Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


PADLIZSÁNKRÉMEK

2010.01.11

PADLIZSÁNKRÉM I.
(ZAKUSZKA)

 

Hozzávalók:
két hámozott közepes padlizsán, egy édes zöldpaprika apró darabokra vágva, két lehúzott héjú paradicsom felkarikázva, egy fej apróra vágott vöröshagyma, só, olivaolaj.

Elkészítés:
A kis kockákra vágott padlizsánt a hagymával, paradicsommal és paprikával, kis sóval olivaolajon gyakran kevergetve pépesre sütjük, pároljuk. Néha kis vizet öntünk alá, hogy oda ne égjen. Addig kell sütni, amíg krémszerűvé válik (picit darabos marad). Frissen sült házikenyérre vagy pirítósra kenve tálaljuk.

 

padlizsankrem-19-009-dd.jpg

 

 

PADLIZSÁNKRÉM II.


Hozzávalók:
1 kg padlizsánhoz 25 dkg piros színű, vastag húsú paprika, 2 fej vöröshagyma apró kockákra vágva, 2 gerezd fokhagyma, egy kiskanál ecet, 1 dl olivaolaj, só, örölt bors.

Elkészítés:
A padlizsánt és a paprikát villával megszurkáljuk, aztán forró sütőben egy órát sütjük. Ezután jeges vízbe dobjuk, majd lehúzzuk a héjukat és a húsukat kisebb darabokra vágjuk.
Az olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát (nem kell megsütni, csak éppen egy kicsit megfuttatni az olajon). Belenyomjuk fokhagymanyomón a fokhagymát, hozzáöntjük a padlizsánt és a paprikát, sózzuk, borsozzuk, és gyakran kevergetve jól összefőzzük, amíg pépes masszát nem kapunk.

 

p1250546-dd.jpg

 

   

 

GOMBÁS PADLIZSÁNKRÉM
(ZAKUSZKA)

 

Hozzávalók:
1 nagyobb vagy 2 kisebb padlizsán meghámozva és kockákra vágva, 25 dkg gomba (én vargányát és tuskógombát használtam), 3 db paprika csíkokra vágva (nagyon jó hozzá a kápia, de jó a kalidforniai paprika vagy a hagyományos sárga paprika is), 5-6 lehúzott héjú paradicsom felkarikázva, egy nagyobb fej apróra vágott vöröshagyma, só, őrölt bors, olivaolaj.

  

Kép


Elkészítés:
A kockákra vágott padlizsánt a hagymával, paradicsommal és paprikával, gombával, kis sóval és borssal az olivaolajon gyakran kevergetve sütni kezdjük. A sütés elején öntöttem rá fél deci vizet, több nem kell, mert a zöldségek is levet eresztenek. A keveréket addig sütjük, pároljuk, amíg az összes leve elpárolog. Ez kb. 45-50 perc. Vigyázat, a végén már nagyon könnyen odaég! Mikor elfőtte a levét, merülő mixerrel kicsit pépesítjük, de csak annyira, hogy darabos maradjon. A kihűlt krémet befőttesüvegbe töltjük és hűtőgépben tároljuk.  Frissen sült házikenyérre vagy pirítósra kenve tálaljuk.
 

Kép

 

 

A képen szereplő másik két krém receptjét itt találod:

HUMMUSZ - csicseriborsókrém

AVOKÁDÓKRÉM

 

 

 

PADLIZSÁNKRÉM,
AHOGY MARIKA KÉSZÍTI

 

Hozzávalók:
padlizsán, majonéz, apró kockákra vágott hagyma.

Elkészítés:
A padlizsánt héjával együtt felszeleteljük, és a sütöben kb. 200 fokon megsütjük. A héját lehúzzuk, és a padlizsán húsát villával összetörjük. Összekeverjük majonézzel és apró kockákra vágott hagymával és állni hagyjuk picit, hogy az ízek összeérjenek.

 

PADLIZSÁNKRÉM,
AHOGY HILAD KÉSZÍTI

 

Villával megszurkálom a megmosott padlizsánt, és egészben beteszem a meleg sütőbe. Kb. 45 percig sütöm. Még melegen meghámozom, és bő olivalojjal (kb.20 kanálnyival) és 2-3 gerezd fokhagymával ízesítem. Merülőmixerrel pépesítem. Picit megsózom és megvárom míg kihűl. Én kétszersülttel szeretem.

 

 

PADLIZSÁNKRÉM,
AHOGY ILDI KÉSZÍTI

 

Hozzávalók:
1 kg padlizsán, só, 1 kis fej vöröshagyma vagy egy pár fokhagyma, étolaj.

Elkészítés:

A padlizsánt nyílt lángon - vagy akinek van udvara, forró prázsra tett rácson - meg kell sütni, (a füst nagyon jó ízt kölcsönöz neki) míg megrepedezik a héja. Akkor tálba kell rakni, letakarni egy rövid időre és aztán meghámozni. Még úgy melegen fakéssel összevágni míg pépes nem lesz. Hozzáadjuk a reszelt hagymát vagy préselt fokhagymát, ízlés szerint sót és olajat, jól kikeverjük, hogy habos legyen, de ne álljon a tetején az olaj. Aki szereti majonézt is tehet bele. Paradicsommal és pirítóssal nagyon ízletes.
Jó étvágyat kívánok. Igaz, hogy így macerásabb elkészíteni, de nagyon finom, megéri a fáradozást, mindig nagy sikere van a vendégeim körében.

 

Ildi padlizsánkrémjét én is kipróbáltam. Bátran merem ajánlani, mert nagyon finom.

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Székely kevert süti, gyors és könnyű

(Ildi, 2009.11.19 15:35)

5 tojás fehérjét kemény habbá verünk
beleteszünk 1 bögre cukrot és tobább verjük.
az 5 sárgáját belerakosgatjuk, 5 kanál olajat és tovább verjük ezután 1 kiskanál sütőport és a legvégén 1 bögre lisztet.
Kizsírozott,( vajazott) lisztezett középméretű tepsibe öntjük és előmelegített sütőben kb, 15- 20 perc alatt megsütjük. A tetejére lehet diót szórni, vagy almaszeleteket állítgatni,vagy semmit hanem a végén megporcukrozni vagy egy 25 cm átmérőjű tortaformában kisütni.

Szamócának

(Ildi, 2009.11.19 15:27)

Megint beírtam a leves receptjét szép részletesen és amikor el akrtam küldeni megint ugyanúgy jártam mint a multkor. Kitaláltam, hogy a gép allergiás:)))))) a román receptre, a férjem annyira nevetett...legalább szereztem neki egy jó percet.Még egyszer majd valamikor megpróbálom elküldeni, vagy lehet hogy arra a csilivilire, vagy ilyesmi, mert nem jegyeztem meg.
Kiváncsiságból beírok egy sütireceptet, amelyik Székelyföldről való, most kaptam, kiváncsi vagyok, elmegy-e ?????:)))))

Szamócának

(Ildi, 2009.11.19 15:03)

Nem is gondoltam volna, hogy vannak ilyen emberek, hát csináljon ő is egy oldalt és megoldódik a problémája.Azt nem lehet, hogy letiltsd az e-mailjét?
Mert ugye ha valaki zaklatna az e-mailjével akkor ha jól tudom le lehet tiltatni, vagy rosszul tudom? Az is lehet hogy az ilyen nyilt oldalakon ez nem megoldható, fogalmam sincs ez csak egy elmélet. Nehogy már miatta abbahagyd amit szeretsz csinálni!!!!
Próbáld, hogy el sem olvasod...könnyű mondani én is ideges lennék.- Amúgy megtisztelő,. hogy már már a barátodnak tartasz, köszönöm én is mindig várom hogy válaszolj.Amúgy a leves receptjét rögtön akkor beírtam, de pehhemre megint makacskodott az oldal és ahányszor elküldtem mindig kérte a kódot és megint és megint legalább 5-ször, ideges lettem és kijöttem az oldalról, de így elszállt a munkám :(((
Most van időm, megint megpróbálom.
Kitartást, hátha megunja az az idegbeteg nő a zaklatást.

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.19 10:00)

Nagyon várom a leves receptjét.
És ne is mondj ilyet, hogy "túlzásba viszed". Hiszen a olyan emberek miatt, mint amilyen te vagy érdemes minden gonoszkodó ellenére is csinálni ezt az oldalt.
Nagyon köszönök mindent!

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.19 09:58)

Szia Ildi!
Mostanában annyit beszélgetünk, hogy már tulajdonképpen a barátomnak érezlek. Ezért veszem a bátorságot, hogy elmondjam, mi bánt mostanában. Az az igazság, hogy egyre ritkábban jövök már ide, a honlapomra. Mert nem akarok idegeskedni.
Van egy őrült nő, aki abban leli örömét, hogy ocsmányságokat írogat naponta többször is ide és más fórumokra nekem és néhány barátomnak irigységből és gonoszságból.
Néha nagyon-nagyon elegem van belőle. Inkább be sem lépek ide, az oldalra, nehogy megint szembe kelljen találkoznom a trágárságaival, hazugságaival.
Eléggé el vagyok keseredve. :(((

Szamócának

(Ildi, 2009.11.17 19:31)

Azt hiszem fellélegzel amikor befejezem a receptek küldözgetését.Már túlzásba vittem de még van a Ciorba de perisoare azaz a románok savanyú finom levese húsgombóccal ahogy Erdélyben készítik.Mi nagyon szeretjük. Amúgy a babos receptből tudod mi maradt ki? Hogy amikor a zöldségek puhák akkor ráöntöm a fagyasztott babot és lefedve tovább főzöm Ez azért van, mert a fejemben tudom hogy mikor mit kell beletenni, csak elfelejtettem beírni.Akkor most írom a leves receptjét, csak nem tudom mi legyen a neve?Gondolom" Csorba "

Szamócának

(Ildi, 2009.11.16 19:56)

Szia Szamóca! Mostmár jó az édeskáposztás töltött káposzta receptje. Máskor ha nincs kedvem, inkább nem írok, mert így kétszer dolgoztam.Nem tudom, hogy a fehérhüvelyü....helyesen van-e így írva, vagy máshol kell elválasztani??????????Szerintem kezdek hülyülni, szünetet kell tartsak, mert azt írtam, hogy tetejes kávéskanál, de teás kanalat akartam írni ( sőt kicsit több is lehet, mert nem árt).Amúgy én nem nagyon mérem így hanem zluty bele , de hát most valahogy meg kell határozzam a mennyiséget.
Ha kirándultatok, akkor most tele vagy energiával !!! :)Kellemes estét !

Párolt zöldség Ildi módra

(Ildi, 2009.11.16 19:48)

Kb 250 g csirke vagy pulykamellfilét felcsíkozok és odateszem kevés olajon pirítani, míg fehér nem lesz a színe. Akkor rádobok egy kisebb póréhagymát felkaríkázva ( vagy vöröshagymát szeletelve) és tovább dinsztelem, kevés vizet aláöntve.Aztán lehet színes paprikacsíkokat, cukkinit felkockázva vagy csíkokra vágva, paradicsomot ( héja nélkül) akár egy kis fej karalábét is felkockázva.Hozzáadhatunk egy petrezselymes kockát, Vegetát ízlés szerint,a legvégén rádobjuk a kb 2 csipetnyi bazsalikomot és feketeborst ízlés szerint.
Én tasakos rizzsel kínálom, de dinsztelek egy kis fej hagymát kevés olajon vagy vajon és amikor már üveges akkor ráteszem a kész rizsát.Mutatós, mert színes és egészséges is.

Fehérhüvelyű babfőzelék

(Ildi, 2009.11.16 19:38)

3-4 személyre veszek 1 kg fagyasztott jó minőségű babot.Megdinsztelek 1 nagy fej hagymát 1 tetejes kávéskanál darált pirospaprikával ( boltból Édes Anna)
ha puha, rádobom a megpucolt, és felkarikázott pár darab répát és 1 gyökeret, valamint 1 zellerlevelet, vagy 1 lestyán levelet. mindig kevés vizet öntök alá és inkább dinsztelem mint főzöm.Lehet hozzáadni 1 tyúkhúsleves kockát, egy pár összepréselt fokhagymát.
Amikor már minden puha, akkor sem öntjük fel sok vízzel, hanem rászórunk egy kis bazsalikomot ( szárított is jó) kevés feketeborst és a legvégén egy köteg petrezselymet, de avval már nem fözzük, hogy benne maradjon a vitamin.Aki szereti tehet bele tejfölt és pl. rántott cukkinival nagyon finom, vagy csak úgy magában.

Töltött káposzta ( édes káposztából)

(Ildi, 2009.11.16 19:24)

Kb.másfél kilós káposztát legyalulunk, és leforrázzuk, hogy elvegye a csípős ízét.Egy lazább fej káposztát is választunk, amiről lefejtünk annyi levelet amennyi lejön, aztán a torzsánál bevágjuk és beleöntünk forró vizet, hogy szét lehessen szedni.Ezeket a leveleket is leforrázzuk ( 15-20 db) és úgy hagyjuk, míg ki nem hül a víz. Akkor levágjuk a levelek ereit és előkészítjük a húst.Elötte három félmarék rizst leforrázzunk, lefedjük, majd mikor már a víz kihült rajta, akkor leöblítjük és leszürjük.
A kb. fél kiló darálthúsba teszünk köménymagot,borst,pirospaprikát és sót, valamint a rizsát.Megtöltjük a káposzta leveleket.Lagalább három nagyobb hagymát összevágunk és megdinsztelünk, majd rászórunk pirospaprikát.
A nagy lábos aljába teszünk egy réteg káposztát,aztán szorosan a töltelékek, rá a hagyma és a tetejére a többi káposzta.
Feltesszük főni, de csak kevés vízzel, és amikor félig kész, akkor teszünk a tetejére szeletelt paradicsomot, ami savanyítja, vagy paradicsomlevet. A savanyúkáposztással ellentétben, ehhez mindig kevés vizet kell töltögetni, és kb 1 vagy másfél óra múlva kész.Aki szereti tehet a tetejére bevagdosott füstölt szalonnát.

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.16 12:27)

Szia Ildi!
Hétvégén kirándulni voltunk, ezért nem válaszoltam.
Köszönöm szépen a jobbnál jobb új recepteket!

Szamócának

(Ildi, 2009.11.15 14:30)

Szia Szamóca!
Arra kérlek, hogy a töltött káposzta II.ne vidd be az oldalra, ez így össze van csapva ,nem jellemző rám. Ma itt járt anyukám, megnézte és neki sem tetszik.Holnap újraírom.Köszi Ildi
Anyukámnak fontos hogy jól legyen leírva, mert ő találta ezt így ki és nagyon finom.

Szamócának

(Ildi, 2009.11.14 14:12)

Megnéztem, tényleg levegő jegyhez tartozik az Ikrek. Még sosem figyeltem fel rá, jó, hogy írtad.Megnéztem a jellemzőit, hát nagyon igaz amit ott ír.A lányom is Ikrek, rá is illik minden pozitívum, a negatívum nem annyira. Rám sem ,csak hogy türelmetlen vagyok és időnként ideges, ha pl. valamit nem bírok egy perc alatt elintézni.
Én annyira örülök, hogy ráleltem erre az oldalra, köszi, hogy foglalkozol vele és hogy egyáltalán megszerkeztetted.
Mielött beírnád a töltött káposzta receptjeit, kérlek olvasd el hogy érthető- e mert nem volt kedvem már írni és egy kicsit összecsaptam.
Köszi. Kellemes hétvégét kívánok neked és a családodnak.

Töltött káposzta II

(Ildi, 2009.11.13 18:22)

Egy közepes fej káposztát lereszelünk. Egy másik lazább fej káposztánál a torzsáját bevágjuk és forró vizet öntünk bele, hogy a leveleket le bírjuk szedni.
Kb. 15 levélre lesz szükségünk.
500 g darálthúst fűszerezünk köménymaggal, borssal, pirospaprikával és sóval.
Három félmarék rizsát leforrázunk, lefedjük, aztán leöblítjük egy idő után és leszürjük. Ezt beletesszük a darálthúsba.
Egy pár hagymát megdínsztelünk és pirospaprikát teszünk bele.
A lábas aljára teszünk káposztát,ráhelyezzük a töltelékeket,rá a dinsztelt hagymát, tetejére a többi káposztát és ráöntünk kevés vizet. Mikor félig megfőtt, akkor vagy paradicsomlevet öntök rá, vagy pedig paradicsom szeletekkel fedem be az egészet.. Vigyázat, a vizet mindig pótolni kell mert máskülönben odaég, ha nem figyelünk rá. A káposztát megkostóljuk úgy egy óra múlva,ha már puha kész.
Ez sokkal macerásabb, mint a savanyú káposztás, de sokkal finomabb, kellemes íze van.Ha kevés az időm, akkor a savanyú káposztásat készítem.
Mi otthon Erdélyben csak ezt az édeskáposztás változatot készítettük

Töltött káposzta I

(Ildi, 2009.11.13 18:06)

1 kg savanyú káposzta, kb 15-20 kisebb levél
három félmarék rizs ( leforrázom, lefedem,késöbb leöblítem és leszűröm)és beleteszem a darálthúsba.
fél kiló darálthús ( kömény, bors,paprika só fűszerezéssel)
Egy pár hagymát megdinsztelek , beleteszek pirospaprikát.
Az edény aljára teszek káposztát, rájönnek a töltelékek, rá a dinsztelthagyma, tetejére a többi káposzta.Felöntöm vízzel, hogy ellepje és kb. akkor jó, amikor eltünt a víz.
A savanyúkáposztát meg kell kóstólni az elején, ha túl savanyú akkor hideg vízben ki kell mosni.

Darált Kápia paprika télire

(Ildi, 2009.11.13 17:49)

1 kg kimagvazott paprikát ledarálunk és összekeverjük 20 dkg sóval és addig hagyjuk állni, míg a só el nem olvad.Közben időnként megkavargatjuk.Nescafé méretű üvegekbe töltjük és lezárjuk.Vigyázni kell a légbuborékokra, mert ha nem nyomkodjuk ki késsel, akkor ott esetlek, megromolhat.Pörköltekhez, gulyáslevesbe, zöldséglevesbe, stb használható. A hagymával együtt pirítjuk és így kijön a szép piros színe, de mivelhogy sós, vigyázni kell az étel sózásával.

Són sült csirke

(Ildi, 2009.11.13 17:43)

1 kg durva sóra ráfektetjük a konyhakész , megmosott csirkét. Hasüregébe belenyomunk egy nagy almát.Betesszük a forró sütőbe és ha piros már ehetjük is. Nagyon finom és diétás.

Szamócának

(Ildi, 2009.11.13 17:21)

Remélem jobban érzed magad, biztosan frontérzékeny vagy,nem? Én az vagyok és a hirtelen felmelegedés mindig " kinyír".Máskülönben én nem ülök egész nap a gép elött, úgyhogy mire ma este bekapcsoltam addigra itt volt a válaszod :) Köszönöm. Továbbítani fogom. Nem tudom miért, de a lányom és én is rosszul vagyunk a marhahústól, így inkább mellőzzük.Most egy ideig, karácsony elöttig, nem eszünk húst sem, és pont ma fedeztem fel mennyi köles recepted van, pont ez kell nekem.Hajdinát is kpróbáltam a multkor, de nem szeretjük, nézzük mi a helyzet a kölessel ???:)Majd elválik.
Ja , és tudod mitől szoktam jobban lenni? Cickafark teától egy kis mentával, az ezidáig mindig helyre pofozott.

Marhahús

(Szamóca, 2009.11.13 10:17)

Úgy tudom, a lábszár, a fartő, a szegy és a marhalapocka a legjobb a marhahús leveshez. Szoktak levescsontokat is tenni bele. Azt mondják, annál jobb, minél többféle hús van benne. A lényeg, hogy nagyon kis lángon, éppen csak gyöngyözve 3-4 órát kell főzni. (Bár ha valaki nagyon finom, nem agyonfőtt húst akar, az úgy szokta csinálni, hogy kb. két órát főzi a levest, aztán még egy órát hagyja állni benne a húst, így a leves is jóízű lesz, de a hús íze sem fő teljesen ki.)

Ildinek

(Szamóca, 2009.11.13 09:58)

Látod, most dicsértél meg, hogy rögtön válaszolok, és éppen most nem válaszoltam fél napig.
Kicsit rosszul éreztem magam tegnap délután és este. Nem volt erőm a géphez ülni.
Úgy tudom, az Ikrek a levegő jegyek közé tartozik a Vízöntővel és a Mérleggel együtt. Szóval rokon csillagjegyek. Én is levegő-jegyben születtem, és a fiam is. :)
Ezt a krumplis bejglidet biztosan ki fogom próbálni. Nagyon jó lehet.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8

Következő »