Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


KATICA TORTA

2008.01.18

Hozzávalók:
A piskótához (egy 24 cm átmérőjű tortaformához):
6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál rétesliszt, 1 evőkanál holland kakaópor.

A csokoládékrémhez:
30 dkg jó minőségű csokoládé, 30 dkg vaj, 10 dkg porcukor, egy evőkanál rum vagy néhány csepp rumaroma.

A torta díszítéséhez: 20 dkg piros színű marcipánmassza, két gömbnyalóka, csokoládédara.

   

Kép

   

A krém elkészítése:
A csokoládét megolvasztjuk. Amikor még langyos, belekeverünk 10 dkg vajat, a porcukrot és a rumot, aztán hűtőgépben teljesen kihűtjük. Amikor kihűlt, apránként hozzáadagolva a többi vajat, gépi habverővel jó habosra keverjük.

A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjéket - a cukrot kanalanként hozzáadva - kemény habbá verjük. A tojásfehérjehabba egyenként belekeverjük a tojássárgájákat, közben folyamatosan tovább verve a habot. Végül fakanállal laza mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabba az egybeszitált lisztet és kakaóport.
A tésztát tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Amikor megsült, rácsra borítva kihűtjük.

A tortát a alábbi képek szerint állítjuk össze:

 

1. A piskótát fölszeleteljük és megtöltjük a krémmel. (A krém negyed részét meghagyjuk a torta bevonásához.)

Kép

 

2. A közepéből kivágunk egy ék alakú részt. 

Kép

 

3. Az ék aljából egy kis darabot levágunk. Ez lesz a katica feje. Formára faragjuk a fejet és a katica farkincáját.

Kép

 

5. A torta egyes darabjait tortalapát segítségével - az alábbi elrendezésben - átemeljük a tortatálra.

Kép

 

6. A katicát kívülről is bevonjuk a krémmel, de 2-3 evőkanál krémet hagyjunk meg a díszítéshez. Ezután a katica fejét és testét beszórjuk csokoládédarával.
A marcipánt egy porcukrozott lapon kinyújtjuk, aztán kiszabjuk belőle a szárnyakat. A marcipánlapokat a katicára helyezzük, aztán egy kis pogácsaszaggató segítségével bejelöljük a szárnyon a pöttyök helyét. A félretett krémet egy erős nejlonzacskóba töltjük, a zacskó egyik csücskéből egy nagyon picit levágunk, és az így keletkező kis lyukon át a kifolyó csokival megrajzoljuk a katica pöttyeit. Végül a két nyalókát a katica fejébe szúrjuk. (Ha nem kapunk csokis nyalókát, vonjuk be a nyalóka gömbjét a megolvasztott csokival.)

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Katica torta

(Szamóca , 2010.09.16 19:54)

Szia!
Ha nem változtatod a hozzávalók mennyiségét, úgy egy jó magas tortád lesz.

Katica torta 18cm átmérőjű tortaformába

(ildóbildó, 2010.09.16 12:36)

Szia Szamóca, elszeretném készíteni ez a gyönyörű katica tortát a kislányomnak, csak az a gondom, hogy 18-as tortaformám van itthon, emiatt a hozzávaló arányai változnak?

Katica torta Larának

(Kulievy, 2010.06.16 14:36)

Szia

Most készítem a tortát a kislányom névnapjára. Katica mert most megy oviba és az lessz a jele. Ametőr szakács cukrász vagyok nem nagyon vagyok otthon a konyhában. Ha nekem sikerül akkor mindenkinek :-D. Megírom hogy milyen lett bár az ötlet és a recept csodás a kivitelezéssel lehetnek némi gondok

segítség kérés

(Dóra, 2010.06.05 14:06)

Szia!
Először is szeretnék gratulálni Neked, nagyon ügyes vagy, hogy ilyen szép remekműveket tudsz kreálni. A tortáidat nézve én is nekibátorodtam a sütésnek. Eredetileg a kislányom szülinapjára, júliusra szeretnék egy Hello Kitty-s, v. egy Fifi virágosat, s addig gondoltam próbálkozok, hogy addigra biztosan összejöjjön. A cukrászdai süteményekkel sajnos már többször megjártuk, s a te leírásaiddal nem tűnt olyan nehéznek. A piskóta szépen sikerült, bár kételkedtem, hogy sütőpor nélkül, ilyen kevés liszttel hogy fog sikerülni, de sokkal szebb lett, mint eddig vha. Viszont a máz vmiért nem jött össze. Én hamis marcipánnal próbálkoztam, a 4.-ikre lett jó az állaga (előtte túl híg/csomós volt), viszont kinyújtani már nem tudtam. Nyúlott, ragadt mindenfelé, úszott az egész konyha, egy katasztrófa v. Bár végül is elkészültem vele, de közel se lett olyan szép, mint a tied. Tudnál segíteni, hogy hol ronthattam el, v. mivel tudnám helyettesíteni? Köszi előre is, s bocs, hogy ilyen hosszú lettem. Üdv.

Katica torta

(Gyöngyi, 2010.05.25 14:55)

Szia Szamóca!
Hétvégén megsütöttem a katicát, gyererknapi előzetesnek, mert most voltunk rá elegen...Nagyon fincsi lett és szép is.Én nem szeretem a vajas krémet, de ez::! HM.., még nekem is ízlett.Nagy sikerem volt.Köszi szépen!

Katica torta

(Szamóca, 2010.04.14 12:10)

Szia Kata!
Nagyon örülök, hogy örömöt tudtál szerezni a nagybácsidnak. :)
Neked is nagyon jó sütögetést!

Katica torta

(Szamóca, 2010.04.14 12:09)

Andika, remélem, jól sikerült!

katica torta

(Kata, 2010.04.10 18:51)

19 éves cukrász tanonc vagyok, ez volt életem első tortája és kiváló lett! A nagybácsikámnak sütöttem meg a 60. születésnapjára(ő Katicának szólít). Nagy volt az öröm amikor meglátta! További jó sütögetést!

katica tortád

(andika, 2010.03.31 13:31)

mos én is neki állok majd megirom mijenlet

Katica torta

(Szamóca, 2010.02.26 18:15)

Én sosem teszek sütőport a piskótába. A tojásfehérjehabtól emelkedik meg a tészta. Nekem eddig mindig sikerült. És már a nagymamám is így sütötte. :)

Pörike

(Katicás torta, 2010.02.26 18:06)

Szia Szamóca!

Nagyon tetszik ez a torta szeretném megcsinálni de nem értem a tésztába nem kell sütőpor?Mitől lesz ilyen szép magas a tortád?Kérlek válaszolj!Köszönöm!

Katica torta

(Szamóca, 2010.02.09 16:08)

Kedves Mónika!
Nagyon örülök, hogy ekkora sikered van a tortával! Szívből gratulálok hozzá!

köszönöm

(Mónika, 2010.02.09 15:57)

Kedves!

Köszönöm szépen a katicás receptet! Nagyon nagy öröm
volt a kisfiamnak, de azóta 11x készítettem már el az
ismerősöknek. Ekkora sikere volt...
Jó egészséget és még sok sok finom sütit! Üdv. Móni

Katica torta

(Szamóca, 2010.01.26 14:51)

Szia Márti!
Isten éltesse az unokádat sokáig! Remélem, örül majd a tortának!

Katica tortád

(Márti, 2010.01.25 17:36)

A Konyhatündérek klubjában kaptam az idevezető linket. Febr. 14-én lesz 14 éves Kata unokám. El fogom készíteni, lefotózom és feltöltöm az adatlapom képei közé a Többet főzök, mint sütök... kevesebb képeket tartalmazó albumomba febr. 12-én, ha jól sikerül a Katicatortám. Magyon tetszik, a külcsíny mellett bizonyára finom is lesz. Köszönöm!!!

Katica torta

(Szamóca, 2010.01.21 21:09)

Kedves Kata!
Elképzelem, milyen kis tündér lehet a kislányod. Hosszú, boldog életet kívánok neki!

Elkészítettem a katica tortát

(Kata, 2010.01.21 20:20)

Szeretném megköszönni a katica torta ötletét, én tavaly szeptemberben a kislányom 2 szülinapjára sütöttem meg, a két nyalóka még passzolt is :)! Köszönöm szépen! A barátnőmnek már elküldtem az oldalról a linket, mert ajánlottam neki a pillangó tortát ami szintén nagyon aranyos!

Torta

(Szamóca, 2010.01.16 15:44)

Tünde, nagyon örülök, hogy jól sikerült!
Elküldenéd nekem a képet? Nagyon örülnék neki!
csilliviri@gmail.com

Kész a torta!

(Tünde, 2010.01.16 15:15)

Szia!

Készen lett a torta, nem tudok ide képet feltenni? Nagyon szép lett, köszönet az ötletért, a buli holnap lesz, remélem a kislányom is nagyon fog Neki örülni!
Apa kreatív, segített, együtt csináltuk:)

A vajról: az első 10 dkg-ot megolvasztottam, a többit nem, de jó lett a krém!

Tündének

(Szamóca, 2010.01.16 13:57)

Szia!
A vajat nem kell megolvasztani mielőtt a krémbe kevered.