Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


FALAFEL

2008.01.24

p1080277-ee.jpg

  

Hozzávalók:

Fél kiló főtt csicseriborsó (nagyon jó hozzá a konzerv is), 1 kis fej vöröshagyma apró kockákra vágva, 1 tojás, 1 evőkanál aprított petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma reszelve, 1 kávéskanál őrölt koriander, 1 kávéskanál őrölt kömény, 1 kávéskanál sütőpor,  2 csapott evőkanál tahini (szezámsó), 3 kávéskanál zsemlemorzsa.
A sütéshez: étolaj.

  

Kép


Elkészítés:
A csicseriborsót egy kis főzőlé hozzáadásával összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a turmixgépbe rakva a  tojást, a finomra vágott vöröshagymát, az reszelt fokhagymát, az apróra vágott petrezselymet, a köményt,a tahinit (tahini helyett használhatunk két evőkanál szezámmagot és egy kiskanál sót is) és a sütõport. Egybeturmixoljuk. Ezután - már kanállal keverve - beledolgozzuk a
zsemlemorzsát.  

Sűrű, formázható masszát kell kapnunk, amit ezután fél óráig pihentetünk. (Ha a massza túl lágy lenne, kis zsemlemorzsát adhatunk még hozzá.)

A masszából vizes kézzel diónyi gömböket formázunk, melyeket bő forró olajban aranysárgára sütünk.

  

Kép

  

A falafelhez hagyományosan adott kenyérlepény receptjét itt találod: PITA - ZSEBES KENYÉR vagy NAAN KENYÉR.

A hozzá leggyakrabban adott mártás receptjét pedig itt: HUMMUSZ - CSICSERIBORSÓKRÉM.

 

p1110070-dd.jpg

p1240962-dd.jpg

falafel-15-008-ee.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Falafel

(Szamóca, 2011.06.03 12:00)

Szia Bözse!
Azt tapasztaltam, hogy akkor esik széjjel a falafel, ha nem elég meleg az olaj. Nem szabad még égne, de jó forrónak kell lennie. Ha forró olajba dobod a kis gombócokat, rögtön megszilárdul a kérgük, és nem esnek szét.

falafel

(Bözse, 2011.06.03 11:33)

Izraelben ettem ilyet, meg Egyiptomban is, és nagyon izlett, hiába csinálom a leirtak szerint,mégis az olajban széjjel esik és olyan grizes lesz,már zabpelyhet,zabpehely liszttel is próbáltam,és mégsem áll össze,mit csináljak vele? Nagyon szeretnékm már végre egy igazit enni,mint odakinn, de nem jön össze, segits lécci,köszike.További szép napot szeretettel

Falafel

(Szamóca, 2011.05.26 14:44)

Szia Ila!
Ki fogom próbálni. Köszönöm az ötletet!

falafel

(ILA, 2011.05.26 14:41)

Én régebben megkaptam a falafel receptjét és tudom,hogy volt benne paprika is...a sárga kaliforniai de azt hiszem rendes paprikával is helyettesíthető csak húsos legyen...így nem próbáltad még csinálni??

mit rontottam el?

(Kata, 2009.02.02 09:00)

Szia Szamóca! Tegnap megcsináltam (életemben először)ezt a falafelt, de valahogy nem sikerült...neked pedig olyan szépek!
Az első adag gombócka egyszerűen szétesett az olajban, akkor tettem még bele zsemlemorzsát, így kb. 3x annyi volt benne, mint a receptben. Inkább lapos formákat sütöttem, de ezek meg irtóra magukba szívták az olajat, pedig forróba tettem. Pedig az íze isteni a sok fűszertől...Szerinted mit csináljak legközelebb másképp?

Re: mit rontottam el?

(Zsóka, 2011.04.07 14:49)

Szervusztok! Véletlen pottyantam ide és elolvastam a hozzászólásokat. Én úgy csináltam, hogy ne ragadjon le, hogy bővebb forró olajba (ami még nem égeti meg!) kicsi szűrőkanállal pár pillanatig tartom, hogy körbe kérgesedjen és utána hagyom magára. Igaz babrás, de nem sül le. Sok sikert és jó étvágyat mindenkinek Zsóka

Falafel

(Szamóca, 2010.01.19 18:57)

Szia!
A fűszerektől van a falafelnek "fura íze".
Ha nem szereted ezeknek a fűszereknek az ízét, bármilyen apró golyókban megsütött fasírttal megtöltheted a pitát.

falafel íze

(Kivi39, 2010.01.19 15:34)

Szia! A falafelnek van egy fura íze, amit én nem igazán szeretek. Azt szeretném tudni, hogy szerinted a csicseriborsótól van (egyáltalán van annak íze?) vagy pedig valamelyik fűszer lehet? Azért kérdezem, mert nagyon guszta a pitád és szívesen elkészíteném, a férjem is nagyon szereti (őt nem zavarja ez az íz) de én így nem merek vele próbálkozni.

Csicseriborsó

(Szamóca, 2009.02.03 10:08)

Szia!
A csicseriborsóból? Dehogynem!
Én abból csinálom a hamburgert is például. De csicseriborsóból készül a "humusz" nevű nálunk is egyre inkább elterjedő krém is, ami nagyon jó szendvicsekbe, zöldségekhez mártogatósnak, salátákra öntetnek... Csicseriborsóból szoktak salátát is csinálni. De lehet belőle például a babgulyáshoz hasonló egytálételfélét főzni is. Csak a fantázia szab határt a felhasználásának.

Szia!

(Kata, 2009.02.03 09:57)

Nem adom fel a próbálkozást, tegnap meg is vettem a 2. doboz csicserit:-)
Mást nem lehet abból készíteni?

Válasz Katának

(Szamóca, 2009.02.02 14:13)

Sajnos a zöldségfasírtok hajlamosabbak a széthullásra, mint a húsból készültek. Én a szójafasírttal is járok néha úgy, hogy ha nem elég forró olajban kezdem sütni, széthullik. Olyankor csak annyit lehet csinálni, hogy az ember leszűri az olajat, újra felmelegíti, és magasabb hőfokon kezdi el megsütni a fasírtokat.
Ja, még egy tapasztalat: ha kicsit odaragad a fasírt az edény aljához sülés közben, akkor nagyon óvatosan kell leválasztani az edénytől és megfordítani, úgy, hogy ki ne szakadjon közben a már rásült vékony kéreg, mert ha kiszakad, akkor megint csak hajlamos a fasírt széthullani.

megint falafel

(Kata, 2009.02.02 13:14)

Ez érdekes. Ma azért elhoztam a maradék darabokat ebédre hagymás krumplival, és már egyáltalán nem voltak olajosak, sőt az ízek összeértek és finomabb is lett:-)
Valószínűleg igazad van, az első daraboknak nem volt elég forró az olaj.

Szia Kata!

(Szamóca, 2009.02.02 11:31)

Nálam akkor fordult elő, hogy szétestek a falafel-gombócok, amikor nem volt elég meleg az olaj, amiben sütöttem őket. Ez a legnehezebb az egészben: eltalálni azt a hőmérsékletet, amikor a sülő golyók rögtön egy kemény kérget kapnak az olajban, és nem esnek szét, de nem is égnek meg.
Nagyon ügyes vagy, hogy raktál a masszába még zsemlemorzsát, de talán jobb lett volna ragaszkodni a golyó-formához, mert úgy kevesebb olajat szív be a fasírt.
Esetleg legközelebb (ha nem ment el a kedved végképp az egésztől) próbálkozz kisebb golyókkal, mert a nagyobbak könnyebben szétesnek.