CSOKOLÁDÉS-MARCIPÁNOS TEKERCS
Hozzávalók:
a piskótához: 6 tojásfehérje, 3 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál darált mandula (vagy rétesliszt), 10 dkg étcsokoládé;
a töltelékhez: 4 dl tejszín, 20 dkg étcsokoládé, 10 dkg marcipán;
a díszítéshez: olvasztott csokoládé, csokoládékagylók, cukorgyöngyök.
Elkészítés:
A krémhez előző este a legkisebb lángon egyneműre keverjük a tejszínbe tördelt a csokoládét. Levesszük a tűzről, kihűtjük, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük.
A piskótához a csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk. A tojásfehérjékből, a cukrot kanalanként hozzáadva, kemény habot verünk. Kis fordulatszámon tovább keverve beledolgozzuk a langyosra hűlt csokoládét. Majd a robotgépet félretesszük, és fakanállal óvatosan, apránként belekeverjük a habba a darált mandulát (vagy a lisztet).
A tésztát 30 x 40 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. (Körülbelül tíz perc alatt megsül.)
Amikor megsült, enyhén benedvesített konyharuhára borítjuk, és a konyharuha segítségével szorosan föltekerjük. Így, föltekerve hagyjuk kihűlni. Közben a csokoládés tejszínt habbá verjük és a marcipánt 40 cm hosszú rúddá formázzuk. (Ha esetleg túl kemény, néhány másodpercre mikróba tesszük meglágyítani.)
A kihűlt piskótalapot széttekerjük. Egyenletes vastagságban rákenjük a krémet, az egyik hosszabb végére fektetjük a marcipánrudat, majd a piskótát minél szorosabban feltekerjük, alufóliába csomagoljuk, és néhány órára hűtőbe tesszük. Végül bevonjuk olvasztott csokoládéval, és csokoládékagylókkal, valamint cukorgyöngyökkel díszítjük.