Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


GOMBA TÖLTVE

2008.01.23

Hozzávalók (4 személyre):

30 db nagyjából egyforma nagyságú gomba, 20 dkg reszelt sajt, 1 gerezd fokhagyma, néhány szál petrezselyemzöld, csipetnyi őrölt bors, só, olaj. A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa, só. 

 

Elkészítés: 

A gombát megtisztítjuk, aztán mindegyiknek kivágjuk vagy kitörjük a szárát. 24 gombafejet félreteszünk, a megmaradt 6 gombát és a szárakat apróra vágjuk, majd egy evőkanál olajon megpiírtjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, hozzákeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, és amint elfőtte a levét, lehúzzuk a tűzről. Belekeverjük a reszelt sajtot, és hagyjuk kicsit hűlni. Miután langyosra hűlt, a gombás keverékkel megtöltjük a gombafejeket úgy, hogy a töltelékkel összeragasztunk két - egymással homorú felükkel szembefordított - gombakalapot. Az egyberagasztott gombákat kissé összenyomkodjuk, majd lisztbe, villával felvert, megsózott tojásba és zsemlemorzsába panírozzuk, végül pedig bő, forró olajban megsütjük.

  

p1240914-dd.jpg

 

 

TÖLTÖTT GOMBA MÁSKÉPP

 

Hozzávalók (4 személyre):

24 db nagyjából egyforma nagyságú gomba, 1 fej vöröshagyma (vagy 2 mogyoróhagyma), 3-4 csapott evőkanál liszt, fél csokor petrezselyemzöld, egy mokkáskanál őrölt pirospaprika, csipetnyi őrölt bors, só, olaj. A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa, só. 

 

Elkészítés: 

A gombát megtisztítjuk, aztán mindegyiknek kivágjuk vagy kitörjük a szárát. A gombafejeket félretesszük, a szárakat apróra vágjuk. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a gombaszárat, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, megborsozzuk, hozzákeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet, aztán megszórjuk liszttel, majd jól összekeverjük, felöntjük nagyjából 1 deci vízzel (annyival, hogy egy nem folyékony, formázható masszát kapjunk), ha kell, utánasózzuk és borsozzuk, még 3-4 percig kevergetve sütjük, aztán félretesszük hűlni. Miután nagyjából kihűlt, a gombás keverékkel megtöltjük a gombafejeket úgy, hogy a töltelékkel összeragasztunk két - egymással homorú felükkel szembefordított - gombakalapot. Az egyberagasztott gombákat kissé összenyomkodjuk, majd lisztbe, villával felvert, megsózott tojásba és zsemlemorzsába panírozzuk, végül pedig bő, forró olajban megsütjük.

  

Tipp:

Ha esetleg marad a töltelékből, akkor formázz belőle golyókat, panírozd be és süsd meg!

A gombakalapokat más töltelékkel - például bármilyen fasírtmasszával - is megtöltheted.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

gomba

(Évi, 2010.03.19 07:37)

Fantasztikusan jó recept!

hús nélkül

(Matyi, 2010.03.10 14:52)

Soha nem gondoltam volna hogy ennyi jó kaját lehet csinálni hús nélkül, pedig én szakács vagyok. Ez a recept brutál jó, gratulálok.