CSILIS BAB HÚS NÉLKÜL
Hozzávalók (4 személyre):
1 doboz vörösbab konzerv, egy doboz kukoricakonzerv, 3-4 db paradicsom, 1 nagyobb vagy 2 kisebb kaliforniai paprika, (szépen mutat, ha különböző színűek), 2 dl sűrű paradicsomlé, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika, 1 mokkáskanál cayenne bors, ízlés (és tűrőképesség) szerinti mennyiségű apróra vágott vagy szárított chilipaprika, 1 kiskanál morzsolt oregano, 1 kiskanál őrölt római kömény, csipetnyi őrölt fahéj, cukor, só, étolaj.

Elkészítés:
A paradicsomok héját lehúzzuk, a magokat eltávolítjuk, és a paradicsom húsát kockákra vágjuk. A paprikát is kimagozzuk és kockákra vágjuk.
Az apró kockákra vágott vöröshagymát 1-2 evőkanál olajon üvegesre sütjük, beleszórjuk a paprikaféléket, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a többi fűszert, jól összekeverjük, aztán felöntjük a paradicsomlével és 1 dl vízzel, majd fedő alatt (gyakran megkeverve) mérsékelt tűzön kb. negyed óráig főzzük.
Ezután hozzáadjuk a paprika- és paradicsomkockákat, a babot és a kukoricát is, és az egészet fedő alatt még 10 percig főzzük.
Ropogós kenyérrel vagy tortillával tálaljuk. A tortilla receptjét itt találod meg: TORTILLA HÁZILAG.
Tipp:
A babot és a kukoricát természetesen főzheted te magad is, nem muszáj konzervet használni. De akkor a bab áztatási és főzési ideje miatt fél óra helyett fél nap az étel elkészítési ideje.
