SAJTOS TOJÁSTEKERCS
Hozzávalók (4 személyre):
4 tojás, 2 csapott evőkanál tejföl, 4-5 gomba, 10 dkg reszelt sajt, só, csipetnyi őrölt bors vagy szerecsendió.
Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
A gombákat megpucoljuk, szeletekre vágjuk, és egy teflon serpenyőben egy csipetnyi sóval megpároljuk, amíg el nem fő a gomba leve.
A tojásokat egy tálban alaposan összekeverjük a tejföllel, két-három csipetnyi sóval, csipetnyi borssal. (Legjobb habverővel keverni.)
Egy 20 x 30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. Beleöntjük a tojást, és betesszük a sütőbe a legalsó rácsra. Két-három perc múlva kivesszük (ekkorra az alja kicsit megszilárdul), és egyenletesen elosztva rászórjuk a gombaszeleteket. Visszatesszük a sütőbe, de most már a sütő közepére, és még kb. 5 percig sütjük (amíg a tojás összeáll).
Ezután a tepsit kivesszük a sütőből, a tojást egyenletes vastagságban megszórjuk a reszelt sajttal, és a kilógó sütőpapír segítségével fölsodorjuk, mint a rétest.
A tojáshengert 1 cm széles szeletekre vágva, salátával, párolt zöldséggel vagy friss kenyérrel tálaljuk.
Tipp:
Gomba helyett csinálhatod ezt az ételt más zöldséggel (pl. vékony csíkokra vagy kis kockákra vágott - esetleg piros színű - paprikával, vagy sonkával, húsos szalonnával is.)