Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

SZAMÓCA RECEPT-OLDALA

HAGYOMÁNYOS ZALAI ÉS VASI ÉTELEK


BABFASÍRT

2013.07.09
Hozzávalók:

50 dkg főtt bab (lehet konzerv is), 
2 tojás, 
15 dkg zabpehelyliszt (vagy sima liszt), 
1 vöröshagyma, 
4 gerezd fokhagyma, 
fél kávéskanál őrölt kömény, 
2 csipetnyi őrölt bors, 
2 kávéskanál só, 
1 kávéskanál őrölt pirospaprika, 
negyed kávéskanál sütőpor. 
A kisütéshez étolaj.

Elkészítés:

A vöröshagymát kis kockákra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk, majd a babhoz adjuk, és aprítógépben a tojással és a fűszerekkel együtt masszává keverjük. (Ne turmixoljuk finomra, maradjon darabos!) Hozzákeverjük a sütőporral összeszitált lisztet. 

Olajat forrósítunk, és a babos masszából két kanállal fasírtokat szaggatunk bele. Aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre szedjük őket.

Tálalásnál salátát vagy valamilyen hagyományos köretet kínálunk hozzá, de adhatjuk főzelékfeltétnek is.

 

p1390160-dd.jpg