Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

RECEPT LAP - ízek, tájak, diéták...


VILLÁMGYORS SERPENYŐS "PIZZA"

2015.03.29

Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, nagyon finom étel, amihez maradékokat (pl. szikkadt kenyérfélét, a hűtőben éppen található sonkát, kolbászt) is felhasználhatunk.

Hozzávalók (kb. 25 cm átmérőjű serpenyőhöz):
2-3 kifli vagy ennek megfelelő mennyiségű bagett, zsemle, kenyér, 1-2 tojás, 10-15 dkg gomba, sonka vagy más pizzafeltét ízlés szerint, 1-2 evőkanál pizzaszósz, 5 dkg reszelt sajt, (olíva)olaj, pizzafűszerek (pl. kakukkfű, oregánó, bazsalikom), só

 

Elkészítés:
A kiflit (kenyeret) 1/2 cm-es karikákra (szeletekre) vágjuk, félretesszük. A tojást enyhén sózzuk, megszórjuk néhány csipet aprított pizzafűszerrel, majd villával felverjük. Tapadásmentes serpenyőben 1 teáskanál olajon enyhén megpirítjuk a feltétként választott, megtisztított, feldarabolt zöldségeket vagy húsfélét. Elosztjuk a serpenyő alján, és egyenletes vastagságban ráöntjük a tojást. Ezután úgy, hogy mindenütt befedje, rárakjuk a kiflit, kicsit bele is nyomkodjuk, a tetejét megcsöpögtetjük olajjal. Ezt 1-2 percig sütjük, majd a serpenyőre borítunk egy akkora tányért, amekkora befedi. Gyors mozdulattal ráfordítjuk az ételt, majd visszacsúsztatjuk róla a serpenyőbe. Így a kenyér kerül alulra, a feltét felülre. A „pizza” tetejét megcsöpögtetjük a szósszal, megszórjuk sajttal, és még néhány percig sütjük. Akkor jó, ha a kenyér alul enyhén megpirul, a sajt pedig ráolvad az ételre. Frissen, forrón tálaljuk.

 

Tipp:

Pizza módjára szeletekre is vágjuk. Ez a mennyiség 2 személynek is elegendő.

 

p1650578-ddd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.