Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

RECEPT LAP - ízek, tájak, diéták...


RAKOTT PADLIZSÁN

2013.04.11

Hozzávalók:

1 közepes vagy 2 kisebb padlizsán, 25-30 dkg gomba, 20 dkg bulgur (vagy rizs), 5 dl forró, fűszeres zöldségalaplé (lehet leveskockából is), 20 dkg sajt (jó, ha a fele füstölt), 2 szál újhagyma, olívaolaj, só, őrölt bors.

 

p1330224-dd.jpg



Elkészítés:

A megtisztított, felszeletelt gombát csipetnyi sóval és borssal egy evőkanál olajon addig sütjük, míg a leve el nem párolog. Kivesszük az olajból, és félretesszük.  A visszamaradt olajhoz megint hozzáadunk 1 evőkanálnyit, és 1-2 percig sütjük rajta az enyhén megsózott, megborsozott, héjastul fél centi vastag karikákra vágott padlizsánt, majd ezt is kivesszük az olajból, és félretesszük. Az olajba beleszórjuk a felkarikázott újhagymát, fél percig kavargatjuk, majd beleszórjuk a bulgurt. Összekeverjük, majd felöntjük a forró zöldségalaplével. Kb. 15 percig főzzük. Úgy jó, ha a bulgur már majdnem megpuhult, de még szaftos, van még rajta a főzőléből. (Érdemes megkóstolni, hogy elég fűszeres-e. Ha nem, utánízesítjük.)

A bulgur felét egy vékonyan kiolajozott hőálló tál aljára terítjük. Rászórjuk a párolt gombát. Meghintjük a reszelt sajt felével. Elrendezzük rajta a padlizsánkarikák felét. Befedjük a megmaradt bulgurral. Végül elosztjuk rajta a megmaradt padlizsánkarikákat.

15 percre 200 fokra előmelegített sütő alsó rácsára tesszük. Ezután kivesszük, rászórjuk a megmaradt reszelt sajtot, és visszatesszük a sütőbe addig, míg a sajt meg nem pirul.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.