Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


ZSEBES HÚS

2011.04.27

Hozzávalók:

Attól függően, hány embernek készítjük: egy egész vagy egy fél kicsontozott sertéskaraj vagy tarja, szeletelt füstölt sonka és/vagy szalonna, só, őrölt bors, fokhagyma, vöröshagyma.

 

zsebeshus-036-dd.jpg

   

Elkészítés:

A húst egészben hagyjuk, és felülről kb. másfél-két centi távolságra bevágjuk úgy, hogy a hús alja mindenképpen egyben maradjon. Az egész húst kívül-belül bedörzsöljük reszelt fokhagymával, sóval és őrölt borssal (a sóval óvatosan, ha a sonka vagy szalonna sós). Ezután a zsebekbe (vágásokba) szalonnaszeleteket rakunk, majd a húst összetűzzük vagy kötözött sonka módjára összekötözzük.

  

zsebes-hus-011-dd.jpg

  

Egy tepsibe vagy tűzálló tálba tesszük, mellédobáljuk a megtisztított, negyedelt hagymát, lefedjük vagy alufóliával letakarjuk, és puhára sütjük. Amikor már könnyen belemegy a villa, levesszük az alufóliát, és a húst megpirítjuk.

A megsült húst legalább 20-30 percig pihentetjük, ha szépen akarjuk szeletelni. A szeletelésnél fontos, hogy ferdén vágjunk, úgy lesznek szép, mintásak a szeletek.

Tipp: 

Természetesen használhatsz másfajta fűszereket is a hús bedörzsöléséhez. Ha van rá időd, érdemes kis olajban elkeverni a fűszereket, átkenni a húst, és legalább egy éjszakát hűtőgépbe tenni, hogy jól átjárják a fűszerek.

A sonkán kívül mással is töltheted a húst. Például sajttal, kolbásszal, gombával, zöldségszeletekkel. 

Ez az étel elkészíthető sertéscombból is, de a combot mindenképpen kend át belülről és kívülről is olajjal vagy sok szalonnával töltsd, hogy ne maradjon száraz.

A megtöltött húst kívülről beburkolhatod vékony szalonnaszeletekbe.

Nagyon finom ízt ad a húsnak, ha friss fűszerágakkal (pl. rozmaringgal) sütöd. 

 

bugac-20110626-079-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Zsebes hús

(István, 2011.05.02 21:20)

Milyen egyszerű és milyen nagyszerű ötlet. Íz és esztétika könnyedség zseniális találkozása. Kipróbálom. Szép ízléses a fotó.