Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


GOMBÁS TÁSKA

2012.03.26

Hozzávalók:

A tésztához: 25 dkg liszt, 12,5 dkg szobahőmérsékletű vaj, 1 tojás, 2 evőkanál hideg víz, 1 teáskanál cukor, fél teáskanál só. A tészta tetejére: 1 tojás villával kissé fölverve, csipetnyi só.

A töltelékhez: 50 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 3-4 csapott evőkanál liszt, fél csokor petrezselyemzöld, egy teáskanál őrölt pirospaprika, csipetnyi őrölt bors, só, olaj.

 

p1130896-ddd.jpg

 

Elkészítés:

A gombát megtisztítjuk, aztán szeletekre vágjuk. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a gombát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, megborsozzuk, hozzákeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet, aztán megszórjuk liszttel, majd jól összekeverjük, felöntjük nagyjából 1 deci vízzel (annyival, hogy egy nem folyékony, de nem is túl kemény masszát kapjunk), ha kell, utánasózzuk és borsozzuk, még 3-4 percig kevergetve sütjük, aztán félretesszük hűlni.

A tésztához a lisztet összemorzsoljuk a vajjal, aztán a többi hozzávalóval sima, rugalmas tésztát gyúrunk.

A tésztát 1-2 mm vékonyra nyújtjuk, 10 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval körlapokat szaggatunk belőle. A körlapok szélét megkenjük a villával fölvert tojással. A közepükbe egy-egy teáskanál tölteléket halmozunk, és a tésztát a töltelékre hajtjuk. A széleket alaposan összenyomkodjuk, legjobb vissza is hajtani, hogy a töltelék ne folyjon ki.

Az így elkészített batyukat sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, tojással lekenjük, és 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

 

Az itt bemutatott tészta receptje Michael Roux Tésztavarázs című könyvéből származik.

Imádom a szép szakácskönyveket. Lapozgatom őket, nézegetem a képeket és várom az ihletet. A recepteket néha átfutom, de a legritkább esetben sütök-főzök könyvből.

Tésztavarázs receptjeit viszont érdemes nem csak elolvasni, de pontról pontra követni is.

A legőszintébben ajánlom ezt a könyvet a gyakorlott és a gyakorlatlan konyhatündéreknek, háziasszonyoknak egyaránt. A gyakorlottaknak azért, mert meg fognak lepődni, hogy milyen kellemes tud lenni a tésztagyúrás, amikor a tészta nem ragad, szakad, tapad, hanem simán, rugalmasan, bársonyosan alakul, gömbölyödik a tenyér alatt. A gyakorlatlanoknak azért, hogy megtapasztalják, a tésztakészítés nem boszorkányság, viszont kis odafigyeléssel boszorkányosan finom tésztaételeket varázsolhatunk az asztalunkra.

A Tésztavarázs végigkalauzolja az olvasót az édes és sós alaptészták (linzer-, leveles-, égetett-, pizza-, briós-, omlóstészták...) világán.  Minden fejezet egy alaptészta készítésének leírásával kezdődik, amit jónéhány klasszikus és modern recept követ. A recepteket gyönyörűséges, ínycsiklandozó fotók illusztrálják. A tésztakészítés elsajátítását fázisfotók segítik.

A Tésztavarázs egy olyan szakácskönyv, ami szerintem nem hiányozhat egyetlen olyan háztartásból sem, ahol a konyha nem csak dísz, hanem az ételkészítés színhelye.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.