Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


LILIKE

2014.06.13

Hozzávalók:

30 dkg csokoládé, 6 tojás, 5 dkg sötétbarna nádcukor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál kókuszliszt (vagy hagyományos finomliszt), 2-3 evőkanál rum, 1 kávéskanál őrölt fahéj, csipetnyi só.

 

 

Elkészítés:

A csokoládét és a vajat vízgőz fölött összeolvasztjuk. Belekeverjük a fahéjat, a sót, és amikor langyosra hűlt, a rumot is.

A tojásokat robotgép habverőjével a legnagyobb fokozaton kb. 5 percig habosítjuk a cukorral, majd fakanállal beledolgozzuk a csokoládés krémet, végül a lisztet.

A masszát sütőpapírral bélelt hasábformába öntjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha kívül már megszilárdult, de a közepe még kicsit lágy.

Gyümölccsel díszíthetjük. Ha forrón kínáljuk, jéghideg vaníliafagylaltot adhatunk hozzá.


Tipp:

Az, hogy milyen csokoládét használunk, attól függ, kinek szánjuk a süteményt. Ínyenc felnőtteknek minél magasabb kakaótartalmú étcsokoládéból készítsük. Ha kisgyerekek fogyasztják, a 30 dkg csokoládé 2/3-a vagy akár az egész jó minőségű tejcsokoládé is lehet.

 

p1550720-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.