Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


CSIRKÉS PIZZA

2014.09.06

Hozzávalók (egy 25-28 cm átmérőjű pizzához):

20 dkg liszt, 1,5-2 dkg élesztő, 1 evőkanál olívaolaj, 1 kávéskanál cukor, fél kávéskanál só.
A mártáshoz: 2 közepes paradicsom, 1 evőkanál olívaolaj, 1 kis gerezd fokhagyma, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, só.
A feltéthez: maradék főtt vagy sült csirkehús, morzsolt főtt kukorica, 10-15 dkg mozzarella.


Elkészítés:

A tésztához a cukrot és egy evőkanál lisztet 1 dl langyos vízbe szórjuk. Belemorzsoljuk az élesztőt, és megvárjuk, hogy a folyadék tetején vastag, halványbarna hab képződjön.

A liszthez hozzáadjuk a sót, a felfuttatott élesztőt, az olajat, és még annyi langyos vizet, hogy sima, rugalmas tésztát tudjunk gyúrni. A tésztát letakarva egy órát kelesztjük.

A mártáshoz lehúzzuk a paradicsom héját, majd a paradicsom húsát kis kockákra vágjuk. Az olajjal és a reszelt fokhagymával kis lángon felmelegítjük. Fűszerezzük, majd kevergetve 3-4 percig főzzük.

A megkelt tésztát 25-28 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk. Elosztjuk rajta a fűszeres paradicsomot, aztán a sajt kétharmadát, majd a felaprított húst és a kukoricát, végül a maradék sajtot.

A pizzát 230 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütjük.

 

p1610125-dd.jpg


  
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.