Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


FORGÓ VENDÉGLŐ, DUNABOGDÁNY

2009.01.24

2023 - Dunabogdány
Strand u. 2.

Nyitva:
H-Cs:   11:30-22:00
P, Szo: 11:30-24:00

    

Kép

 

2010. tél

A Forgó Vendéglő a Dunakanyarban, a 11-es úttól és a Duna partjától pár lépésnyire található. Ha egy étterem ilyen helyen nem tud megélni, az meg is érdemli! A Forgó tulajdonosai nem panaszkodhatnak arra, hogy kevés a vendég náluk. Virágzik is az étterem immár több, mint húsz éve.

A Forgóban ebédelni vagy vacsorázni télen jelentősen egyszerűbb, mint nyáron. Nyáron ugyanis tömve van az étterem. Pedig tekintélyes a befogadóképessége. (Ráadásul nyaranta a külső vendégtér miatt majdnem megduplázódik a férőhelyek száma.)

Kép Ottjártunkkor azonban egy születésnapot ünneplő társaságon kívül nem nagyon volt más vendég náluk.

Valószínűleg ennek is köszönhetően gyors, figyelmes kiszolgálásban volt részünk.

Az étterem berendezése éppen olyan, mint amilyet ebben az országban a vendéglősök 80%-a jónak gondol: valami álcsárdafíling. Kár.

Az étlap a szokásos: magyaros alap megspékelve némi nemzetközi beütéssel.

A magyaros ételekkel nincs is semmi baj. Korrekt minőség, bőséges adagok, kissé túlméretezett árak.

Viszont TESSÉK IGAZI SÜLT KRUMPLIT SÜTNI! Egy ilyen árakkal dolgozó helyen komoly hiba az ócska mirelit krumpli.

És az is kellemetlen, ha egy majdnem üres étteremben az egyáltalán nem túl elfoglalt pincér elfelejti a megrendelt salátát kihozni.

De belefutottunk ennél sokkal komolyabb problémákba is.

A Forgó Vendéglő étlapján Vegetáriánus ételként szereplő kétféle rántott sajtról és kétféle rántott gombáról kiderült, hogy ezeket együtt, egy olajban sütik a húsokkal.

KÉREMSZÉPEN, DRÁGA, KEDVES VENDÉGLŐS URAK, SÉF URAK, MINDENFÉLE SZAKÁCS URAK ÉS HÖLGYEK SZÉLES E HAZÁBAN! (És itt nem a Forgónak címzem a következő néhány sort, hanem a magyar vendéglátós társadalom egészének.) A húsos zsírban, olajban tocsogó zöldség vagy sajt NEM VEGETÁRIÁNUS ÉTEL! A vegetáriánusok egy része (azok, akik hosszú évek óta hűek ehhez az életformához) megbetegszenek az ilyen ételtől. Aki pedig napokig beteg egy éttermi ebéd vagy vacsora után, az nem a legjobb hírét fogja kelteni az adott étteremnek. Kedves vendéglős urak és hölgyek, biztosan nem tűnt föl önöknek, de ebben a kis országban többszázerez vegetáriánus ember él. Talán ideje lenne megtanulni, hogy milyen ételekkel lehet őket is becsábítani az éttermekbe.

Kép A Forgó Vendéglőben első körben egyetlen olyan ételt tudtak ajánlani, amiben általuk garantáltan nem volt hús és nem is lett egybesütve hússal. Ez az étel a párolt rizs volt.

Namármost, aki egy étteremben csak úgy magában tálalt párolt rizst kíván vacsorázni, az nem én vagyok.

Végül többszöri nekifutásra hajlandóságot mutatott az étterem szakácsa elővenni egy tiszta serpenyőt, és tiszta olajat használva összeütni egy húsmentes vacsorát.

Gondolom, ez is csak annak volt köszönhető, hogy alig volt vendég rajtunk kívül az étteremben.

Kép Még egyszer mondom: a főételek egyébként kivétel nélkül ízlettek. A bécsi szelet például állítólag kivételesen jó volt, pedig ebben a műfajban ritka a sikerült darab.

Viszont nagyon nagyot hibáztunk azzal, hogy desszertet is kértünk. Nem kellett volna.

A túrógombóc és a vargabéles egyaránt pocsék volt. És nagyon büdös.

Szóval igazából a magyar átlagnál semmivel sem rosszabb hely a Forgó Vendéglő. Viszont nem is jobb.


 

Értékelés 

 

A "jeles" osztályzat 5 mosolygós csillag.
    A csillagok egytől ötig az iskolai egyes, kettes.. ötös érdemjegynek felelnek meg.

Az hattól tízig adható plusz csillagok azt jelentik, hogy a kapott szolgáltatással kivételesen meg voltunk elégedve. Ezek a csillagok külön dicséretet jelentenek a jeles osztályzat mellé.

 

étel:                                                    KépKépKépKép

desszert:                                            Kép Kép

kávé , forró csoki:                            KépKépKép

kiszolgálás:                              KépKépKépKépKép

hangulat:                                            KépKépKépKép

a  vendégtér kialakítása:                   KépKépKépKép

tisztaság:                                            KépKépKépKép

mosdó (kialakítása, tisztasága):      KépKépKépKépKép

ár-érték arány:                            KépKépKép

 

 

Ha más a véleményed, írd meg!

Természetesen nem vagyunk tévedhetetlenek. És ahány ember, annyiféle ízlés.

Lehet, hogy amikor ott jártunk, éppen rossz volt a csillagok állása vagy migrénje volt az ott dolgozóknak. De persze az is lehetséges, hogy mi láttuk túl rózsaszínben a világot azon a napon, és azt is ehetőnek/ihatónak találtuk jókedvünkben, amit te a szomszéd kutyájának se adnál oda.

Mondd el a véleményedet te is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Forgó Étterem

(Ági, 2012.04.02 23:14)

Többször jártunk a Forgóban családdal, hol többen. hol csak négyen, soha semmi kifogásunk nem volt, kedvesek a felszolgálók, finom az étel. Mindenkinek ajánlom.

Forgó étteremről

(Culinarbee, 2011.07.14 16:38)

Culinarbee kipróbálta:
http://culinarbee.blogspot.com/2011/06/szalljunk-kozepebe-legfrissebb-elmeny.html

Forgó Étterem Dunabogdány

(Anikó, 2010.11.21 18:24)

Nekem és Családomnak, kifjezetten rossz és kellemetlen tapasztalata van az étteremmel kapcsolatban. Hogy az étel minősége milyen, nem próbáltam, mert nem jutottunk el eddig a pontig. A pincérek figyelmetlensége, tapntatlansága az lején arra vett rá minket, hogy távozzunk éhesen. Igaz, az első negyedóra alatt nem is jött oda hozzánk pincér még italrendelést sem vettek föl. Rossz érzésekkel mentünk el, de egy másik helyen örömmel fogadtak minket.

Forgó Vendéglő

(Szamóca , 2010.10.08 23:43)

Szia Mónika!
A Cézár saláta ott van az étterem honlapján. A szárnyasételek között. :)
Nem tudom, te vegetáriánus vagy-e, gondolom, nem.
Egyrészt erősen más az íze a hússal egybesütött zöldségfélének vagy sajtnak, másrészt az olyan ember (pl. én), aki évtizedek óta nem evett húst, egyszerűen megbetegszik az ilyen ételtől.
Ha megbocsátod nekem, nem azért megyek étterembe, hogy egy lusta szakács miatt, aki nem képes elővenni egy tiszta fazekat és némi tiszta olajat, egy hétig ájuldozzak a rosszulléttől?
Tudod, nekem két kisgyerekem van + általában autóval közlekedünk, amikor étterembe megyünk. Sem a gyerekek, sem én, nem iszom borokat. Sőt, általában a férjem sem, mert többnyire ő vezet.
Tehát a borok ára nem érdekel.

Forgó Vendéglőről Szamócának

(Mónika, 2010.10.08 23:09)

Kedves Szamóca! Megnéztem az étterem honlapját. Sok mindenről tájékozódtam, új chéf vezeti a konyhát, és októbertől áprilisig torkos szerda van, minden étel aznap 50%ék kedvezménnyel fogyasztható.
Az étlapon Cézár salátát nem, sőt semmilyen kevert salátát sem találtam.
Valószínű nincs elég kifinomult íz érzékem, de az olajban sült ételeknél még soha egyetlen étteremben sem éreztem, hogy a hús, gombával vagy sajttal együtt sült e az olajban.
Szerintem az éttermeknél fontos szempont az italok ára. Az italokkal szalad el a számla végösszege a csillagos égig.
Végezetül ajánlom, próbáld ki még egyszer szerintem az étel minősége kitűnő, és az ár nagyon kedvező volt. Ritkán fizetünk három főételért, és három pohár italért csak 6.500.-Forintot.

Forgó Vendéglő

(Szamóca , 2010.10.07 19:02)

Szia Mónika!
Számomra a húsokkal együtt, egy olajban sülő étel nem vegetáriánus étel. A Forgóban pedig együtt sütik a gombát és sajtot a húsokkal. Persze a társaságodban levőknek szívük joga ezt így is megenni. Láttam én már olyan "vegetáriánust" is, aki megeszi a húslevest, ha kiveszik belőle a húst. :DDD
De változatlanul állítom (ha csak nem változott hirtelen nagyot arrafelé a világ) a Forgóban nincs vegetáriánus étel.
Az, hogy mi a "drága" mindenkinek mást jelent. Nekem egy 2.000 forintos Cézár saláta kifejezetten drága.
De egyáltalán nem mondtam, hogy a Forgó drága étterem, csak annyit állítok, hogy hasonló áron sokkal jobbakat lehet enni máshol.
A borok árát nem néztem. Nem igazán érdekel.

Forgó Vendéglő Dunabogdány

(Mónika, 2010.10.07 18:49)

Meglepődtem az olvasottakon. Ma jártam először a Forgó étteremben. Sült kacsacombot ettem aszaltszilvás káposztával. Kifogástalan volt. A társaság másik két tagja vegerariánus ételt fogyasztott. Ők is hasonlóan vélekedtek, az ebédünk kitünő volt. Én az árakat kifejezetten olcsónak találtam. Mutass egy éttermet, ahol 120 Ft-ért adnak egy dl folyó bort. Mindenhol az ital emeli meg a számla végösszegét. Az ételek felszolgálása annak ellenére, hogy egy német buszos csoportjuk volt, flottul történt. Igaz a pincér nem volt beszédes kedvében. Kint ültünk a teraszon a kivételes őszi napsütésben. Csak a darazsak hada zavarta meg az ebédünket, de az elég kellemetlen volt. Ezt leszámítva különösen a konyhát, és kiemelten az olcsó árakat ajánlom mindenkinek.

Forgó étterem

(Zoli, 2010.01.19 07:14)

Meglepődtem hogy azt írod, gyors és figyelmes volt a kiszolgálás, mert a Forgóban végtelenül pökhendi pincérek vannak, a kiszolgálás nagyon rossz. Amikor utoljára ott voltam egy órát vártunk két fogás között a koszos tányérok fölött, a kutya se szólt hozzánk, pedig akkor se voltak sokan.
Nekem az ételek se ízlettek, az árak pedig felháborítóak ilyen kiszolgáláshoz képest.
Abban egyetértek veled, hogy sajnos ez a magyar átlag.