Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


VEGETÁRIÁNUS SZÜLŐ = VEGETÁRIÁNUS GYEREK?

2008.05.01

Nem értek egyet azzal, hogy ha a szülő vegetáriánus, megtiltsa a gyerekének is a húsevést.

A legfontosabb ok, amiért ellenzem ezt az, hogy a gyerek nem a szülő tulajdona, hanem szabad akarattal rendelkező, szuverén ember. Egy kisgyerek már nagyon korán el tudja dönteni, hogy milyen ételek ízlenek neki, és milyenek nem. Meg kell adni neki a választás lehetőségét.

Erre sok vegetáriánus ismerősöm mondja azt, hogy ha így gondolkodom, miért nem engedem a gyerekemnek azt is, hogy a konnektorba nyúljon, ha ő azt akarja. Amikor aztán erre azt felelem, hogy az életveszélyes helyzetektől kötelessége megóvni egy szülőnek a gyermekét, akkor azt mondják, hogy de hát a húsevés is életveszélyes dolog.

Nos, én nem hiszek abban, hogy (élet)veszélyes az emberi szervezet számára egy olyan táplálkozási forma (a mindenevés), amelyet az emberiség nagy része évezredek óta követ. Sőt, úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon nehéz olyan étrendet összeállítani, ami nem tartalmaz állati fehérjéket, de ennek ellenére biztosítja az emberi szervezet számára a szükséges tápanyagokat.

Nem örülök ennek, de ténynek tartom, hogy kisgyermekkorban a testi és szellemi fejlődéshez szükséges hatalmas mennyiségű fehérjét legkönnyebb a húsevéssel bejuttatni a gyerekek szervezetébe.

Ugyanakkor komoly tudományos felmérések támasztják alá azt, hogy az állati fehérjéket (tejterméket, tojást) is tartalmazó, de húsmentes étrenden élő gyerekek fejlettségi mutatói semmiben sem maradnak el a vegyes táplálkozású gyerekek értékeitől, sőt, egyes területeken kissé meg is haladják azokat. (Sajnos a csak növényi étrenden élő kisgyerekeknél súlyos elmaradásokat mutattak ki. :( )

Viszont, ha egy gyerek közösségi intézményekbe (óvoda, iskola) jár, és ott tölti a napja jó részét, beleértve az étkezések idejét is, akkor nagyon nehéz megoldani, hogy húsmentesen táplálkozzon, hiszen a gyermekintézmények döntő többségében nem tudnak vegetáriánus ételeket biztosítani a gyerekek számára.

Az egyetlen járható út, ha a szülő reggel beviszi a gyermeke előre elkészített tízóraiját, ebédjét, uzsonnáját.

Azonban ez a megoldás is komoly problémákat vet fel. Nagyon könnyen megeshet, hogy az ilyen kisgyereket kicsúfolják, kiközösítik a társai. Főképp, mert (mivel nem ő maga választotta ezt az életformát) nem tudja megmagyarázni a többieknek, hogy ő miért eszik mást. Az így megszégyenített gyerek pedig a szülőt fogja meggyűlölni azért, hogy ilyesminek teszi ki őt, ilyesmit kényszerít rá.

Szerintem az egyedüli vállalható út az, ha a gyerekre bízzuk a döntést: vegetáriánus lesz vagy mindenevő. Semmi baj nem származik abból, ha a gyermekünk csak tizenévesen vagy huszonévesen dönt úgy, hogy nem akar többet állatok húsából enni. De az sem tragédia, ha a mindenevés mellett dönt. Az utóbbi esetben is öröm az, hogy gyermekkorában valószínűleg jóval több gyümölcsöt, zöldséget, főzeléket eszik, mint a mindenevő szülők gyermekei, és ezt a jó szokást valószínűleg egy életre meg is tartja.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Juckó!

(Szamóca, 2008.11.14 17:10)

Kicsit félrecímezted a dolgot. Én nem bántok egy állatot sem. Sőt, valószínűnek tartom, hogy valamivel régebb óta nem eszem húst, mint te. :D

karoly.miklos@freemail.hu

(jucko, 2008.11.14 15:19)

Kedves Szamoca! Szerinem mindannyiunknak ezt kell tenni eletunk vegeig! Ha javasolhatom neked még az allatok iranti konyoruletességet, empatiat is!

Kedves Juckó!

(Szamóca, 2008.11.14 13:42)

Tanulj szeretetet, empátiát és szelídséget!

karoly.miklos@freemail.hu

(Juckó, 2008.11.14 12:50)

Egy regen irott idezetet irtam le, nem a sajatom! Ajanlom a Biblia gyakori forgatását mindannyiotoknak! A 10 parancsolatban benne all: Ne olj! Nem csak az emberekre vonatkozik! Jo ez a strucc politika, csak a husevés karmat jelent! Ugyanazt a fajdalmat, szenvedest kekk atelni, amit az allatnak, aki elni szeretne! Nem veletlen, hogy vegetarianus volt Tolsztoj,Leonardo da Vinci, Albert Einstein... Magasabb szellemi szinten voltak! Erdemes olvasgatni a hires vegetarianusok listajat, az nezeteiket, hitvallasukat! Leonardo mondta, hogy egyszer ugyanolyan bunnek fog szamitani egy allat megolese, mint egy emberre!Felesleges ez az allszent felhaborodas, hiszen azert vagyunk ezen a Foldon, hogy fejlodjunk! Tanuljunk szeretetet, empatiat, szelidseget! Nemhiaba no a vegetarianusok szama vilagszerte, no es a taplalkozastudomany regi allaspontja romokban hever! Minden tettunk elnyeri melto jutalmat,es melto bunteteset! Nem lehet allatokat (testvereinket) kovetkezmeny nelkul megolni, es szemet hunyni felette!

Szép napot!

(Szamóca, 2008.10.28 20:07)

Kedves Juckó!

Szerinted helyes dolog gyilkosnak nevezni az emberiség döntő többségét? A szüleidet, nagyszüleidet, őseidet?

Nem tudsz úgy javítani a világon, ha megveted a világot.

karoly.miklos&freemail.hu

(Jucko, 2008.10.13 17:07)

"A kĂ?vetkezĹ? szemĂ?lyeket tartják az állat gyilkossának: azt aki megengedi, aki megĂ?li, aki feldarabolja, aki megveszi vagy eladja, aki elkĂ?szĂ­ti, aki felszolgálja Ă?s aki megeszi." Manu smrti

Szia Mónika!

(Szamóca, 2008.09.30 14:59)

Sajnos elég nehezen olvasható, amit írtál. Valahogy nem jöttek át az ékezetes betűk.
Szerinted hogyan kényszerítik rá a gyerekeket a húsevésre? Beléjük tömik a húst? Ilyesmit még nem tapasztaltam soha. Te igen?
Tökéletesen igazad van abban, hogy ami "állattenyésztés" fedőnéven folyik, az gyalázat, az emberiség szégyene. De nem hiszem, hogy kényszerrel rá lehetne venni bárkit arra, hogy ne egyen többé húst.

dillmann.monika@freemail.hu

(dillmann monika, 2008.09.30 14:50)

Szerintem szĂł sincs megtiltásrĂłl! EgyszerĹ?en tudomásul kell venni,hogy sok gyermek Ă?sztĂ?nĂ?sen elutasĂ­tja a hĂşs evĂ?sĂ?t, amĂ­g rá nem kĂ?nyszerĂ­tik azt!! JĂł lenne, ha ez a csĹ?látás megszĹ?nne vĂ?gre, Ă?s a hĂşsevĹ?k nem tudatos lelkiismeretfurdalása nem a vegetáriánusok támadásában mutatkozna meg! A hĂşsevĹ? szĂĽlĹ?nek kĂ?telessĂ?ge lenne utánanĂ?zni mi tĂ?rtĂ?nik az állatokkal a legyilkolásuk pillanatátĂłl, a feldolgozásukon át,mĂ­g az ĂĽzletbe kerĂĽlnek! Mennyi egĂ?szsĂ?gre ártalmas adalĂ?kanyagot tartalmaznak,hormonokat, gyĂłgyszereket! A gyerekeket errĹ?l kĂ?telessĂ?gĂĽnk lenne tájĂ?koztatni! Nem lehet ezt a strucc politikát folytatni! ErkĂ?lcsi vonatkozása a hĂşsevĂ?snek bĹ?ven akad: mind gyermekeink szempontjábĂłl, mind az állatok felĹ?l nĂ?zve! Magyarország itt sem az elfogadásrĂłl,a toleranciájárĂłl mutatkozik meg! SzomorĂş!

Szia!

(Szamóca, 2008.04.16 18:43)

Én úgy csináltam, amikor kicsik voltak, de már kaphattak mindenféle ételt, hogy apró falatkákat raktam eléjük különböző zöldségekből, gyümölcsökből, húsfélékből, kifliből (minél színesebbeket és különböző formájúakat), és ők válogatták ki, hogy mit kóstolnak meg, mit nem. Nagyon élvezték.
De be kell vallanom: a gyümölcsök és zöldségek fogytak leginkább. Azóta is nagy gyümölcsevők. :)

hogigi@freemail.hu

(GIGI, 2008.04.16 15:38)

Nagyon jó és igaz a cikked,kár, hogy sok vega nem igy gondolkodik.Sőt!
Én minden gyerekre "rákényszerített" dolgot ellenzek,ez a szülői hatalommal való visszaélés!Azonban a választás lehetőségét meg kell adnunk azzal, hogy mindennel megismertetjük.