Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


CSOKOLÁDÉTORTA - TRIPLA CSOKOLÁDÉVAL

2016.03.17

Hozzávalók (18-20 cm-es tortaformához):

a tésztához: 30 dkg liszt, 30 dkg vaj, 15 dkg (barna) cukor, 20 dkg étcsokoládé, 20 dkg tejcsokoládé, 20 dkg fehér csokoládé, 6 tojás, 3 kávéskanál sütőpor;

a krémhez: 3 dl habtejszín, 20 dkg étcsokoládé;

a díszítéshez: gyümölcs, cukorgyöngyök, marcipán.

 

Elkészítés:

A krémhez a tejszínt addig melegítjük, amíg a beletördelt csokoládé teljesen fel nem olvad, majd kihűtjük. 1 éjszakára hűtőbe tesszük.

A tésztát laponként készítjük el. Az étcsokoládét összetördelve vízgőz fölött megolvasztjuk a vaj 1/3-ával, majd hagyjuk éppen csak langyosra hűlni. 2 tojást alaposan összekeverünk 5 dkg cukorral, hozzáadjuk a vajas csokoládét, majd beleforgatunk 1 kávéskanál sütőporral összeszitált 10 dkg lisztet. A masszát a sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni. A tej- és fehér csokoládés tésztalapot ugyanígy készítjük el.

A krémet robotgéppel habosra keverjük. Megtöltjük és bevonjuk vele a tortát. Ízlés szerint díszítjük, tálalásig hűtőben tartjuk.

 

 

p1760227-dd.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.