Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


SVÉD HÚSGOLYÓK BARNAMÁRTÁSSAL - KÖTTBULLAR

2008.01.09

A recept egy kedves svéd rokontól származik. Állítólag eredeti. 

A recept megjelent a KIFŐZTÜK receptmagazinban.

Hozzávalók:

A húsgolyókhoz: 50 dkg finomra darált hús (vegyesen sertés és marha), 10 dkg vaj, 1 nagy fej vöröshagyma nagyon apró kockákra vágva, 1 tojás, kb. 10 dkg zsemlemorzsa, 1 dl tejszín, 2 mokkáskanál só, csipetnyi őrölt fehér bors, kis csipetnyi őrölt szegfűbors.

A tejszínes barnamártáshoz: 2 dl tejszín, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál szójaszósz, csipetnyi őrölt fehérbors, fél kiskanál pirospaprika, (ha van) húsleves (de jó helyette a víz is).

    

Kép

   

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát fonnyasszuk meg egy evőkanál vajon, de ne hagyjuk megbarnulni. A tojást villával kicsit verjük fel. Keverjük össze a tejszínnel, aztán adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és hagyjuk kb. 10 percig állni.
A darált húst gyúrjuk össze alaposan a vajas hagymával, a tejes tojásba áztatott zsemlemorzsával és a fűszerekkel.

A masszából készítsünk diónyi gombócokat.

A maradék vajat melegítsük meg (de nehogy megégessük!), és állandóan rázogatva a serpenyőt, minden oldalukon süssük barnára a golyókat.

Krumplipürével, főtt vagy sült krumplival, tejszínes barnamártással és vörösáfonya lekvárral kínáljuk.

 

sved-husgolyo-szamoca-008-dd.jpg

 

 

A  tejszínes barnamártás elkészítése:

A vajba, amiben a húsgolyókat sütöttük, belekeverünk 2 evőkanál lisztet és fél kiskanál  pirospaprikát, kicsit megpirítjuk, felöntjük húslevessel (vagy vízzel) kb. tejföl sűrűségűre. Ízesítjük szójaszósszal, kis fehérborssal. Végül belekeverjük a tejszínt. Együtt felforraljuk. Megkóstoljuk hogy megfelelő-e a fűszerezése, esetleg még utánaízesítjük.

 

Kép

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

svéd húsgolyó

(Katica, 2011.04.09 18:02)

Meglepett amit alább irtak, hogy vacak. Szeretném elmondani, hogy az eredeti svéd húsgolyó az bizony tojás nélkül van és a hagymát vagy reszelni vagy nagyon apróra kell vágni, friss sertés húsból készül és ami a lényeges még, hogy a kicsi lyuku tárcsán kell darálni, és vajba kisütni ropogósra és men esik szét és finom.
Naqgyon szeretem a receptedet.

Re: svéd húsgolyó

(Mare, 2011.05.10 20:21)

Hello,

Elövettem a svéd szakácskönyvem, ami annyira svéd, hogy svédül van írva (mi Stockholmban lakunk):) Szval e szerint 50-50% diszno-marha husból készül, zsmorzsával, tojás, reszelt hagyma es 40dkg husihoz ir 1,5 dl viz/tejet.
Ez nagyon hasonlit a fenti recepthez, ami biztosan nagyon finom:)

Az Ikeas husgomboc pedig (legalabbis szerintem) nem tul finom, fagyasztott golyobisok vannak mikrozva/szerencses esetben olajon sutve. Raadasul a cukortol édesek is...

mennyiség

(Kajt, 2011.02.08 19:58)

Érdeklődnék, hogy a fenti recept alapján körülbelül mennyi golyó jön ki? Nehogy kevés legyen :)
Előre is köszönöm

Húsgolyó

(Szamóca, 2010.12.14 17:55)

Nem tudom, mi lehetett a gond. A tippem az, hogy talán a hús. Elég vacakokat tud kifogni az ember. Néha a hús fele víz.
Nagyon sajnálom, hogy nem lett tökéletes. :(

Húsgolyó

(Zsuzsi, 2010.12.14 09:29)

Sziasztok!

Köszi a receptet, egy kérdésem lenne így az első próbálkozás után:
Mitől lehet az, hogy nekem a húsgolyók oldala nem akart megsülni, amikor a serpenyőbe tettem, hanem elkezdett szétesni, így aztán nem rázogattam, hanem mint a fasírtot, olajban megsütöttem, de így nem lett egészen az igazi... köszönöm, ha válaszoltok!

Tejszín

(Krisz, 2010.10.14 17:10)

Köszönöm. nálam még az ikeás féle van itthon, amit haza lehet hozni mireliten és kisütni,meg stb, és 10%-al csináltam először, egy kis idő után besűrült az is, most volt 20%-os, azért kérdeztem,
legközelebb már nem mirelites lesz hanem ez alapján a recept alapján, mert már jobban hangzik

Tejszín

(Szamóca, 2010.10.13 21:43)

Szia!
A 20%-ost használd. (Én nem főzőtejszínt, hanem sima habtejszínt szoktam.)

Húsgolyó

(Krisz, 2010.10.13 20:08)

Üdv, kérdésem lenne, ti melyik fajta tejszínnel csináljátok. két féle főzőtejszín van nálam, egyik 10% zsírtartalmú, olyan híg mint a víz, illetve egy 20%-os, ami meg nagyon szilárdabb, kb mint a tejföl, melyikkel lesz jobb a mártás

svéd húsgolyók

(ILA, 2010.07.29 08:58)

Szia!
Köszönöm ezt a remek receptet.Én is és a családom is imádjuk ezt az ételt.Kipróbáltam és isteni finom lett.Ismerőseimnek is ajánlom előszeretettel és mindenkitől eddig azt a visszajelzést kaptam mennyire örülnek ennek a receptnek :)
Bár én amikor nyitott az IKEA többször jártam oda enni és akkoriban még villával tört cukrozott ribizlivel adták nem áfonyával és én ezzel szoktam meg és így szeretem a legjobban..nagyon jól harmonizál a savanykás édeskés ribizli a húsgolyókkal :)
Mindenesetre még egyszer nagyon köszönöm , hogy megosztottad velünk ezt a receptet :)

Svéd húsgolyók

(Szamóca, 2010.02.08 18:49)

Szia!
Nagyon örülök, hogy neked is ízlett.
Ez a szeder-mártás nagyon jó ötlet!

húsgolyók

(Nyuszi, 2010.02.06 13:04)

Ez eszméletlen finom lett! Azok a gombócok! Magasan veri az IKEÁsat, olyan-olyan, de sokkal finomabb, igazibb, nem mű kicsit sem. Ezek mellé csináltam még azt a gyümölcsös szószt/dzsemet is, de áfonya helyett fagyasztott szedret használtam, mert nagyon drága volt az áfonya, így is ízlett mindenkinek. Már alig várom, hogy megint csináljam.

Katinak

(Szamóca, 2010.01.19 10:21)

Szia Kati!
Nem zsemle, hanem zsemlemorzsa. :)

svéd gombóc

(Kati, 2010.01.16 11:44)

a felsorolásban nem szerepel zsemle beáztatva, az elkészítésnél már igen.

Svéd húsgolyók

(Szamóca, 2010.01.15 08:41)

Szia!
Nagyon örülök, hogy sikered volt vele! :)

nyamm

(Viki, 2010.01.14 22:01)

Köszi a receptet, nagyon ízlett a páromnak is, meg természetesen nekem is! :-)
Nagyon jó az oldalad, a fotókról nem is beszélve... Mmmm... :-)
További jó kísérletezgetést és velünk való recept-megosztást!

recept

(Hajni, 2009.12.10 07:42)

Köszönöm a receptet, tegnap ez volt nálunk az ebéd, nagyon finom volt.

svéd húsgolyó

(Csilla, 2009.12.07 06:45)

Ez a legjobb svéd húsgolyó recept! Mindenkinek ajálom.

recept

(Fanni, 2009.11.17 07:06)

nagyon jó ez a recept, kipróbálta, sokkal jobb, mint az IKEÁban
mindenkinek ajánlom

Petőfi rostélyos

(Szamóca, 2009.07.28 14:58)

Szia Gina!
Hátha ezt a receptet keresed:
https://szamoca.eoldal.hu/cikkek/husos-etelek/petofi-rostelyos

Kérés

(Gina, 2009.07.28 14:30)

Szia Szamóca!
Imádom az oldaladat, igazi kincs. Mivel böngésztem és nem találtam egy receptet, amit már régóta keresek, gondoltam beírok ide neked, hátha tudod, s fel is tennéd a receptjét. Ez az étel a Petőfi rostélyos. (Ne haragudj, hogy ide írtam, nem tudom, hogyan üzenhettem volna máskép...) Előre is köszönöm.