy áll össze.Szerintem még volt benne sárga és fehér répa kiskockára vágva,emlékeztetve a vadas marhaszeletre de tejföl nélkül.A kérdés: jól emlékszem vagy lehet ugy is késziteni?
Megköszönve szíves válaszát
Tisztelettel:
St.László

ételek

(Sári néni, 2009.11.18 07:25)

Nagyon hálás vagyok az oldal készítőinek hogy végre nem articsókát és langusztát akarnak etetni velünk, hanem becsületes magyar ételeket.
Nagyon jó ez a recept, köszönöm.

Válasz Ginának

(Szamóca, 2009.08.03 20:46)

Szia!
Jaj, de örülök!
Nagyon kedves tőled, hogy elmondtad ezt. Féltem, hogy esetleg én nem úgy tudom ezt a receptet, ahogy te szereted. Nagyon jó, hogy pont ezt kerested. :)

Petőfi rostélyos

(Gina, 2009.08.03 20:41)

Kedves Szamóca!

Nagyon köszönöm neked ezt a receptet. Tökéletesen az, amire gondoltam. Nem is volt nehéz, nagyon jól leírtad és isteni finom. Az egész család imádta:) Nagyon köszönöm neked:):):)

Válasz Ginának

(Szamóca, 2009.07.28 18:45)

Sok sikert az elkészítéséhez!
Most, hogy emlegettük, nálunk is ideje lenne beiktatni a menübe a közeljövőben. :)

Petőfi

(Gina, 2009.07.28 17:22)

Jaj, nagyon köszönöm:):):) Csak nem kerestem elég kitartóan ezek szerint. Amint kipróbálásra került, megírom, hogy sikerült. Köszönöm mégegyszer:)
Szép napot:)