Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


SZÓJAFASÍRT

2012.08.21

Hozzávalók:

2-3 fej apró kockákra vágott vöröshagyma, 20 dkg szárított szójakocka, pirospaprika, só, bors, őrölt kömény, olaj, 4-5 gerezd fokhagyma, 2-3 evőkanál lecsó, 2 tojás, kb. 10 dkg zsemlemorzsa.

  

p1230727-dd.jpg

 

Elkészítés:

A szójakockát egy nagyobb, lezárható, mikrohullámú sütőben használható edénybe szórjuk. Hozzáadunk 3 kávéskanál sót, ráöntünk a szója térfogatához képest háromszoros mennyiségű forró vizet, lezárjuk az edényt, és mikrohullámú sütőben magas fokozaton 6 percig főzzük.

Két evőkanál olajon üvegesre sütjük az apróra vágott hagymát. A szójakockát leszűrjük. (A mikrohullámú sütőben használt edényt óvatosan nyissuk föl, mert nagyon forró gőz száll ki belőle!) A leszűrt szóját a hagymához adjuk. 2-3 percig kevergetjük, aztán megszórjuk egy evőkanál pirospaprikával, és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Hozzáadjuk a lecsót valamint fél kávéskanál őrölt borsot és fél kávéskanál őrölt köményt. Lassú tűzön főzve a szóját puhára pároljuk, a levét nagyjából elpárologtatjuk. A főzés végén belekeverjük a zúzott fokhagymát.

Az elkészült szóját nagyjából kihűtjük, késes aprítóba öntjük, és durvára aprítjuk. (Vigyázat, ne daráljuk péppé!) Hozzáadjuk a tojást, a zsemlemorzsát, és negyed órát állni hagyjuk.

Ezután a masszából fasírtokat formázunk, és bő, forró olajban aranybarnára sütjük őket.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.