Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


PISKÓTÁS RÉTES

2008.01.11

Hozzávalók (2 rúd réteshez):

6 réteslap, 1 kg megtisztított gyümölcs (vagy két üveg gyümölcsbefőtt), 1 dl tejföl, 1 csapott evőkanál porcukor, 2 evőkanál étolaj.

A piskótához: 10 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 2 tojás, 1 kiskanál sütőpor, fél citrom reszelt héja, 1 kiskanál citromlé,  negyed mokkáskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál víz.

  

Kép

  

Elkészítés:

A piskóta hozzávalóit összekeverjük.

A réteslapokat széthajtjuk, kettőt egymásra egy tiszta konyharuhára terítünk, a felsőt vékonyan megkenjük az 1 dl tejföl, 1 kanál porcukor és 2 kanál olaj keverékével, majd ráborítunk még egy réteslapot.

Ennek a réteslapnak kb. a felére egyenletes vastagságban rákenjük az összekevert piskótatészta felét. A piskótatésztára jön a jól lecsöpögtetett gyümölcs.

A konyharuha segítségével föltekerjük a rétest a megtöltött oldala felől indulva, átemeljük egy kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsire.

A megmaradt réteslapokat ugyanígy megtöltjük és a tepsibe rakjuk.

A rétesek tetejét is bekenjük nagyon vékonyan a tejfölös keverékkel.

A réteseket 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. (Ha túl korán barnul a tetejük, letakarjuk alufóliával.) Sülés után a süteményt porcukorral szórjuk meg.

  

Kép

  

Tipp:

Ez a rétes nagyon finom vaníliaöntettel.

 

A vaníliaöntet hozzávalói:
fél liter + 1 dl tej, 10 dkg porcukor, 2 tojássárgája, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 rúd vanília, 1 evőkanál vaj, (1 csomag vaníliás cukor).

Elkészítés:
A vaníliarudat félbevágjuk, a belsejét a fél liter tejbe kaparjuk, beledobjuk a tejbe a vaníliarudat is, és együtt felforraljuk. A tojássárgákat kikeverjük a cukorral és a keményítővel, felhígítjuk a maradék 1 dl hideg tejjel, újra simára keverjük, majd óvatosan a vaníliás tejhez adjuk. Az így kapott keveréket állandó keverés mellett, lassú tűzön besűrítjük. Amikor besűrűsödött, levesszük a tűzről, és hozzákeverünk egy evőkanál vajat, és esetleg egy csomag vaníliás cukrot.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.