Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


CSOKOLÁDÉTORTA

2008.01.27

p1230118-dd.jpg

 

Hozzávalók:
A piskótához (egy 25 cm átmérőjű tortaformához):
6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál rétesliszt, 1 evőkanál sötét, cukrozatlan kakaópor.

A csokoládékrémhez:
20 dkg jó minőségű étcsokoládé, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 dl tejszín, ízlés szerint rum.

 

Elkészítés:
A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjéket - a cukrot apránként hozzáadva - kemény habbá verjük. A tojásfehérjehabba egyenként belekeverjük a tojássárgájákat, közben folyamatosan tovább verve a habot. Végül fakanállal laza mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabba az egybeszitált lisztet és kakaóport.
A tésztát tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Amikor megsült, rácsra borítva kihűtjük.

A krém elkészítése:
A tejszínt egy fazékba öntjük, beleszórjuk az apró darabokra tördelt csokoládét és a cukrot, és állandóan kevergetve felforraljuk, majd teljesen kihűtjük. Amikor kihűlt, apránként hozzáadagolva a vajat, gépi habverővel jó habosra keverjük.

A kihűlt piskótát három egyforma vastag korongra vágjuk.

A piskótalapokat a tortatálra tesszük, és megtöltjük őket a csokikrémmel úgy, hogy a krémet gondolatban nagyjából három részre osztjuk: az alsó piskótalapra rákenjük a krém első harmadát, a középső lapra a krém második harmadát, amit befedünk a felső piskótalappal, a maradék krémmel pedig bevonjuk a tortát kívülről.

A kész tortát csokoládéreszelékkel, tejszínhabbal díszíthetjük.

 

Kép

 

Tipp:

A torta szélét ugyanazzal a csokikrémmel díszítettem, amivel a torta készült, csak kevertem bele egy kanál sötét holland kakaóport. Próbáld ki te is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Csokitorta

(Barbi, 2014.08.27 14:21)

Jujj a tortaformára nem kell válaszolnod :D ez enyhén értelmes kérdés volt tőlem!! leesett az a lényeg! nem gondolkodtam :DDD viszont ,hogy kb hány percig süssem a piskótát arra légyszives válaszolj:D

Csokitorta

(Szia! Barbi vagyok!, 2014.08.27 13:58)

Mégegy kérdés mégis kb meddig süssem a piskótát?percben megtudod írni? (Nem szoktam sütni és annyira nem értek hozzá) köszi :)

Csoki torta

(Szamóca, 2010.03.21 10:10)

Szia Márta!
Nagyon jó ötlet a rumos locsolás és a dió. Köszönöm szépen!
Mindig remek dolgokat találsz ki.
Tündér vagy!

Re: Csoki torta

(Szia!, 2014.08.27 13:54)

Mit csináljak,ha 22 cm átmérőjű a formám,holnapután nekem megkell csinálnom ezt a tortát!! :( (nem tudok itt ausztriában szerezni addig sehonnan 25cm-et) köszi! Szép napot!

kérdés..

(Zsuzsa, 2014.04.05 15:32)

Csak egy kérdést szeretnék feltenni. A csokoládékrémhez milyen tejszínt vegyek? (főzőtejszínt, vagy sima habtejszínt)

Re: kérdés..

(Szamóca, 2014.04.05 15:39)

Szia!
Természetesen habtejszínt.
Főzőtejszínt leginkább semmihez se használj! Csak az a különbség, hogy a főzőtejszín rossz minőségű.

kérdés

(Virág, 2013.02.15 16:02)

Kedves Szamóca vagy Bárki!
Az egyik hozzászólásnál írták, hogy egy adag kész vanília pudingot kevertek a csokikrémbe + 15 dkg vajat. Ez vajon mit jelent? 1 adag főzős pudingot, vagy főzés nélküli pudingot, vagy boltban kapható kész pudingot (pl. Danette)? Mekkora mennyiség az egy adag?
Életem első csokitortájára készülök és nem szeretném elrontani.:)
Várom véleményed, köszönöm szépen!
Virág

Re: kérdés

(Szamóca, 2013.02.15 16:28)

Kedves Virág!
Mivel ezt a pudingos változatot nem én készítettem, fogalmam sincs. A kérdésedre csak a hozzászólást író Mónika tudna válaszolni, ha éppen erre járna.
Én azt tanácsolom, hogy inkább ne keverj bele semmit. Készítsd el a tortát a fenti recept szerint!
Szamóca

Diszítés

(Rea, 2011.12.01 19:02)

Érdeklődnék a díszítésnél látható csokikrém receptje után. Sima kakaós vajkrém? Olyan szép csokisnak látom, biztos van valami trükk benne:)
Köszi :)
Rea

Re: Diszítés

(Szamóca, 2011.12.01 19:49)

Szia Rea!
A díszítéshez ugyanazt a csokikrémet használtam, ami a tortában van, csak kevertem bele egy kanál holland kakaóport.

Re: Re: Diszítés

(Rea, 2011.12.02 21:31)

àhà, tudtam hogy van benne valami turpisság :) koszonom, holnap kiprobalom.

kérdés

(Virág, 2013.02.15 16:00)

Kedves Szamóca vagy Bárki!
Az egyik hozzászólásnál írták, hogy egy adag kész vanília pudingot kevertek a csokikrémbe + 15 dkg vajat. Ez vajon mit jelent? 1 adag főzős pudingot, vagy főzés nélküli pudingot, vagy boltban kapható kész pudingot (pl. Danette)? Mekkora mennyiség az egy adag?
Életem első csokitortájára készülök és nem szeretném elrontani.:)
Várom véleményed, köszönöm szépen!
Virág

tortáról

(aranka, 2012.12.30 19:49)

nagyon finom a torta

A tapasztalatomról

(Kati, 2012.11.05 11:29)

Nagyon köszönöm ezt a remek receptet! Most hívott fel az ismerősöm, akinek ezt a fincsi tortát sütöttem, hogy még életében nem evett ilyen finomat! Szóval az érdem nem csak az enyém :) Köszi Szamóca!

facebok rol

(lakatos jessika, 2012.02.23 10:44)

csinál niakarok

torta

(Trozsu, 2012.02.06 10:32)

Köszönöm a receptet. Tökéletesre sikerült a kislányom születésnapjára. Én tettem a krémbe egy kis diót, el nem ronthatom alapon. Finom volt.

Zsuzsa

csokitorta

(Mónika, 2010.12.20 15:07)

Szia
a Katica-torta után most ezt az isteni finom csokitortádat készítettem el, annyi változtatással, hogy egy adag kész vanília pudingot kevertem még bele a csokiba,meg kb.15 dkg vajat.Nagyon finom lett.
kb.26 cm-s formába sütöttem, a lapot csak kétfelé tudtam vágni, ezért sütöttem még egy lapot 3 tojásból, így is jó lett,de legalább tudom most már az arányokat:).Azt szeretném kérdezni, hogy mi a titka a tortalap 2.ill.3 felé vágásának? Nekem a lapok morzsálódtak, és akkor is morzsálódtak amikor a kész tortát szeleteltem.Vizes/meleg kés, vagy mi a trükk?
Üdv.Mónika

Re: csokitorta

(daniella, 2011.11.23 20:57)

Ne késsel vágd, hanem egy szál hosszú cérnával "reszeld" ketté.

Évinek

(Szamóca, 2011.07.28 20:47)

Szia Évi!
Gratulálok a sikeredhez!
Isten éltesse a kislányodat sokáig!
Én így csinálom a vanília tortát:
http://www.recept-oldal.hu/cikkek/tortak/vanilia-torta.html

Csokitorta

(Évi, 2011.07.27 09:22)

Szia!
A családom oda-vissza volt a finom tortától! :D Nagyon-nagyon finom lett, köszönöm a receptet. Holnap a legkisebb lányomnak lesz a szülinapja, neki keresek vanília(ás) tortát. 3 éves lesz, és ezt szeretne. Ha tudsz valamit ajánlani, ami ilyen akkor szivesen fogadom a receptet.


1 | 2 | 3 | 4

Következő »