Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


AUGUSZT CUKRÁSZDA, BUDAPEST

2009.01.30

1053 - Budapest, V. kerület,
Kossuth Lajos u. 14-16.

Nyitvatartás:
H.-P.: 10.00-18.00


1024 - Budapest, II. kerület,
Fény utca 8.

Nyitvatartás:
K.-P.: 10.00-18.00
Szo.:   9.00-18.00

  

Az Auguszt Cukrászdák azon magyar vendéglátóhelyek sorát bővítik, amelyek a patinás nevükből kívánnak nagyon jól megélni úgy, hogy a nagy név mögött a termékeik több szegmense nem képvisel megfelelő minőséget.

Tulajdonképpen már maguk az üzlethelyiségek sem méltók a "nagy névhez". Bár ez a Kossuth Lajos utcában változni látszik, mert az eddigi belső udvari, szűk, levegőtlen, fülledt cukrászda mellett kint, az utcafronton éppen épül az új. (Azóta már megnyílt. Sajnos nagyon taszító, giccses, nyomasztó belső térrel.)

Az Auguszt süteményeit nagyon jól jellemzi az, hogy egyik ottjártunkkor egyikünk boldog nosztalgiával oroszkrém tortát rendelt, mert kisgyermekként mindig ilyen tortát kapott a születésnapjára az Augusztból, és úgy emlékezett, hogy nagyon finom volt. A torta az emlékezés rózsaszín ködei dacára most a tányéron maradt. Ugyanis ehetetlenül rossz volt. De rossz volt a feketerdő torta, a marcipán torta, az Eszterházy torta, a Dobos torta és a Deák torta is. Pedig direkt többször és többen mentünk kóstolni, hátha csak rossz szériát fogtunk ki. De nem. A minőség egyformán csapnivaló volt minden alkalommal.

Egyetlen olyan termékcsoportja van az Augusztnak, ami ízlett: a fagylaltok. A csokoládéfagylalt például kiemelkedően jó.
Ennek kapcsán azonban megjegyezném, hogy a 200 forintos fagylaltgombóconkénti ár mellett nagyon pitiáner dolog az édes tölcsérért 20 forintot felszámolni külön.
Vajon a Daubnernek hogyan lehet kifizetődő a sokkal olcsóbb (de legalább ilyen minőségű) fagyijához szabadon válaszhatóan adni az édes tölcsért vagy ostyatálkát? Hm?
Talán az ilyen apróságokon is múlik az, hogy a Daubner fagyijáért sokszor többszázan állnak sorban, miközben az Auguszt fagylaltospultja színültig teli várja a véletlenül betévedőket.

 

A Kossuth Lajos utcai Auguszt Cukrászda E-80 tortája (2009. október)

 Azt hiszem, a kép önmagáért beszél. A tortaszelet nagysága fele egy átlagos cukrászdai tortaszeletének. Ára 550 Ft (ami az Augusztnál olcsónak számít, mert a miniatűr sütemények nagy része 700 Ft-ba kerül). Az íze még szörnyűbb, mint a külleme.

 

Kép

 

 

 

 

Értékelés 

A "jeles" osztályzat 5 mosolygós csillag.
    A csillagok egytől ötig az iskolai egyes, kettes.. ötös érdemjegynek felelnek meg.

Az hattól tízig adható plusz csillagok azt jelentik, hogy a kapott szolgáltatással kivételesen meg voltunk elégedve. Ezek a csillagok külön dicséretet jelentenek a jeles osztályzat mellé.

 

Sütemények:                         KépKép

Fagylalt:                                KépKépKépKépKépKép  

Kávé, tea:                             KépKépKép

Kiszolgálás:                   KépKépKép

Hangulat:                              KépKépKép

A vendégtér kialakítása:     KépKép

Tisztaság:                              KépKépKépKépKép

Mosdó (tisztasága):             KépKépKépKép

Ár-érték arány:                 KépKép

 

 

Ha más a véleményed, írd meg!

Természetesen nem vagyunk tévedhetetlenek. És ahány ember, annyiféle ízlés.

Lehet, hogy amikor ott jártunk, éppen rossz volt a csillagok állása, migrénje volt a cukrásznak vagy összeveszett a feleségével. De persze az is lehetséges, hogy mi láttuk túl rózsaszínben a világot azon a napon, és azt is ehetőnek találtuk jókedvünkben, amit te a szomszéd kutyájának se adnál oda.

Mondd el a véleményedet te is!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Auguszt

(Bumbi, 2009.09.25 11:31)

Szerintem igaza van Augusztának, hogy nem foglalkozik ezekkel a hozzászólásokkal. Foglalkozzon a cukrászdájával, mert ahhoz ért, és nagyon jól csinálja!
Csak így tovább!

AUGUSZT

(Próbababa, 2009.09.24 17:37)

Végiglátogattam mind a három AUGUSZTOT. Jó lenne, ha harminc volna belőlük. Aki rosszat írt róluk nem ért a cukrászathoz. Azt is meg kell tanulni, mint a borkóstolást. Nyáron voltam Párizsban és ott is megállná a helyét bármelyik cukrászda. A Fény utcában éppen egy német csoport áradozott, hogy még Németországban sem tudnak ilyen finomat enni. Én szakácsként dolgoztam és dolgozok most is Olaszországban ott is elmenne az AUGUSZT. Persze egy cukrászda, mint egy étterem is kénytelen pénzt kérni az alkotásaiért, mert különben miből élne. Aki sokat kér és már több mint 100 éve működik, bizonyára megtalálja a számítását és a vendégei is megkapják a pénzükért amit elvárnak. Akinek drága ne menjen oda egyen a gyorsétteremben az is édes. Házilag nem kell törődni a belevalókkal úgyis otthon marad, de a cukrászda az üzlet is nem lehet ingyen adni a jó dolgokat. Szerintem jó az AUGUSZT igaz Olaszországban más a cukrászda, de Budapesten nem találtam jobbat, se a Gerbeaud, se a Daubner, se a Szépkilátás (Szamos) pedig mind teszteltem.

Auguszt

(Futrinkássy, 2009.09.22 19:42)

A baj nem is az, hogy pár éve kiírták, hogy az áraikban milyen adók és járulékok vannak, hogy tölcséres fagyival nem nagyon szabad leülni a Pavilonban, hanem hogy a főnökasszony ezt mondja: De a továbbiakban ez engem már nem érdekel.(Lásd Auguszt Arató Auguszta, 2009. 08. 27. 11:29)
Észrevettük.

Anna

(Auguszt, 2009.09.19 18:43)

Szerintem a Fény utcai Auguszt is szuper jó! Gyönyörűk a sütieik. Látványra szebbek is mint a Kossuthban, szerintem. Nem értem Szamócát, hogy ha "kritikát ír", miért nem kritikát ír. Az, hogy "minden rossz", az nem kritika. Én mondjuk "egy szakembertől" azt várnám egy kritikában, hogy leírja, hogy mit evett, és miért volt rossz szerinte. Száraz volt a tészta, savanyú volt a krém, ilyeneket...

Ancsy-nak

(Szamóca, 2009.09.19 08:10)

Kedves Ancsy!
Még egyszer mondtam már néhányszor: törlöm a személyeskedő, másokat sértegető hozzászólásokat.
Próbáld meg úgy leírni az Auguszt Pavilonról a pozitív véleményedet, hogy közben ne sértegess és ne rágalmazz senkit!
Köszönöm!

Évának

(Szamóca, 2009.09.18 19:16)

Mikor megyünk? (Csak ne itt írd meg, mert úgy a műbajusz sem lesz elég! :DDD)

Auguszt Pavilon

(Éva, 2009.09.18 19:08)

Elkisérlek!
Már nagyon kiváncsi vagyok én is!

Auguszt Pavilon

(Szamóca, 2009.09.18 13:08)

Tényleg kénytelen leszek megnézni ezt a Pavilont.
A barátaim azt javasolták, ragasszak műbajuszt álcázásképpen. :DDDDD

Hajnikának

(Szamóca, 2009.09.18 13:07)

Kedves Hajnika!
Egy olyan cég, amelyik pocsék árut kíván rásózni az emberre szemtelenül magas áron, és közben a régi dicsőségre meg a dinasztiára hivatkozik mi másból akarna megélni, ha nem a megkopott hírnevéből?

cukrászdáról

(szines géza, 2009.09.18 13:01)

nekem mindig minden nagyon tetszett, főleg az Auguszt Pavilonban éreztem magam nagyon jól és kellemesen. Egyenlőre csak ennyit...

Auguszt

(Hajnika, 2009.09.17 15:24)

Mire alapozza ön azt a véleményét hogy , Idézem"Az Auguszt Cukrászdák azon magyar vendéglátóhelyek sorát bővítik, amelyek a patinás nevükből kívánnak nagyon jól megélni". Nem értem hogy abból hogy ön és pár EMBERE elmegy süteményt kóstolni abbol miért következtet erre? még mindig nem kaptam erre a kérdésre választ.Én ha betérek egy cukrászdába és nem finom a sütemény, abból nem ezt a következtetés vonom le.Láttam a Kossuth utcai üzletet, szerintem nem giccses, de persze kinek mi a giccses, számomra a román stílusban épült templomok a giccsesek. Ön hangosztatja hogy itt bárki írhat véleményt , ha nem trágár, én nem gondolom hogy az én véleményem ebbe a kategoriába tartozna. Nagyon sajnálom ha ezt személyes sértésnek vette de mivel ez nem egy cég ezért csak önhöz mint személyhez tudok fordulni. Nem a politikai ELLENZÉKRE gondolok.Én ugy vélem hogy ez a kritika akkor is sértő. Ugy hogy nekem semmi érdekem nem származik abból hogy itt most kinek mit írok.

Hajnikának

(Szamóca, 2009.09.17 14:21)

Kedves Hajnika!

1. Valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy ez az oldal nem egymás sértegetéséről szól. A személyeskedő hozzászólásokat törölni fogom.

2. Nekem ebből az oldalból egy árva fillér anyagi hasznom nem származik. Sőt, én fizetek a szerver üzemeltetőjének.

3. Hogy milyen jogon kritizálom az Auguszt süteményeit? Azon a jogon, hogy nem kevés pénzt fizettem értük, miközben egy garast sem érnek.

4. A politikát végképp hagyjuk, mert nagyon nem ide illő téma!

5. Igen, ez az oldal fantasztikusan jó reklám az Augusztnak. Fölkelti az emberek kíváncsiságát. A reklám célja pedig pont ez.

Auguszt

(Hajnika, 2009.09.17 13:34)

Mire alapozza ön azt a véleményét hogy , Idézem"Az Auguszt Cukrászdák azon magyar vendéglátóhelyek sorát bővítik, amelyek a patinás nevükből kívánnak nagyon jól megélni". Nem értem hogy abból hogy ön és pár EMBERE elmegy süteményt kóstolni abbol miért következtet erre?

Auguszt

(Hajnika, 2009.09.17 13:31)

Kedves Szamóca, ön ezt nevezi JÓ REKLÁMNAK?????.

auguszt

(hajnika , 2009.09.17 13:28)

olvasomn szamóca kritikáját és ámulok. nem értem, hogy ki ő és mi jogon kritizál így egy családot egy üzletet.Szerintem egy fizetett ELLENZÉKI, mert csak ök képesek ilyen mélyre lecsúszni.Augusztának azt javasolnám hogy ilyen ember ilyen véleményére ne adjon. ha jol belegondolunk, ő ebből pénzt profitál, minél több látogatója van az oldalnak, ezt arra alapozom hogy a ..... senki számára nem ismert cukrászdához senki nem írt véleményt.

Mindenkinek

(Szamóca, 2009.09.17 12:03)

Kedves Hozzászólók!

A személyeskedő, egymást sértegető, trágár vagy nagyon durva hozzászólásokat törölni fogom.
Az Augusztról, a süteményekről kéne véleményt mondani és nem egymásról.

Most lehet megint mondani, hogy cenzúra van.

IP-cím

(Szamóca, 2009.09.17 11:24)

Ja, egy apróság:
Auguszt-rajongók, tessék az IP-címekre odafigyelni, mert nagyon kilóg már megint a lóláb!
Nem ér több néven írogatni egy IP-címről! :DDD

Auguszt

(Szamóca, 2009.09.17 11:21)

Kedves Auguszt-rajongók!

El lehetne ám gondolkodni azon, hogy soha még ilyen jó (ráadásul teljesen ingyenes!) reklámot nem kapott az Auguszt, mint ezen az oldalon.
Szász úr mindenütt jelenlevő mézes-mázos, csöpögős ömlengései a dinasztiáról, a családias hangulatról és a felejthetetlen ízekről valószínűleg pont nulla ember érdeklődését keltették föl.
Egy vita viszont megmozgatja az olvasók fantáziáját. Ez az igazi reklám!
És bármilyen fura is, ezt a weboldalt többszázezren olvassák.
Úgy hiszem, jópáran közülük bementek valamelyik Auguszt cukrászdába, hogy kiderítsék, kinek van igaza. :DDD

Auguszt

(mazsola, 2009.09.17 00:07)

Az Auguszt igénytelen és lehúzós lett. Dolgozni nem szeretnek, csak lét kivenni. Lejáratják az egész országot, mert egy véletlenül betérő turista ezeket a pocsék emlékként fogja elmesélni, ha hazamegy. Szánalmas és kínos. Nagyon elegem van ebből, hogy csak páváskodnak, teljesítmény semmi.
A tortáik száraz, fűrészpor ízű műpiskótákból és vegyszer ízű, szájpadláshoz ragadó, hányingert keltő krémekből állnak. Ha a pogácsájukat hozzávágom valakihez az biztos, hogy kimúlik..
Pocsék ízek, lassú, undorodó pofás kiszolgálás.
Egyék meg, amit kisütöttek! Én nem megyek hozzájuk többet, és minden ismerősömet lebeszélem róla.

alap

(Feri, 2009.09.16 16:53)

Hölgyek és Urak!
Ha valakinek van komoly alapja kritikát mondani más süteményeiről, az ennek a honlapnak a tulajdonosa.
Nekem volt szerencsém megkóstolni az általa készített ételeket és süteményeket. Frenetikusan jók.
Pedig nem áll mögötte többszáz éves cukrászdinasztia. :-DDD
Az a helyzet, kérem szépen, hogy a jó sütemények elkészítéséhez nem dinasztia kell, hanem tehetség és szív. Augusztéknak az előbbi van, ennek a lánynak az utóbbi.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14

Következő »