Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


AUGUSZT CUKRÁSZDA, BUDAPEST

2009.01.30

1053 - Budapest, V. kerület,
Kossuth Lajos u. 14-16.

Nyitvatartás:
H.-P.: 10.00-18.00


1024 - Budapest, II. kerület,
Fény utca 8.

Nyitvatartás:
K.-P.: 10.00-18.00
Szo.:   9.00-18.00

  

Az Auguszt Cukrászdák azon magyar vendéglátóhelyek sorát bővítik, amelyek a patinás nevükből kívánnak nagyon jól megélni úgy, hogy a nagy név mögött a termékeik több szegmense nem képvisel megfelelő minőséget.

Tulajdonképpen már maguk az üzlethelyiségek sem méltók a "nagy névhez". Bár ez a Kossuth Lajos utcában változni látszik, mert az eddigi belső udvari, szűk, levegőtlen, fülledt cukrászda mellett kint, az utcafronton éppen épül az új. (Azóta már megnyílt. Sajnos nagyon taszító, giccses, nyomasztó belső térrel.)

Az Auguszt süteményeit nagyon jól jellemzi az, hogy egyik ottjártunkkor egyikünk boldog nosztalgiával oroszkrém tortát rendelt, mert kisgyermekként mindig ilyen tortát kapott a születésnapjára az Augusztból, és úgy emlékezett, hogy nagyon finom volt. A torta az emlékezés rózsaszín ködei dacára most a tányéron maradt. Ugyanis ehetetlenül rossz volt. De rossz volt a feketerdő torta, a marcipán torta, az Eszterházy torta, a Dobos torta és a Deák torta is. Pedig direkt többször és többen mentünk kóstolni, hátha csak rossz szériát fogtunk ki. De nem. A minőség egyformán csapnivaló volt minden alkalommal.

Egyetlen olyan termékcsoportja van az Augusztnak, ami ízlett: a fagylaltok. A csokoládéfagylalt például kiemelkedően jó.
Ennek kapcsán azonban megjegyezném, hogy a 200 forintos fagylaltgombóconkénti ár mellett nagyon pitiáner dolog az édes tölcsérért 20 forintot felszámolni külön.
Vajon a Daubnernek hogyan lehet kifizetődő a sokkal olcsóbb (de legalább ilyen minőségű) fagyijához szabadon válaszhatóan adni az édes tölcsért vagy ostyatálkát? Hm?
Talán az ilyen apróságokon is múlik az, hogy a Daubner fagyijáért sokszor többszázan állnak sorban, miközben az Auguszt fagylaltospultja színültig teli várja a véletlenül betévedőket.

 

A Kossuth Lajos utcai Auguszt Cukrászda E-80 tortája (2009. október)

 Azt hiszem, a kép önmagáért beszél. A tortaszelet nagysága fele egy átlagos cukrászdai tortaszeletének. Ára 550 Ft (ami az Augusztnál olcsónak számít, mert a miniatűr sütemények nagy része 700 Ft-ba kerül). Az íze még szörnyűbb, mint a külleme.

 

Kép

 

 

 

 

Értékelés 

A "jeles" osztályzat 5 mosolygós csillag.
    A csillagok egytől ötig az iskolai egyes, kettes.. ötös érdemjegynek felelnek meg.

Az hattól tízig adható plusz csillagok azt jelentik, hogy a kapott szolgáltatással kivételesen meg voltunk elégedve. Ezek a csillagok külön dicséretet jelentenek a jeles osztályzat mellé.

 

Sütemények:                         KépKép

Fagylalt:                                KépKépKépKépKépKép  

Kávé, tea:                             KépKépKép

Kiszolgálás:                   KépKépKép

Hangulat:                              KépKépKép

A vendégtér kialakítása:     KépKép

Tisztaság:                              KépKépKépKépKép

Mosdó (tisztasága):             KépKépKépKép

Ár-érték arány:                 KépKép

 

 

Ha más a véleményed, írd meg!

Természetesen nem vagyunk tévedhetetlenek. És ahány ember, annyiféle ízlés.

Lehet, hogy amikor ott jártunk, éppen rossz volt a csillagok állása, migrénje volt a cukrásznak vagy összeveszett a feleségével. De persze az is lehetséges, hogy mi láttuk túl rózsaszínben a világot azon a napon, és azt is ehetőnek találtuk jókedvünkben, amit te a szomszéd kutyájának se adnál oda.

Mondd el a véleményedet te is!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Auguszt

(Fanni, 2010.11.05 20:44)

Kedves Szamóca!!!
Én,nem tartozom az általad nevezett "Auguszték" kategóriába mégis mellettük vagyok!
A sok negatív és degradáló kritikáid,már már felháborítóak!!Merem állítani,hogy fogalmad sincs pl az Auguszt Pavilon minőségéről,mert ha lenne,soha nem írnál ilyet róla !!!A cukrászda sütijeinek minősége , amit senki nem kérdőjelezhet meg , ha egyszer is kipróbálta,a rengeteg energia ,és szakmai tudás ......mert ezek bizony mind megvannak!!!!

Cukrászdák

(Szamóca , 2010.11.05 20:39)

Virágék csődbe is jutottak nagyon csúnyán.
Az az igazság, hogy nem is könnyű a jelenlegi magyar törvények és adók mellett cukrászdát (vagy bármiféle elfogadható vendéglátóhelyet) működtetni.
Ha valaki becsületesen, a szabályokat betartva, az adókat befizetve, igazi, minőségi alapanyagokat felhasználva próbál boldogulni, az vagy megfizethetetlenül drága lesz, vagy percek alatt tönkremegy.

Auguszt

(Hapci, 2010.11.05 17:53)

Na persze, picit túloztam, a felsoroltak se egy kategória, de - kb. - közelebb állnak egymáshoz, mint pl. a Lukácshoz (ez egyébként nem feltétlen baj, akkora sznob/ínyenc nem vagyok, hogy oda járogassak).
A felsoroltak közül számomra a Szamos és a Pataki esik legközelebb az elfogadhatóhoz, aztán pici szünet, jön a Daubner, pici szünet, Cziniel, jókora szünet, Surányi és Sulyán. :)
Persze, sorolhatnék további "híres" cukrászdákat, amiknek kevés a közük a minőséghez, a soltvadkerti Koronától a szegedi Virágokig, de inkább az érdekel, hogy miért nincsenek olyan helyek, ahol a max. 350-400 Ft/db körüli árért inkább anyagminőséget, mint porokban-zselatinban-festett piskótákban testet öltő kreativitást-dizájnt próbálnak eladni nekünk a süteményekben.

Cukrászdák

(Szamóca , 2010.11.05 17:41)

Pont a Szamos krémesre gondoltam, mert a páromnak az a kedvence, úgyhogy abból naprakészek vagyunk, és erősen különböző minőségű az egyes üzletekben.

Igen, abban tökéletesen igazad van, hogy egyre jobban eliparosodnak, és egyre rosszabb a minőség.

Azt azonban erősen megkérdőjelezem, hogy a Szamos a Cziniellel, pláne a Surányival játszik egy súlycsoportban! A Surányi sajnos minden kritikán alul teljesít már hosszú évek óta. Nagyon szeretném, ha a Szamos soha nem süllyedne arra szintre.

Auguszt

(Hapci, 2010.11.05 17:31)

Szamóca: hát igen, végignéztem (megdöbbenve) a hozzászólásokat, miután valamit kerestem az Auguszttal kapcsolatban, Téged - is - kidobott a kereső.
Milyen konkrét süteményekre gondolsz a krémesen kívül, amiket Szamosék helyben töltenek be és jelentős helyi eltérés lehet a minőségben? A választék döntő többségét az üzemből szállítják, nyilván - legalább részben - mélyhűtéses technológiával. Lassú, de határozott minőségromlást, egyes sütemények egyes alapanyagainak szisztematikus gyengébbre cserélését és fokozódó zselatinhasználatot érzek, általában. Fagyizni ritkán szoktam, abban nincs határozott véleményem, a kedvencem (az a bizonyos bonbon) egy cukrászdában is ingadozó minőségű, pontosabban ingadozó sikerrel szokták kiengedni.
Auguszt: hát, drága, de az a pár "cég", ami érzékszervileg érezhetően nem használ alacsony minőségű (mű)alapanyagokat extenzív módon (Mihályi, Lukács, Le Meridien, a Gerbeaud újabb kreációi, és kb. slussz) legalább itt tart árakban. Az Auguszt inkább ebben a ligában játszik minőségben, mint a Daubner-Szamos-Cziniel-Pataki--Surányi-Sulyán csapatban...

Cukrászdák

(Szamóca, 2010.11.05 17:11)

Szia Hapci!

Vannak különbségek a Szamos-sütik között. Erősen. És a Szamos-fagyik között is.
Ugyanis a krémesebb, habosabb sütiket egyes Szamos cukrászdák helyben töltik be. Nem egyformán.
A csak a Szamosokban kapható bonbon fagyi pedig van, ahol 80% rumosmeggy, mogyoró és rumos mazsola, van ahol egyszerű csokifagyi a tégely tetején némi meggybefőttel.
De nagy különbség van például a Szamosok somlói galuskái között is.
(A legpocsékabb Szamos szerintem a szentendrei.)

Az Augusztról itt olvasható hozzászólások milyenségét elég erősen befolyásolja az a tény, hogy a dicsőítő megnyilatkozások nagy többségét Auguszték írták. (Az a vicces a dologban, hogy pont a pavilonos Auguszték, akikről egy árva szó sincs a fönt leírtakban.)

Egyébként azt gondolom, Augusztékról valószínűleg sokkal kevesebb lenne a rossz vélemény, ha nem lennének ennyire drágák. Ilyen árakon viszont muszáj lenne tényleg minőséget adniuk.

Auguszt

(Hapci, 2010.11.05 16:53)

Hogy lehet az, hogy ennyi hozzászólásból alig akad pár árnyalt vélemény? Csak fikázás van és mennybemenesztés...
Az Augusztok között jelentős eltérések vannak az azonos nevű sütemények között, míg a Szamosok között nincsenek, ezt azért illene tudni a fenti kritika írójának...
Desszertbuziként se tudtam pontosan követni az egyes Auguszt cukrászdák változását, annál is inkább, mert az Auguszt az ünnepi árkategóriába tartozik. Talán elmondható, hogy a Fény utcai régi helyen az utóbbi években folyamatosan romlott a minőség, ami odáig fajult, hogy utolsó látogatásomkor (tán fél éve?) már mindkét kiválasztott tortát csak azért ettem meg, mert ilyen árú süteményeket nem szoktam kidobálni. Ugyanakkor a korábban - szerintem - gyengébben muzsikáló Pavilon (Farkasrét) határozottan fejlődött, hosszabb ideje nem kaptam ott olyan süteményt, amivel ne lettem volna elégedett. A krémesre pedig az elégedettség szó kevés, ehhez fogható krémest csak néhány csúcsszakács éttermi kreációi között találtam eddig.
A Kossuth Lajos utcai fényes üzletben egyszer voltam eddig, kiesik az útból. Akkor semmi gond nem volt se a tortával, se a kávéval, se a kiszolgálással. A torta mérete elég necces volt, de azt a helyet már inkább a Lukáccsal kell összemérni ár/érték szemszögéből.
Óhatatlanul adódik az összehasonlítás a Szamosokkal. Régebben szívesebben üldögéltem a Budai Szamosban, pár percre lakom ettől is, meg a farkasréti Auguszttól is. Régebben nagyobb volt az árkülönbség, a minőségben meg nem éreztem számottevő eltérést a két hely között. A Szamosok időközben - szerintem - lejtmenetbe kerültek a minőség erén, vagyis egyre "iparibbak" a sütemények. Az árak viszont ntenzíven emelkedtek, bevezették a rendkívül szimpatikus 15%-os szervizdíjat. Szóval, mostanában inkább az Auguszt felé billen a mérleg.
Szerény véleményem szerint a kétségtelen hatalmas sorbanállásokat bemutató Daubner még fénykorában se ebben a ligában játszott, a fénykor pedig hol van már. Igaz, ők nem nyomták fel az árakat túlzottan, inkább az alapanyagokat "racionalizálták". Azért reménykedem, nem fog megismétlődni a tavalyi eset, amikor ott álltomban eszegetve a 2 torta jelentős részét beborítottam a kukába.
Tán irományomból kitűnik, se rokonom, se egyéb hozzátartozóm nincs egyik cégnél se...
Üdv: Oláh Gábor

Auguszt Cukrászda

(Zsuzsi, 2010.10.05 10:08)

Az Auguszt nem az én pénztárcámnak való hely, egyszer (2008-ban) azonban külföldiekkel sétáltam a városban, így nem úsztam meg, hogy be ne üljek velük. Rendeltem egy szelet tortát,és izgatottan vártam, hogy milyen lesz. Végül nem ettem meg, mert egy döglött légy kandikált ki belőle... Nagyon kellemetlen volt a külföldiek előtt. Viszont soha többé nem bánom, hogy olcsó helyeken eszem!

Auguszt

(Pompi, 2010.09.17 16:25)

Nálam az Auguszt a nyerő.

Kellynek az Augusztról

(Rozália, 2010.09.17 16:18)

2-3 éve milyen volt az Auguszt? Azóta romlott, vagy a Te ízlésed változott. Hozzá szoktál a Hipermarketok sütijéhez?
Mindegy én rendszeres vásárlójuk vagyok és szerintem a legjobb hagyományos cuki Budapesten a Fény utcai. Az utóbbi időben újítottak néhány dolgot, de nekem mindig a régiek ( E80, Rozalinda, Mákos meggyes pite, túrós pite, meggyes rétes, stb.) jönnek be. Nem tudom megunni, mert mire a végére érek a választéknak úgy hiányzik már az első, hogy újra kezdem. Ha valamelyik bevásárlóközpontban vettem süteményt (már rég nem teszem) még a végére sem értem, már megcsömörlöttem a margarinos aromás festékes vackoktól. Én úgy érzem és a beírásokból az az érzésem alakult ki, hogy az Augusztot irigylik azért szidják. A leminősítő bejegyzések, hangvétele számomra ezt sejteti. Szerintem hajrá Auguszt csak így tovább ne keseredj el.

AUGUSZT

(Zita, 2010.09.17 15:30)

Ugy 2-3 napja nem voltam az AUGUSZTBAN. Sok munkám volt, de ma szakítottam időt és elmentem E80 ast enni. Ma is szuper volt. A csokoládé a marcipán és a könnyű kávéhab a tetején kitűnő kombináció. Száz évente találnak ki ilyen jó süteményt. Múltkor a Gerbeaudban voltam és a régi Lukácsban, azokhoz képest nagyon olcsó volt a sütemény. A minőség meg toronymagasan jobb volt mint a két pesti helyen.
Még nagymamámtól hallottam, hogy az AUGUSZTBAN ismerkedett meg a nagypapámmal. Csodálatos hely volt a Krisztina téren az AUGUSZT: A Fény utcai méltó utóda az igényesen berendezett nagyon hangulatos emeleti szalon. Udvarias volt a kiszolgálás, már már túl közvetlen egy ilyen elegáns helyhez. Volt a vendégek között egy jóképű srác azzal én is megismerkedtem volna, hogy elmondhassam az unokámnak. Az AUGUSZT egy állandó minőséget és megbízható szolgáltatást nyújtó cukrászda, ahol életre szóló élményekkel gazdagszik a vendég.
Sajnos most két hónapra el kell utazzak, és csak négy rúd bejglit tudok elvinni magammal mert az E80 nem áll el, és nem akarok AUGUSZT süti nélkül lenni két hónapig.

Gratulálok, Auguszt!!!

Auguszt

(Éva (mint eddig), 2010.09.16 19:40)

Kis fogyókúra, s bekrémesezem az Augusztnál.
És képzeld, még mindig intenzíven vásárolják a tortákat a szülinpos gykeknek, és az AUGUSZTBÓL, A SASADI ÚTIBÓL.-
És még most is finom, ahogy mondják.-

Auguszt

(Kelly, 2010.09.08 16:08)

Ugy 2-3 eve voltam utoljara az Auguszt feny utcai cukraszdajaban, mert a nagymamam dicserte oket, hogy fiatal koraban milyen neves cukraszda volt. Egy raeros delutanomon akartam "megjutalmazni" magam egy finom sutivel. Eloszor is, a hely nyomaszto, olyan, mintha be akarnanak zarni, ures, sotet... Sebaj, kertem egy E80-at. Szornyu volt. Vegul nagy nehezen megettem, mert sajnaltam volna kidobni azert az arert, amit elkertek erte. Soha tobbet az Auguszt kornyekere sem megyek!!! Azota sem voltam eleg bator, hogy mashol megkostoljam az E80-at... Gratulalok, Auguszt!!!

Hova

(dudu, 2010.07.29 15:38)

Gyerekek menjetek a Tesco cukrászatába ott nagyon finom sütik vannak. Nagyok nem drágák és margarinnal készülnek. Koleszterin csökkentő. Nagyon fincsi.

Gézának

(gurmand, 2010.07.22 07:39)

Géza javaslom, hogy ne az Augusztba menj kajálni, hanem az Auchan vagy a Tesco cukrászatának termékeit ízleld meg mert nagyon finomakat csinálnak. Az epres zselé kocka valami fantasztikus. A természetes anyagok és színek dominálnak (jellemzőek) Jó étvágyat.

AUGUSZT

(Samponos, 2010.07.21 14:22)

De ráértek itt a levegőbe beszélni. Inkább menjetek és egyetek valamit az AUGUSZTba vagy máshova.
Engem az AUGUSZTba találtok mert az a csúcs.

Szánalmas

(Géza, 2010.07.07 14:07)

Szánalmas, ahogy Auguszték magukat dicsérik... regisztrálni kéne a hozzászólás lehetőségéhez, akkor kiderülne menten :)))

Ótvar az E80 (a Daubneréhez képest is), ami azért gáz, mert az E80-ból az E betű szerencsétlen Auguszt Elemér nevéből jön...

Amit sosem fogok megérteni, hogy az emberek megesznek bármi szart, ha elég elegánsnak tűnik és elég drága. Az Auguszt kiválóan megél a nagy ősök nevéből. Gusztustalan.

Auguszt

(Kiscsillag, 2010.06.23 15:15)

Üdvözlet mindenkinek!
Én nem tudom, hogy ki melyik párhuzamos valóságban látogatja az Augusztot (gondolok itt a Fény utcaira), de az én tapasztalataim szerint a "túl jó" a megfelelő jelző... A kiszolgálásra is, a termékekre is. Nem olcsó, az tény, de ma már minden nyamvadt cukrászdában 500 Ft egy szelet sütemény, és a többségnek kizárólag émelyítően édes íze van, és passz.

konkrétum

(pityu, 2010.06.20 01:03)

Kicsit próbáljuk meg szelektálni, hogy ki melyik cukrászdáról ír...
Van egy a Fény utcában, egy a Kossuth Lajos utcában és a XI. kerületben, a Farkasréti temetőnél. Elég sok eltérés van a termékekben, és az üzletvezetők sem azonosak.

receptoldalnak és tomabának

(Egy cukrász, 2010.06.16 17:46)

Ha valaki nem ért valamihez az miért okoskodik?
Miböl készül a vaj? Tejböl amit lefölöznek, az amit leszednek róla az a tejszín és, ha a tejszint köpülik (kicsapatják belőle a zsiradékot) akkor lesz a vaj. Na enyit a tejiparról.
A fenti műveletet visszafelé is meg lehet csinálni, és a CUKRÁSZOKNÁL bevett, mindennapos tecnológia, szokás, hogy a fagylalt zsírtartalmát (szabvány van rá)vajjal állítják a kívánt mértékűre. Hangosan mondom, hogy Recept oldal is hallja meg.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14

Következő »