Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

RECEPT LAP - ízek, tájak, diéták...


PARANCS JÁNOS: ELŐSZÓ

2008.01.11

Kép

Porrá és hamuvá lesz minden egykoron.
Azazhogy nem tudom, mivé,
de nélkülem, nélkülünk.
Sokáig csak ennek az elcsépelt,
megcáfolhatatlan igazságnak
a bűvöletében éltem.
Eszmélkedésem óta,
kamaszkorom óta;
évtizedeken át.
Megátalkodottan és megbabonázottan.
Aztán egy kétségbeesett pillanatomban
kitaláltam a magam mentségére,
az elvesztett túlvilági vigasz pótlására
a költészetet.
Mintha bármire is volna
mentség vagy vigasz.
Mintha lehetne.
A szó csak szó.
Engedelmes, gyarló eszköze
szorongó álmainknak,
a valóság titkait fürkésző,
lobogó indulatainknak.

Porrá és hamuvá lesz minden egykoron,
nem mondhatok ennél biztatóbbat.
Ezzel a rögeszmével indultam el,
ezzel a finoman árnyalt fölismeréssel.
S tulajdonképpen még ma is
csak ezt ismételgetem,
értelmezem és magyarázom.
Mégis időközben valahogy
a visszájára fordult
ez a keserű, barbár jóslat,
illetve a tanulsága.
Árnyékában a dolgok
mostanában különös
metamorfózison esnek át.
Leroskadásuk előtt
egyszerre csak vibrálni kezdenek.
A mulatságosan bumfordi emberek
törékenysége, szépsége
hirtelen fölragyog.
Mintha varázspálca érintené őket,
delejes fényben áznak.
Aztán persze széthullanak,
alámerülnek az éjbe.
Szertefoszlanak mint a látomások.
Mintha nem is léteztek volna,
oly közönyösen, hibátlanul
hömpölyög az idő tovább.
S a költészet sem őrzi meg őket;
előbb-utóbb szétporlad a nyelv is.
Hiába küzdök értük én,
földön vonszolódó árnyék.