Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


RÁNTOTT SAJT TÖKMAGOLAJOS KRUMPLIPÜRÉVEL

2011.10.05

Hozzávalók (4 személyre):

4 nagyobb vagy 8 kisebb, kisujjnyi vastag szelet sajt (én füstölt mozzarellából szeretem a legjobban, de jó hozzá a sima mozzarella vagy például a trappista is), egy csésze liszt, 3 tojás, 2 csésze zsemlemorzsa, só, étolaj a sütéshez.
A krumplipüréhez: 1 kg krumpli, 2 dl tejszín (vagy tej), 3-4 evőkanál tökmagolaj, só.

  

p1060128-dd.jpg

 

Elkészítés:

A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, és egy púpos mokkáskanál sóval ízesített vízben puhára főzzük.

Amíg a krumpli fő, bepanírozzuk a sajtot. A sajtszeleteket először lisztbe, aztán fél mokkáskanál sóval fölvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk. Ezután óvatosan újra megforgatjuk a tojásban, majd a zsemlemorzsában.

A megfőtt, leszűrt krumplit krumplitörővel összetörjük, közben folyamatosan hozzáadjuk a tejszínt. (Előfordulhat, hogy nem kell az összes tejszín, mert vizes fajta a krumpli.) A krémesre tört krumpliba belekeverjük a tökmagolajat és a sót.

A sajt sütéséhez fölforrósítjuk az olajat. Tényleg nagyon forrónak kell lennie, de ne égjen.

Mindenki más módszerre esküszik a rántott sajt készítésvel kapcsolatban. Van, aki sütés előtt mélyhűtőbe teszi a sajtot, van, aki lisztet kever a panírozáshoz a tojásba. Nálam a forró olaj vált be. Ha nem áztatjuk túl sokáig az olajban a sajtot, akkor egyrészt nem folyik ki, másrészt nem szívja meg magát a panír olajjal. Éppen csak addig kell sütni, amíg a panír aranyszínűvé válik.

Ezután a sajtszeleteket papírtörlőre szedjük, majd a krumplipürével együtt forrón tálaljuk.

  

p1060126-dd.jpg

 

Tipp:

A panírozáshoz használt szemlemorzsába keverhetsz szezámmagot, durvára darált diót vagy valamilyen zöldfűszert is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.