Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


ZÖLDBABLEVES TOJÁSSAL

2014.09.29

Hozzávalók:

1 kg zöldbab, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 vöröshagyma, 4 tojás, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 evőkanál olaj, 2 babérlevél, 1 kávéskanál őrölt pirosparika, 1 kávéskanál tárkony, negyed kávéskanál őrölt kömény, őrölt bors, só.

Elkészítés:

Az apró kockákra vágott vöröshagymát üvegesre sütjük az olajon. Beleszórjuk a pirospaprikát, és rögtön felöntjük két bögre vízzel. Beletesszük a kicsumázott egész paprikát, a lehúzott héjú paradicsomot, köménnyel és borssal fűszerezzük, sózzuk, majd kis lángon 15 percig főzzük. Beleszórjuk a zöldbabot, és annyi vizet adunk hozzá, hogy 3-4 ujjnyira ellepje. Tárkonnyal és babérlevéllel fűszerezzük, és a zöldséget puhára főzzük. A tejfölt simára keverjük a liszttel, és behabarjuk a levest. Mikor újra forrni kezd, egymás után óvatosan beleütjük a tojásokat. Még három percig gyöngyözve forraljuk (keverni közben nem szabad), majd levesszük a lángról. A közben megfőtt tojásokat szétosztjuk a tányérokban, és a levest hozzámerve rögtön tálaljuk.

 

p1610771-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.