Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


KÁPOSZTÁS POGÁCSA

2008.01.18

Köszönet érte Lizának! 

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 30 dkg nyers fejeskáposzta lereszelve vagy apróra vágva, 25 dkg puha vaj, egy kocka (5 dkg) élesztő, 1-2 dl tejföl (attól függően, mennyitől áll össze a tészta), kb. 1 dl étolaj, 2 kiskanál só, csipetnyi bors.

A pogácsák tetejére: egy villával lazán felvert tojás.

  

Kép

 

Elkészítés:
A káposztát lereszeljük vagy egészen apróra vágjuk, megsózzuk, legalább negyed órát állni hagyjuk, aztán jól kinyomkodjuk belőle a sós levet.
A lisztet egy tálba szitáljuk, beleszórjuk a kinyomkodott káposztát, belerakjuk a vajat, belemorzsoljuk az élesztőt, sózzuk, borsozzuk, és annyi tejföl hozzáadásval, amennyitől összeáll, tésztává gyúrjuk.
A tésztát fél centi vastagra nyújtjuk, egy kenőecsettel vékonyan bekenjük olajjal, aztán balról középre, jobbról középre, felülről középre és alulról rá összehajtogatjuk.*** Letakarjuk, és negyed órát pihentetjük. A kinyújtást, olajjal kenést, hajtogatást és a pihentetést még kétszer megismételjük.
A harmadik pihentetés után a tésztát két centi vastagra kinyújtjuk, a tetejét tojással megkenjük, késsel berácsozzuk, aztán pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsiben 220 fokra előmelegített sütőben barnára sütjük.

*** A tésztahajtogatásról itt találsz egy képekkel illusztrált részletes leírást: TÉSZTAHAJTOGATÁS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE.

 



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

káposztás pogi

(dzsudi, 2011.04.08 13:49)

már kétszer is megsütöttem, valami isteni!!!

Káposztás pogácsa

(Szamóca, 2010.01.21 13:53)

Szia!
Nagyon örülök, hogy ízlett.
Köszönöm szépen a kedves szavaidat!

Köszönet

(Ayaka, 2010.01.20 08:37)

Kedves Szamóca!

Kipróbáltam a káposztás és a leveles krumplis pogácsa receptedet. Nagy volt a bizalmam, ezért bevállaltam egyszerre, mindkettőt dupla adaggal (sok vendéget vártunk).
Csak annyit tudok mondani: hála és köszönet értük, az utolsó darabig elfogytak!

Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy egy receptbe ne nyúljak bele, mert valamiért nem kedvem szerint sikerül a megvalósítás, de ezek úgy tökéletesek, ahogy vannak.

Ráadásul az időigény miatt eddig nem igazán szerettem a hajtogatós tésztákat, de ebben a két esetben mindenképpen megéri!

Még egyszer köszi!

hajtogatás

(Andrea, 2009.11.24 17:59)

Köszi! Meg fogom próbálni. Majd beszámolok az eredményről.

hajtogatás

(Szamóca, 2009.11.23 18:02)

Szia Andrea!
Szerintem hajtogatás nélkül is finom lenne. De én akkor pici szaggatóval szaggatnám ki.

hajtogatás

(Andrea, 2009.11.23 17:16)

Kedves Szamóca!
Én nem szeretem a leveles tésztát. Mi történik, ha úgy sütöm meg ezt a pogácsát, hogy nem hajtogatom? (nagyon tetszik a recept!)

Annamarinak

(Szamóca, 2009.10.17 17:40)

Szia!
Az én anyukám is nagyon szereti a káposztás pogácsát. :)
Nagyon örülök, hogy ízlett nektek is!

Annamari

(Káposztás Pogácsa, 2009.10.17 17:20)

Kedves Szamóca! Kipróbáltam a receptet,nagyon jól sikerült,édesanyámnak gyermekkori emlékeket ébresztet fel. Nagyon köszönöm!!!

Válasz Andreának

(Szamóca, 2009.08.05 07:11)

Köszönöm!

kaposztas pogacsa

(andrea, 2009.08.05 05:51)

sokkal finomabb,en meg paroltam a kaposztat ajallom mindenkinek Andrea

Szia Julika!

(Szamóca, 2009.03.16 13:12)

Köszönöm szépen!
Nagyon örülök, hogy nálad is bevált! :)

A káposztás pogácsáról

(Julika, 2009.03.15 20:59)

Én kipróbáltam és nagy sikere volt!
Ismét készülök megsütni.
Köszönöm a jó receptet!!!!!
Egyébként jó receptjeid vannak,már mást is
kipróbáltam és az is bevált.
Szeretettel:
Julika