Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


KUKORICÁS-TEJSZÍNES HÚS

2012.04.06

Hozzávalók (4 személyre):

60 dkg csont nélküli hús (lehet csirke-/pulykamell, csirke-/pulykacombfilé vagy esetleg karaj, tarja...), 2 doboz csemegekukorica, 4 dl tejszín, negyed mokkáskanál őrölt bors, 1 fej mogyoróhagyma vagy kisebb vöröshagyma, 1 evőkanál vaj  (kb. 3 dkg), 1 evőkanál étolaj, 10-15 szál petrezselyemzöld, csipetnyi reszelt szerecsendió.

    

p1370310-dd.jpg

  

Elkészítés:

A húst csíkokra vágjuk. Fölmelegítjük az olajat és a vajat. (Használhatunk csak vajat is, de önmagában elég könnyen megég és megkeseredik, ezért szoktam kis étolajat adni hozzá.) A zsiradékban gyakran megkeverve átpirítjuk a húst, amikor színesedni kezd, rászórjuk az apró kockákra vagy vékony karikákra vágott hagymát, együtt tovább sütjük, amíg a hagyma üvegesedni kezd, ekkor sózzuk, borsozzuk, beleöntjük a tejszínt, a lángot kicsire vesszük, az ételt letakarjuk, és addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul. Közben a szaft is besűrűsödik.

Mikor a hús megpuhult, levesszük a fedőt, az ételbe szórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, beleöntjük a kukoricát a levével együtt, és még 5-6 percig főzzük.

A tejszínes húst rizzsel vagy tésztával tálaljuk. (A fotón rizibizivel, innen származnak a zöldborsószemek.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.