Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


SZŰZÉRMÉK TEJSZÍNES GOMBÁVAL

2013.05.11

Hozzávalók (4 személyre):

60 dkg szűzőpecsenye, 30-40 dkg gomba, 2 dl tejszín, negyed mokkáskanál őrölt bors, 1 fej mogyoróhagyma vagy kisebb vöröshagyma, 1 evőkanál vaj  (kb. 3 dkg), 1 evőkanál étolaj, 10-15 szál petrezselyemzöld.

    

p1350039-dd.jpg

  

Elkészítés:

A húst kb. 1,5 cm vastag érmékre vágjuk a szálirányra merőlegesen. Nem klopfoljuk, csak tenyérrel kicsit kilapítgatjuk. Sózzuk, borsozzuk.

Fölmelegítjük az olajat és a vajat. (Használhatunk csak vajat is, de önmagában elég könnyen megég és megkeseredik, ezért szoktam kis étolajat adni hozzá.) A zsiradékon mindkét oldalán megpirítjuk a húst, aztán kivesszük. A visszamaradt zsiradékba szórjuk az apró kockákra vágott hagymát, addig sütjük, amíg a hagyma üvegesedni nem kezd. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított, fölszeletelt gombát, és addig keverjük, amíg a gomba levet nem ereszt. Visszatesszük a húst, ráöntjük a tejszínt, a lángot kicsire vesszük, az ételt letakarjuk, és addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul. Közben a szaft is besűrűsödik.

Mikor a hús megpuhult, levesszük a fedőt, az ételbe szórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és még 5-6 percig főzzük.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.