VÍZÖNTŐ

Csaknem 60 év telt el az Utazzon dróton megjelenése óta, amikor Clarke újra elővette a teleportáció témáját, és elhatározta, hogy alaposabban körüljárja. Erősítésnek fiatal szerzőtársat vett maga mellé, és ketten együtt nagyívű történetet találtak ki egy világról, mely olyan, mint a miénk, de mégsem teljesen azonos vele. A figyelmesen olvasó SF-rajongók számára pedig, külön ajándékként, számos apró utalást rejtettek el benne Clarke klasszikus 2001-ére és folytatásaira.


947: HATFIELD, ÉSZAK-LONDON, ANGLIA. A mérnökök feltartott hüvelykujjal jeleztek Henry Forbesnak, mire ő gurulni kezdett a Vampire-rel a kifutópályán. Megérezte hátában a dübörgő motorok ismerős, finom nyomását, és ami-kor meghúzta a botkormányt, a gép megemelte az orrát, és felszökkent vele az égbe.
Derült júniusi reggel volt. Anglia ege kristálytisz-ta, kék kupolaként borult fölé, a Vampire kacsato-jás-zöld burkolata csillogott a napfényben. Megtett néhány kört London fölött. A Főváros szürkésbar-na, göröngyös mezőként terült el alatta, a vékony szmogrétegen keresztül füstoszlopok törtek a ma-gasba. Azért persze gyönyörű látvány volt. A na-gyobb bombatalálatok helyét szabad szemmel is ki-vehette, az East Enden és a dokkoknál: romokkal borított, letarolt körök, mint a holdkráterek.
Visszaemlékezett Hatfieldre a háború csúcs-pontján: törmelékhalmokat kerülgető koszos, tol-dozott-foldozott Spitek, Hurricane-ek és 1324-es bombázók, sárba ragadt gépek az olyan ronda na-pokon, amikor még a verebek is gyalog közleked-nek, overallos-selyemsálas repülőlegénység, amint propellereket forgat, arcukat ráncokba merevíti a fáradtság...
Ez volt akkor. Most a repülőgépek olyanok, mint látogatók a jövőből, zárt testű, fénylő fémmadarak, afféle nevekkel, mint Vampire, Meteor, Canberra, Hunter, Lightning. Henry Forbes pe-dig, a maga harminc évével immár nem a RAF őr-nagya, kékpaszományos egyenruhában, és olyan küldetésekkel a tarsolyában, mint Franciaország ost-roma, az angliai csata vagy a D-nap; immár egysze-rű berepülő pilóta volt csupán a de Havillandnél, és még csak nem is a legmegbecsültebb.
Akadt persze, ami kárpótolta. Az új M52-es motorját tesztelhette, ami akár 1000 mérföld per órás sebességre is képes lehet, maga mögé utasít-va az amerikaiak X-1-esét, amit Kaliforniában pró-bálgatnak...
Forbes kényelmesebben elhelyezkedett a pilóta-fülkében. Az együléses vadászgépben szűkös volt a hely, mint annak idején a Spitekben, pedig ez al-kalommal mindössze egy viharvert, sportos öltönyt viselt, mentőmellényt és a gomblyukában egy szeg-fűt. A pilótafülkébe gubózva, egyedül az üres égbolton, határtalan nyugalom töltötte el. Azt kí-vánta, bárcsak Max is idefönt lehetne vele - vagy legalább el tudná mondani neki, mit is jelent szá-mára a repülés. De sosem volt képes rá. A lányt pedig túlságosan lefoglalta saját karrierje.
Susan Maxton pár évvel fiatalabb volt Forbesnál. Amikor a férfi megismerte őt, a háború alatt, komoly, Oxfordban végzett fiatal lány volt, akit frissen soroztak be a Királyi Híradósok, és ép-pen csöppet sem veszélytelen küldetést teljesítve a V2-esek becsapódási helyeit járta a bombakrá-terek szaggatta Dél-Angliában. A Hitler rakétáit irányító fejlett vezérlőrendszerek esetlegesen meg-maradt darabjai után kutatott, mert azok, állítása szerint messze meghaladtak bármi hasonlót, amivel a Szövetségesek rendelkeztek. A háború óta pedig Németországban utazgatott, Peenemündében, a Ruhr-vidéken és másfelé, további náci titkokba mé-lyedve.
Természetesen az egész munkája szigorúan tit-kos volt. Forbes a felét sem hitte el annak, ami-re a lány olyan izgatot-tan utalgatott - a jól el-rejtett náci laboroknak, amelyekben rémséges kí-sérletek folytak, hajszál híján megalkotva Hitler atombombáját, sőt vala-mi hihetetlen módszert emberek továbbítására telefonvezetékeken át, hogy a Führer bármikor elektronikus Blitzkriegre küldhesse hadait össze-omló birodalma szívé-ből is!
Forbes és Max úgy döntöttek, hogy a há-ború után összeháza-sodnak. Erre azonban még nem került sor. Mint annyi nőben a harcok so-rán, Maxben is kifejlődött egyfajta - Forbes sze-rint fölöttébb egészségtelen - vonzódás a munká-ja iránt...
Semmi kétség, idővel ez is elrendeződik. Ad-dig pedig, mint arra a hatfieldi irányító központból rádión már figyelmeztették, ideje felhagyni az áb-rándozással, és hozzálátni a napi feladatokhoz
Elővett két vattapamacsot, és bedugaszolta velük a fülét. Azután ismét fölfelé billentette a Vampire orrát, és tövig nyomva a gázpedált kilőtt a sápadtan kéklő ég irányába. Csodálatos volt ez a szín, és egyre sötétült, ahogy emelkedett.
Visszavette a gázt, amikor a levegő ritkulni kez-dett körülötte. A Vampire röppályája csúcsához közeledett, hatvanezer mérföldes magasságban.
A Föld távlatai kitárultak alatta, a horizont fino-man meggörbült, a táj zöld, barna és szürke festék-foltok mintázatává mosódott össze, az ég pedig feje fölött olyan mélykék szín- be váltott, hogy az már a feketével volt határos. Az angol vi-déktől a világűr hatá-ráig, alig néhány perc alatt. Átkozottul hihe-tetlen.
No persze az iga-zán idegborzoló rész csak most következett, a nagy sebességű, lég-ellenállási teszttel egy-bekötött ereszkedés hazafelé. Úgy számítot-ta, húszezer körül vesz-ti majd el az uralmát a gép fölött, akkor jobb híján elmond pár mi-atyánkot, hogy amikor tizenötezernél eléri a sűrűbb légrétegeket, le-gyen ereje az irányítás visszavételéhez.
Ha azonban mindent jól csinál, ebédre haza is érhet. Lebillentette a gép orrát, és megkezdte hosszú zuhanását vissza a légkörben.

Anglia

Susan Maxton Forbes élvezettel figyelte, ahogy férje lassan, ünnepélyesen végigsétál az English Electric tervezőirodáin. Hiába folyt már a fe-szült visszaszámlálás a legújabb Blue Streak start-ja felé, amit recsegő rádiókapcsolat közvetített Woomerából, a fiatal aerodinamikusok Henry köré gyűltek. Susannak el kellett ismernie, a férfi jól kezeli a helyzetet. - Lenyűgöző létesítmény - mondta Forbes már vagy ötödször.
- Hát, látnia kellett volna minket közvetle-nül a háború után - szólalt meg az egyik őszü-lő „nagy öreg" (volt vagy harmincnégy éves). - Egyetlen üresen álló garázsba zsúfolódtunk be a Corporation Streeten. De ott született meg a Canberra.
- Ó! Tudja, azt teszteltem. „A repülő, ami megállítja az időt..."
- Igen - csapott le rá egy lelkes fiatal lány. - Nagyon izgalmas lehetett.
- Nem igazán. Az újságírók mindig hősi éneke-ket zengenek a berepülő pilótákról. Pedig a minden-napi munka ott is módszeresen, unalmasan gépies.
- Ilyen lesz az is, Henry, amikor a mi Tevénket viszi majd föl?
- Átkozottul remélem, különben nem kapok egy vasat sem.
A viccet általános nevetés fogadta. Tovább sé-táltak az iroda másik végébe, és Max megragadta az alkalmat, hogy belekaroljon a férjébe, és elkor-mányozza a leányzótól.
- Lefogadom, nagyon élvezed, hogy a figye-lem középpontjában állsz - suttogta az asszony Forbes fülébe.
- Hát persze. Hiszen ismersz. Ez a nagy, farkcsóváló lelkesedés feledteti velem, milyen öreg bútordarab vagyok...
Összenéztek, és a férfi elhallgatott. Az ilyen, az életkort taglaló párbeszédek vezettek leggyakrabban heves vitákhoz közöttük, azt illetően, nem kéne-e már családalapítással foglalkozniuk, vagy esetleg nem késtek-e le már teljesen...
Az asszony megszorította Forbes karját.
- Bárcsak az én munkám is ennyire föllelkesíte-né az embereket! - mondta.
A férfi felnyögött.
- Éppen elég volt a felhajtás, amikor átküldted azt a fakockát. A Daily Mirror mintha hetekig sem-mi mással nem foglalkozott volna; még Szuez is le-került a címlapokról...
- De nem sikerült. A kocka kis gömbökre bo-molva jött át, és...
- Még így is bekerült a Természettudományi Múzeumba! Mi többet akarsz? Nem is beszélve arról a szerencsétlen hörcsögről, ami beledöglött a sokkba, te pedig kitömetted. Az asszony fölkuncogott.
- Az talán kicsit kegyetlenség volt. De én most nem a sajtó hírveréséről beszélek. Az intel-lektuális kaland az, ami...
A férfi grimaszt vágott, és megszagolgatta a gomblyukába tűzött virágot.
- Á! Intellektuális.
- Hiszen megoldottuk a problémákat, amiken a németek elakadtak... Azt a nyomorult Bizonyta-lansági Elvet is sikerült megkerülnünk...
Megpróbálta elmagyarázni a Plessey labor leg-újabb eredményeit a rádiótranszportáció terén. Va-lójában nem anyag átviteléről volt szó, hanem az információéról, amelynek kódolása például egy emberi lényt ad ki. Kezdetben úgy gondolták, a rádiótranszportáció képtelenség, hiszen a célsze-mély minden részecskéjének pozícióját és sebessé-gét föl kell térképezni hozzá, ami viszont a Bizony-talansági Elvbe ütközik.
Volt azonban egy kiskapu.
Igazi dráma alakult ki: a küszködés, a zsák-utcák, a verseny az amerikaiakkal, akik a Bell Labsnél szintén elsőnek szerettek volna kikerül-ni a versenyből... míg a kutatók rá nem jöttek, hogy egy addig ismeretlen kvantumállapot szét-szedhető klasszikus értelemben vett informá-cióvá, majd össze is rakható abból újra, egy bizonyos Einstein-Podolsky-Rosen összefüg-gésnek nevezett méréstechnikának köszönhető-en. A fent említett, klasszikus értelemben vett információ pedig már olyan egyszerűen továbbít-ható dróton át, mint egy sürgönyüzenet...
A dolognak ez tehát a lényege, bár az ördög itt is a részletekben bújt meg, a sávszélességben, a mintavételi követelményekben és a tárolókapaci-tásban.
- A kvantuminformációt természetesen nem le-het másolni - folytatta az asszony. - A tárgyat, amit át akarsz transzportálni, el kell pusztítani. És jobb is így, különben inkább másolásra használnák a berendezésünket: képzeld csak el, száz Hitler tű-nik föl a bolygó különböző pontjain, és mindegyik azt állítja magáról, hogy ő az igazi!
A férfi felnyögött, végigpillantva a tervezőasz-talokon.
- Ha engem kérdezel, száz Bill Haley rosszabb lenne.
A nő tudta, hogy a férfi nem igazán figyel rá. ... De most még működnie is kell ennek a nyava-lyás szerkezetnek, gondolta Forbes komoran. Az új űrállomások - amelyeket a gép gyomrában uta-zó Drót-platformok lesznek hivatottak legénység-gel feltölteni - puszta léte függ a Teve startjának sikerétől. A lancashire-i Pilkington Üveggyárban például már szerelik össze a leendő Herschel Űrteleszkóp elemeit...
Az indítóközpont egy kiszáradt tó mellett emelkedő hegyoldalban helyezkedett el, mind- össze a folyékony oxigén-tartályok fénylő gömbjeitől körül-véve. A kilövőállás alig volt több egysze-rű fém emelvénynél, meg a hajót körül-vevő spártai állványzatnál.
A woomerai léte-sítmény sokkal primi-tívebb volt a Cape Canaveral-inél, ahol rö-vid ideig együtt edzhe-tett az amerikaiakkal. Az Atlanti Unió egyen-gette az útját, hogy ki-juthasson, bár biztosra vette, hogy az amerikaiak nagylelkűen mindenképp fölajánlották volna segít-ségüket. Eltérően példá-ul a franciáktól, jutott eszébe, majd rögtön meg is rótta magát, ami-ért ilyen rémes előítélete-ket táplál. A maga részé-ről mindenesetre örült, amikor a kormány végre letett kísérleteiről, hogy az Európai Közös Piacot meggyőzze Anglia felvé-telének előnyeiről. Égy Amerikával kötött szövet-ség sokkal ésszerűbbnek tűnt, már csak a közös kultúrát és nyelvet figyelembe véve is - különösen most, hogy a Drót a föld felszínén minden távolásgot egyenlővé tett.
1962 májusa óta, amikor Harold Macmillan beindította az első állandó Drót-kapcsolatot Pá-rizs felé azzal a gyerekes angol nemzeti lobogós viccel, a technika lehetőségei az egész világot fe-nekestül felforgatták. A kereskedelem és az utazás gyökeresen megváltozott.
Az amerikaiak különösen találékonyaknak bizo-nyultak, amint az várható is volt. Az a szörnyű ügy Kennedyvel Dallasban - az első „instant-tömeg", ahogy később a jelenséget elnevezték -, a sérült katonák hazaszállítása Vietnamból, szüleik karjai közé, alig néhány perccel a sebesülés után, meg persze LBJ kampánya a faji elkülönítés eltörlésére, melynek során Drót-állo-másokat helyezett el min-den iskolaudvaron...
Így indult hódító útjá-ra a Második Erzsébet-kor Csodája, és mivel Max Plesseyben meg-nyerte a versenyt az ame-rikaiak ellen, a találmány mindenestül angol ma-radt. Olykor úgy tűnt, az ember már egy újsá-got sem tud föllapoz-ni anélkül, hogy azok az ostoba reklámszö-vegek fejbekólintanák:
„Utazzon telefonon!",„Dróton át gyorsabb!"Különösen a fiata-lok élvezték ezt az új, távolságok nélkü-li világot, időnként a leghajmeresztőbb mu-tatványokat produkál-va. Még ma is, azok a nyivákoló bohócok,a Beatles, bedrótoz-zák az egész világot, az ,Ali You Need Is Love "-ot énekelve kétszáz-milliós közönség előtt.
A Drót mindenkit megérintett. Max még meg is gazdagodott, mivel pénzét az új, digitális számí-tógépeket fejlesztő cégekbe fektette, mely beren-dezések az egyre terjeszkedő Drót-hálózat működ-tetéséhez nélkülözhetetlenek.
...Bárcsak itt lehetne most, és láthatná ezt, Forbes apoteózisát! Csakhogy, mint mindig, az asszony ezúttal is túl elfoglalt volt. A Drót különben forbes saját életét is egyfajta paradoxonná minősítette. Mindössze egyetlenegy repülőképes Teve épült, és annak is alig néhány útjába kerül, hogy pályára állítsa az orbitális foga-dóállomásokat, azután a szerepét átveszi a Drót, sokkal olcsóbban szállítva föl utasokat és terhet egyaránt, mint akármelyik rakéta.
És akkor mihez kezd? Az amerikaiak már egy új, nemzetközi űrprogramról beszélnek, ami a Hol-dat venné célba. Forbesot a kora ellenére előkelő helyen emlegették az expedíció-tagságra esélyesek között. A Hold, ez átkozottul nagy dobás lenne! Csakhogy addig még legjobb esetben is hátravan egy évtizednyi intenzív kiképzés és technikai teszt. No és persze Max arra megint azt mondaná, hogy elmenekül a problémák elől. Miközben elveszett if-júságát kergeti...
Micsoda ostobaság) Azt várta, hogy a válás majd megkönnyíti az életét, és a Dróttal szem-ben érzett bizarr féltékenysége fokozatosan elhal-ványul.
De ez még a jövő zenéje, öregfiú, mondta magá-nak. Először ezt a napot kell megúsznod ép bőrrel...
Mert alig nyolc perc múlva Henry Forbes, az ötvenéves asztronauta 1500 kilométer magasban röpül majd - körpályán a föld körül.
Két másodperccel a kilövés előtt a hat főhajtó-mű beindult. Ragyogó fehér fény tört elő őelőlük. A vörös ausztráliai porral keveredő fehér füst körül-ölelte a hármas testű űrhajót. Forbes mély, rekedt morgást hallott, valahonnan messze lentről, mint egy becsapódó ajtó a pokolban...
Akkor egy pillanatra visszarepült az időben, több mint húsz évet, és újra ott érezte magát Haagsche Bosch-nál, a V2-k indítóállásai ellen zaj-ló támadás során, amikor az egyik madárnak még si-került fölszállnia, és egy szemkápráztató tűzoszlop tetején lovagolva fölszökkent az égbe az egymással csatázó ellenséges repülőgépek között...
Aztán a vibráció erősödni kezdett, és elnyel-te őt.

1977: Viharok Tengere

Az Endeavour kabinjából Forbes a Hold egy ko-rongforma szeletét látta, nem több mint három mé-ternyire tőle. A holdbéli reggel derengésében mindenféle méretű kráterek rajzolódtak ki, néhány mé-terestől a tűhegynyiig. Buzz Aldrin, az elsőként Holdra lépő ember a létra aljánál állt, Forbes szemszögéből furcsán összetöpörödve. Aldrin megfordult, mereven, mint egy próbababa, Haldane-féle szkafandere fe-héren csillogott a napfényben.
- Gyönyörű látvány - szólt. - Bámulatosan el-hagyatott.
- Endeavour, itt Stevenage. Ez szép mondat volt, Buzz.
- Vannak jó pillanataim - felelte Aldrin szára-zon, majd mozdulatait tesztelve elugrált a talajon, és kitűnt társa látóteréből.
Forbes értékelte, hogy a másik nem csinál nagy ügyet ebből rendkívüli pillanatból. Elvégre aligha számít, személy szerint ki teszi meg az első lépé-seket idefönt; a háromtagú legénység - egy brit, egy jenki és egy ruszki - egyszerre landolt a Hol-don, jelentős nemzetközi összefogás eredménye-ként.
Most Forbes következett. Egy pillanatig még várt, megigazgatta a fehér szkafanderére tűzött mű-anyag szegfűutánzatot, aztán Alekszej Leonov se-gítségével leereszkedett a kabinnyíláson keresztül, és megragadta a műanyag létrát. Alig bírt mozog-ni luftballonként fölfújt Haldane-szkafanderében, de hatvanévesként többnyire bármilyen környezet-ben nehezen mozgott már; hogy most épp a Hol-don küszködik, a legcsekélyebb mértékben sem je-lentett számára különbséget.
Gyorsan ereszkedett le, mellette némán suhan-tak el az Endeavour támasztólábai, és végül - egy utolsó, dörömbölő szívveréssel és várakozással teli pillanat után - Iába alatt megroppant a köves fel-szín. Vontatottan verődött fel a por, szép kis íve-ket írva le, majd visszatelepedve bakancsára.
Odébbsétált a leszállóegység alól. Valahány-szor megtett egy lépést, érezte, ahogy talpa alatt kövek őrlődnek porrá. A fények furcsán fordított képet rajzoltak elé, mint valami fotónegatív: a him-lőhelyes táj szürkésbarnán ragyogott az ég alatt, amely viszont olyan fekete volt, mint egy felhős éj-szaka Cleethorpesban. A horizont közelinek tűnt, élesen látszott, és szabad szemmel kivehetően is görbült. A Hold valóban nagyon kicsi volt, csak egy parányi sziklagolyó, és Forbes most ott sétált a felszínén.
- Endeavour, itt Stevenage. ló látni téged, Henry. Hogy érzed magad?
- Átkozottul furán - felelte Henry Forbes.
- Az lenne átkozottul fura - jegyezte meg fa-gyosan Leonov -, ha a változatosság kedvéért se-gítene nekünk, parancsnok.
Forbes megfordult, és észrevette, hogy Aldrin és a ruszki már félig végeztek is az expedíció leg-főbb feladatával, a Drót-fogadóállomás fölállításá-val. Ez az első darab amolyan Heath Robinson-féle tákolmány volt, melyet az Endeavour aljához rögzített köteleket húzgálva lehetett szétbontani. Rögtönzöttsége persze nem számított, csak az, hogy működjön; a hamarosan megérkező mérnö-kök majd átszállítják egy maradandóbb berende-zés alkatrészeit.
Előrelendült, hogy kivegye részét a munkából.
...A Föld kerek, kék labda volt, sokkal kövé-rebb, mint a telihold, és olyan magasan a fekete égbolton, hogy ki kellett tekernie a nyakát, ha látni akarta. Európában éppen beköszöntött a reggeli jól kivehette a kontinenst az elszórt felhőfoszlá-nyokon át, bár Anglia pont takarásban volt. A le-vegő általánosságban sokkal tisztábbá vált az utób-bi években, noha igazán nem tekinthették hosszú távú megoldásnak az ipari szennyező anyagok drótvitelét az óceánok mélyére - hiszen a mérges gázok előbb-utóbb csak följutnak onnan is a lég-körbe -, és ami azt illeti, az egyik alternatív meg-oldás az volt, hogy a Hold szeméttelepként törté-nő használatát propagálták. Természetesen, mint azt Max az unalomig magyarázta neki, a Drót ve-lejét képező kvantumátviteli folyamatnak szüksége van valami élettelen tömegre a fogadóállomáson, hogy átalakíthassa. Eszébe jutott, milyen jó kis fej-törő lehetne a jövő archeológusainak, ha a leállí-tott atomerőművek szívében sugárzó holdpor-hal-mokat találnának...
Már hónapok óta nem is beszélt Maxszel. A nő talán most épp a holdséta BBC-közvetí-tését nézi, James Burke, Patrick Moore és Isaac Asimov kommentárjával.
Vagy nem. A Dróttal kapcsolatban álló cé-gek fonlármilliárdjai, amiket a kvantum-kutatásba ömlesztettek, olyan új távlatokat nyitottak meg - esett már szó kvantum-komputerekről, sőt valami Dan Dare ihlette csillaghajó-motorról is -, melyek-re Max minden ideje kevés lett volna. Forbes a nyilvánosságra hozott részleteket döbbenetesnek és kissé hátborzongatónak tartotta. A kvantum- komputerek például azzal értek volna el eddig el-képzelhetetlen műveleti sebességet, hogy több számítást végeztek egyszerre, párhuzamos világ-egyetemekbe kihelyezve...
Amikor a fogadóállomást fölállították, elérke-zett a zászlók ideje. A Union Jack és a sarló-kalapácsos orosz lobogó légmozgás híján tárgyaló-termekbe illő méltósággal, redőzve lógott, Aldrin csillagos-sávos vásznát azonban drótokkal úgy me-revítették ki, hogy hullámokat vetve feszüljön, mintha a szél fújná. Az amerikai kissé szégyellte is magát a mesterkélt megoldás miatt. Ezután követ-kezett a gravitációs inga, egy egyszerű szerkezet, amit a londoni Természettudományi Múzeum kül-dött föl, hogy a tévénézők számára is demonstrál-ja, az asztronauták valóban odafönt járnak, a Föld égi kísérőjének gyengébb tömegvonzásában.
Mindhárman tisztelegtek, saját hadseregük szo-kásai szerint, majd lefényképezték egymást.
- Endeavour, itt Stevenage. Rendben, uraim, a műsornak vége. Viszlát itthon néhány perc múlva...
Máris? - gondolta Forbes csalódottan.
Leonov és Aldrin azonban már kötelességtudó-an vonultak a Drót-állomás felé. A rádiótranszport immár oly jól ismert, jellegzetes kék villanásának kí-séretében tűntek el, és helyükön vízzel teli polieti-lén zsákok jelentek meg.
Forbes egy pillanatig magára maradt a Holdon. Hallgatta hangos lélegzését a zárt sisakban, és eszébe jutottak a Bűzös Billyk, azok a penetráns szagú oxigén-adagolók, amiket még a nagy magas-ságokba törő Spiteken kényszerültek használni...
Néhány perc múlva megindul majd a mérnö-kök áradása, meg az újságíróké és a holdkutató-ké is, csapatostul. Talán még a Természettudomá-nyi Múzeum szakemberei is átruccannak, hogy minél előbb megkezdhessék az Endeavour műtár-gyi megóvását. Körülpillantott a Viharok Tenge-re eddig ember nem járta síkságán, és eltöpren-gett, vajon milyen képet mutat a táj pár hét vagy hónap múlva, amint a szorgosan építkező csapa-tok egyre távolabb merészkednek az elsőként ki-épült hídfőtől.
Az Endeavour büszkén tornyosult a zászlók mögött, a maga tizenöt méteres magasságával, félgömb alakú csúcsának hővédő kerámiapajzsán szigetelő kevlárhuzat csillogott. A porban sugár-irányú sávok futottak szét a nagy teljesítményű, folyékony hajtóanyagú Rolls Royce motorok feke-tén ásító fúvókái alól. Forbes némi büszkeséggel konstatálta, a hazai gyártású hajtóművek kifogásta-lanul teljesítettek.
Az Endeavour azonban egyszerre első és utol-só darabja fajtájának. Bonyolult, intelligens, auto-mata űrhajók új generációja - olyan nevekkel, mint Voyager, Mariner vagy Venyera - távolodik már most is a Földtől, fedélzetén Drót-állomásokkal, a Mars, a Vénusz és a Ju-piter holdjai felé. Buzz Aldrin szerencsés volt; a Marsra lépő első em-ber már egészen bizto-san politikus lesz, nem pedig pilóta...
Hála a technika fel-tartóztathatatlan fejlődé-sének, Forbes immár tel-jesen fölöslegessé vált.
Természetesen ha ha-zatér, holdrepülését kar-rierje csúcsának kiáltják majd ki. Azt várják tő-le, hogy ezek után visszavonul: továbbad-ja a stafétát annak a különös, új nemzedék-nek, amely már a Drót-tal együtt nőtt fel...
Csakhogy ő még nem állt készen arra, hogy papucsba búj-jon, bármit állít is az évszám a naptáron. Persze tudta, Max mit mondana erre: a férfinak ugyanez a hozzáállása vezetett ahhoz, hogy sosem lett gyerekük, hiszen nem tud megbé-kélni saját öregedésével - meg más efféle pszichi-áteri halandzsával jönne. Ám egy magánúton elvé-geztetett orvosi vizsgálat eredménye azt sugallta, hogy a nyugdíjasélet egy vidéki birtokon semmi-képp nem lenne ésszerű választás...
Lehunyta a szemét, és átlépett a Drót-állo-más hevenyészett kapuján. Fájdalom hasított be-lé, ahogy a letapogatók elektronsugara végigsö-pört rajta. Két másodperc alatt, rövidhullámú jel formájá-ban száguldott keresztül a Holdat a Földtől elvá-lasztó űrön, és erre az időtartamra anyagi formá-ban megszűnt létezni.
Aztán egyszerre visszatért a nehézkedés, még-hozzá hatszor erősebben, mint az imént, és ő meg-roggyant a szkafander súlya alatt. Karját azonban máris segítő kezek ragadták meg, és újra hangokat hallott maga körül. Kinyitotta a szemét. A karanténegység fala-in túl Anglia ege szür-ke volt és fenyegető.

1987: Brunel-dokk, alacsony Föld körü-li pálya

Akkor ébredt föl, ami-kor a dokk lassú, hőmér-séklet-kiegyenlítő for-gása éppen élénk, víz-kék földfénnyel töltötte meg a kabinját.
Kilebegett a háló-zsákjából. Ujjait végig futtatta maradék haján, aztán csinált magának egy teát. Ez abból állt, hogy egy polietilén ta-sakot telepumpált forró vízzel, majd a végered-ményként képződött sá-padt barna pempőt egy szopókán keresztül kiszív-ta. Undorító; még a leg-erősebb főzet sem volt képes elfedni az egyen műanyag ízt. És persze az itteni alacsony nyomá-son a forró víz sosem elég forró...
Még nem akarózott elindulnia. Bár időnként gyanította, hogy itteni munkája, mint konzultáns a Discovery vezérlőrendszereinek építésénél, csu-pán amolyan szinekúra, napjai éppen elég dolgo-sak voltak. Megtanulta már, hogy hetvenéves fej-jel az ember jobb, ha elég időt ad magának az ébredésre.
Természetesen a kilátásban is vég nélkül tudott gyönyörködni. Ezen a napon, a ragyogó déli napfényben, a szmogmentes légrétegek alatt Anglia földjét szét-szórt ékkövekként csillogva lepték be az emberi lakhelyek. Forbes még innen föntről is láthatta, mennyire összezsugorodtak a régi nagyvárosok - leginkább London -, ahogy a külső kerületek kö-dös szürke keléseiből jókora darabokat hasítottak ki az újraerdősítés zöld csíkjai. A vonattal vagy autóval történő ingázás már úgyis a múlté; a fővá rosba dolgozók egye-nesen a célnegyedek-ben tűnhettek fel, Drót-berendezésekből bukkanva elő a ré-gi metróállomásokon. Az Ml-es autósztrá-dát átalakították a világ leghosszabb ver-senypályájává... Vol-tak olyan emberek is, azt olvasta, akik karri-erjüket egyszerre több helyen egyengették, saját íróasztallal több fővárosban is, melyek között kedvükre dró-toztak reggeltől nap-estig. Forbes ilyesmire sohasem vágyott.
Persze ennek is meg-volt az ára. Forbes jól lát-hatta a magasból az úszó-medencék kék csillogását mindenfelé Skócia, Wales és Northumberland he-gyei között... Anglia né-pe a vadregényesség lát szatát keresve a legapróbb szigeteket is belakta, de egyszerűen kevés volt abból az átkozott hely-ből. Történtek kísérletek arra, hogy a legszebb vi-dékeket megvédjék. A Lake District Nemzeti Parkban például a turisták jókora üveg kilátócsar-nokokba drótoztak be, és onnan nézhettek csak szét Wordsworth kedvelt vidékén, mint aranyha-lak az akváriumból...
Néhány, a Dróttal kapcsolatos ár nem is látszha-tott ebből a magasságból. Forbes emlékezett még a pánikra, amikor Anglián veszettség-járvány száguldott végig, nem sokkal az első francia állomá-sok megnyitása után. És voltak még komolyabb járványok is, mint például az AIDS rohamos el-terjedése az 1980-as évek elején. Egyes szak-értők szerint az emberre veszélyes vírusok és bak-tériumok korábban elképzelhetetlen evolúciós robbanáson mentek keresztül, annyira megszapo-rodtak a fertőzést előidéző tényezők. Mások azt állították, hogy egy Dróttal behálózott bolygón az embernek is hasonló gyorsasággal kell fejlőd-nie, különben elpusztul.
A Drót-ellenes hisz-téria egyes kitartóbb elemei megindokolatlan-nak bizonyultak, még egy ilyen megrögzött, vén szkeptikus szemében is, mint ő. 1963 óta, vagyis egy évvel a Drót-szolgáltatás beindulása után egyetlen komo-lyabb balesetet sem idé-zett elő a rendszer ma-ga - értve ezalatt az emberi jelminta útközbeni elvesztését vagy károsodását, ezért különösen felelőtlen lépés volt a 20th Century Fox részéről A légy újbóli megfil-mesítése, méghozzá annak gyomorforgató részletességével... A Drót csupa jót hoz a világba, érveltek az eljárás hívei. Véget vetett a hidegháborúnak, mi-vel az ENSZ ellenőrei oda-vissza drótozhattak a két oldal rakétasilói közt, a békefenntartók pedig pil-lanatok alatt a fenyegető háborús gócokban terem-hettek. Annyi potenciális katasztrófát előzött meg - az amerikai túszok kijuttatása Iránból '81-ben, az Atlanti Unió és Argentína közötti háború megaka-dályozása a Falkland-szigetek ügyében '82-ben, segélyek eljuttatása az etiópiai éhezőknek '84-ben -, hogy a világot már-már kiirthatatlanul áthatotta az utópizmus szelleme. Legalábbis Max ezt mondta, amikor utoljára ta-lálkozott vele. Persze csak egy vita hevében olyanok voltak, mint két idegen faj nagykö-vete, merevek és hirtelen megvénültek. A nőt jobban érdekelte, hogy kiselőadást tartson neki közös munkájáról Feynmannel és Deutsch-csal a kvantum-komputerek terén, mint hogy megkérdez-ze, mi van vele. Furcsa volt, hogy két ember, aki-nek egész életét a kommunikációs technológiák for-málták, ennyire képtelennek bizonyult az egymás közötti kommunikációra, és Forbes menthetetlenül elgondolkodott azon, hogy egy gyermek - aki mostanra már felnőtt lehetne! - szorosabbra fűzte volna-e köteléküket.
Bizonyos értelemben Maxnek lettek is gyer-mekei. Néha a férfi irigyelte azért, amiért olyan könnyen létesít kapcsolatot a fiatalabb nemzedék-kel, tanítványaival, kollégáival és másokkal. Az ifjúság számára ma már nincsenek határok, mond-ta egyszer, mindent elérnek. A háború elképzelhe-tetlen az ő szemükben... A Drót átformálja őket, Henry.
És így tovább. Forbes szemében persze aligha számított már, igaza volt-e vagy sem, hiszen többé nem térhetett haza.
Az évek során felelőtlenül sok időt töltött zé-ró gravitációs körülmények között, a testmozgás-ra vonatkozó regulákat pedig megrögzötten figyel-men kívül hagyta... A vajákosok elmagyarázták, hogy mozgató- és szívizom-rendszere túlzottan el-sorvadt, szervezetéből pedig olyan sok kalcium eltávozott, hogy csontjainak belső, szivacsos ré-sze teljesen eltűnt, a regenerálódás legkisebb reménye nélkül.
A Földön tolószékhez kötve csupán mindenki-nek a terhére lenne. Akkor már jobb itt, ahol a Discovery csillaghajón dolgozhat, még ha azt gya-nítja is, hogy fiatalabb társai inkább csak elviselik, mint tisztelik.
Még egy utolsó, vágyakozó pillantást vetett a napsütötte Angliára, eszébe jutott az izgalom, amit 1940 júniusában érzett, mikor Spitjével egy csata hevében elindult fölfelé, a kék égbe, fülé-ben a hangosan kerepelő propeller zajával, orrá-ban a motorolaj és a bőr szagával... Átkozottul fu-ra. Most Föld körüli pályán repül épp. Járt már a Holdon is. Valahogy azonban egyik kalandja sem ért fel azokkal az ifjúkori, élénk pillanatokkal. A dokk lassú forgása eltüntette szeme elől Ang-liát, és helyére a Discovery karcsú, áramvonalas tes-te úszott be, mintha maga a jövő váltaná a múltat.
Forbes megitta a teáját, és egy sóhajjal fölké-szült a zérógravitációs vécé napi megpróbáltatásá-ra. Az amerikaiak csodálatos emberek, de a vizes helyiségek tervezéséhez fikarcnyit sem értenek...

1997: Discovery, Mars körüli pálya

Az emberiség első csillaghajójának startja Forbes szerint meglehetősen izgalommentesre sikeredett, különösen ha emlékezetébe idézte az Endeavour és a Congreve fedélzetén átélt feszült pillanato-kat, nem is beszélve a háborús évek repülőterein megtapasztalt fárasztó, fejetlen kapkodásról. Pe-dig eseményekben nem volt hiány: most is éppen hidrogén keringett a hatalmas, atommag-hasadás hajtotta NÉRVA 4 rakéta fúvókájában, hogy az-tán a motor központi részébe jutva szuperforró-ra hevüljön és kilökődjön, így hajtva előre a gi-gászi hajót.
Ennél még Cook kapitány is nagyobb felhajtást csaphatott, amikor elindult a Csendes-óceán felé, egy másik Discovery fedélzetén. Elvégre ez lenne az első csillagutazás, vagy mi...
De még csak visszaszámlálás sem volt. Forbes egyszerűen csak leült fémvázas székére a legénység többi tagjával együtt, néhány sornyira a parancs-nok és másodpilótája mögött - mellesleg mind-ketten nők -, és hallgatta élénk, fiatal hangjukat, ahogy végighaladnak az ellenőrzés fázisain, együtt a Port Lowell-i technikusokkal.
Még a berendezés is egész közönséges volt, mint egy kisebb repülőgép belseje, lehajtható pol-cokkal, miniatűr étkezővel, mellékhelyiséggel és a súlytalanság állapotában használt, tájékozódás-segítő jelekkel. Csupán a Mars gyűrött, narancs-sárga felszíne az ablakokon túl, az adott valami különlegességet a pillanatnak; az ősi tájat immár egyre több kolónia zöld kupolája tarkította, ezek töltötték fel a Discovery készleteit a bolygóközi próbaugrás után.
Az emberiség első csillaghajója formára egy ha-talmas nyílvesszőre emlékeztetett. A lakható rész - melynek belsejét a Cunard tervezte, méghozzá luxuskényelműre - képezte az áramvonalas nyílhe-gyet, és ezt biztonsági okokból a hosszú „vessző" választotta el a NERVA 4-től: százméternyi nyitott vázszerkezet, tele sugárelnyelő pajzsokkal, an-tennákkal és a folyékony hidrogén tartályaival.
Az áramvonalas forma mulattatta Forbest, mert a lakóegység emiatt leginkább azokra a V2-szerű űrhajókra hasonlított, amelyek ifjúkora szombat reg-geli matinéműsoraiban szántották az eget - és amely formát az 1960-as és 1970-es években annyit gúnyoltak, hiszen a tervezőasztalokon szüle-tő valóságos űrjárművek inkább rovaralakkal próbál-tak alkalmazkodni a légüres tér elvárásaihoz.
Végül aztán kiderült, hogy a szakértők, soka-dik alkalommal is, tévedtek. A csillagközi űr ko-rántsem volt üres. Gáz és por töltötte ki, persze rettentő ritkásan - köbkilométerenként mindössze negyven-ötven baktérium nagyságú szemcse -, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy a fénysebesség tö-redékével száguldó Discovery orr-részét alaposan megviselje. A hajót tehát áramvonalasra építették és vastag ütközéselnyelő pajzzsal szerelték fel, sőt orrába még egy erős, por-atomizáló rövidhullámú sugárgenerátort is beültettek.
A fénysebesség töredéke... Az efféle sebessé-gek még a NERVA 4 képességeit is messze meg-haladták volna - ezét az agyonbonyolított ameri-kai monstrumét, amelyet eredetileg jóval kisebb járművekbe szántak, csupán marsutazásokra -, ha nincs a HRP-effektus.
A HRP a Haisch, Rueda és Puthoff nevek kezdőbetűiből áll össze, magyarázta neki Max, a három fizikuséból, akiknek a kulcsfontosságú áttö-rést köszönhették a kvantum-vákuum kutatási terü-letén. Ok bizonyították, hogy a légüres tér egy-általán nem üres, energiák folyamatos árapálya hullámzik benne, tele tömegesen megjelenő és újra eltűnő „virtuális" részecskékkel. Ez az úgynevezett „nullpont-mező" elektromágneses hatást gyakorolt minden, rajta áthaladó tárgyra... és ez a hatás te-remtette meg a tömeg és a tehetetlenség összefüg-géseit, amelyeknek köszönhetően olyan nehéz a vi-lágban bármit mozgásra bírni.
A nagy Drót-szolgáltatók - mérhetetlenül gaz-dagok, negyvenévnyi tapasztalattal a kvantum-effektusok területén - azonnal ráharaptak a HRP--eredményekre. Ennek végterméke lett a Discovery, melyet jóformán súlytalanná tettek a tehetetlen-ség-elnyelők, és így egy meglehetősen szerény teljesítményű motor is óriási sebességekre gyor-síthatta... De most, ha izgalommentesen, ha nem, a piló-ták indulási előkészületei a végükhöz közeledtek.
A legénység többi tagja, mind fiatal, egész-séges és intelligens, sem látszott izgatottnak. Nyugodtan ültek egymás mellett párosával - a tenyészegyedek, gondolta Forbes keserűen. A har-mincéves utat az Alfa Centauri felé a Discovery áramvonalas falai közt, biztonságban töltik majd, élik az életüket, csöndben tanulnak, őrzik az erejü-ket, sőt gyerekeket nevelnek. Még a súlytalanság kényelmetlenségeit sem kell elviselniük - arról is gondoskodik a HRP-mezők manipulációja...
Megpróbált persze mesélni nekik.
Például arról az 1941-es összecsapásról, ami-kor leszedett egy Heinkel 111-est St. Abbs Head közelében, Berwickshire-ben. Megtett egy kört, és észrevette, hogy a német legénység nagyon mesterkedik valamiben. Rájött, hogy föl akarják gyújtani szinte teljesen épen maradt bom-bázójukat, ezért elhatározta, hogy leszáll, és meg-akadályozza őket ebben. Csakhogy a Spit ke-reke gurulás közben belefutott egy sárral telt gödörbe, és a gép fölbukfencezett. Forbesnak nem esett baja, de tehetetlenül lógott fejjel lefelé a szíjain, míg a Heinkel legénysége ki nem szaba-dította. Akkor, mivel már közeledett a Helyi Ön-kéntes Véderők csapata, a németek gyorsan meg-adták magukat a pilótának, átadva Luger pisztolya-ikat. A HÖV-fiúk azonban azt hitték, ő is az el-lenséghez tartozik, ezért rögtön letartóztatták, és csak azzal sikerült szorult helyzetéből kivágnia ma-gát, hogy zsebéből előhúzott egy épp nála lévő adóvisszatérítési nyomtatványt...
És így tovább. A csillagokba igyekvő fiatalok udvariasan hallgatták. Számukra azonban Forbes a hősi háborús történeteivel egy képtelenül rég le-tűnt, sötét kor emlékműve volt csupán.
Talán Max látta jól: ezek a türelmes, félelem nélküli ifjoncok - a Drót által behálózott világ szü-löttei melynek nincsenek határai, és csak egyre gaz-dagabb és gazdagabb lesz - valóban nem is emlé-keztetnek már őseikre.
Mintha egyenesen egy új fajhoz tartoznának, mondta Max.
Talán. Gyakran még saját maga számára is ab-szurdnak tűnt, hogy egy ilyen vén bolond ekkora útra vállalkozik. Csakhogy a HRP-effektus a szállí-tási költségeket még egy csillaghajón is jelentéktelenné zsugorította. A Martian Times pedig csinos előleget fizetett az útközben hazasugárzott kom-mentárjaiért...
Azt persze biztosra vette, hogy az Alfa Centaurit már nem éri el élve, így a fölépülő Drót-állomáson keresztül vissza se juthat a Földre. Még-sem bánkódott. Számára épp ez volt a legfon-tosabb: elmenekülni egyre érthetetlenebbé váló szülőbolygójáról.
Forbes, aki még em-lékezett a más időkre, egyre nehezebben visel-te a modern idők önelé-gültségét. Vajon tényleg olyan jó dolog, hogy a Drótnak köszönhető-en a nyugati világ esz-méi egyeduralkodókká váltak? Példának oká-ért ott volt az Öböl-háború, melynek során az amerikai tengerész-gyalogosok egy rejtett Drót-állomás segítségé-vel lerohanták Szaddam bunkerjét, szinte egyet-len lövés nélkül végre-hajtva a trónfosztást, és az ország „fel-szabadítását'... Ahhoz kétség sem férhetett, hogy Szaddam szörnye-teg volt. Forbes azon-ban emlékezett még, hogy a nácik megle-hetősen hasonló mód-szereket    alkalmaztak. Vajon mit gondolhatott minderről az átlag iraki?
De az efféle érvek csak kifogások, legalábbis Max szerint. A nő azzal reagált az ő ilyen meg-jegyzéseire, hogy még a jövő elől is menekülni pró-bál. Abba kell hagynia ezt, megtanulni bízni a fia-talokban, nem pedig félni tőlük... és így tovább. Már régóta nem figyelt Max monológjaira.
Mindazonáltal sajnálta, hogy elveszíti. Bár nem mondhatta volna, hogy barátok, szerelmesek pe-dig már végképp nem; a nő egyszerűen Max ma-radt számára. Ráncosodó arcát gondolataiban egyre inkább elfedte egy fiatal, okos, lobbanékony, vörös hajú lány képe, egyenruhába öltözve...
Úgy döntött, ez csak egyet jelenthet: szenti-mentális vén bolond vált belőle.
Forbes megérzett valami alig észrevehető re-megést, amit a szék fémszerkezete közvetített. A vibráció minden tapintatossága ellenére em-lékezetébe idézte a Spitfire Merlin-motorjának harsogását, és a Teve gigantikus, folyékony haj tó-anyagú rakétáinak föld alatti moraját.
A kabin mintha megdőlt volna, ahogy a hajó gyorsulni kez-dett. A Mars őszies színezetű fénye elhalványult.
Forbest eltöltötte az izgalom. Pokolba az öregkorral. A csillagokba indul!

2007: Oxford, Anglia

...Bejárok a szeminári-umokra, amikor csak tudok - elvégre a drót-utazás ma már nem kihí-vás, egy ilyen idős hölgy-nek sem, mint én. Ami azt illeti, az utolsó elő-adást az egyetem új Shaw Könyvtárában hall-gattam végig... hallottál róla? A Bodle-épület egyik szobáját pedig közvetlen Drót-kapcsolat köti össze a Holddal, a Marssal, a Ganümédesszel, a Tritonnal...
Tudom, Henry, nem fogod elhinni, de rendsze-res előadás-látogatásaim ellenére is a legtöbb új el-képzelést már nem érem föl ésszel. Hadd mesél-jek néhányról:
Először is ott az elmék drótozása. Talán ez szá-modra kissé kísértetiesen hangzik - időnként még azén számomra is! -, de hidd el, nagyon is valósá-gos lehetőség most, hogy megértettük a tudati fo-lyamatokat irányító egyenleteket. Elvégre maga a tudat is egy kvantumjelenség. Ez az egész a kvantumszámítógépek kutatásából nőtt ki. Bizonyára te is tudod, Henry, hagy a te drága Discoverydet egy millió-kvantumpöttyös Faktorizációs Motor irá-nyítja, ha kísértetiesnek tartod a dolgot, ha nem! És mivel a számító kapacitás kombinatorikus... O, drága Henry, nem hiszem, hogy lenne időm az egészet elmagyarázni - elég legyen az hozzá, hogy két agy sokkal jobb, mint egy) És még jobb a három, a négy... vagy a milliárd. Egyes szakértők szerint a legdrámaibb evolúciós ugrás előtt állunk a homo habilis megjelenése óta.
Mi van még?
Nos, valószínűleg olvastál az új nanokapukról - ezek miniatűr Drót-csatornák, amelyek egyszer-re csak egy atomot sugároznak át... A Lancetben volt egy cikk, ami a módszer lehetséges orvosi hasznosításairól szólt. Elképzelhető például, hogy egy betegbe okos nanokapukat injekcióznak, ame-lyek aztán levadásszák és kitranszportálják a mérge-ző anyagokat vagy a rákos sejteket! Sajnos én már lekéstem erről...
Aztán ott van a fénynél gyorsabb utazás lehe-tősége - na, ehhez mit szólsz? Az alapja valami kvantum-alagúteffektus. Ha megpróbálsz körülzár-ni egy fotont, adva van egy apró, de mérhető va-lószínűség - a kvantum-bizonytalanság elve alap-ján -, hogy az egyszer csak a falakon kívülre kerül. Méghozzá észlelhető időmúlás nélkül... Már évti-zedek óta követem az elméleti kutatásokat, de a gyakorlati áttörés csak a '90-es években követke-zett be, amikor egy osztrák csoport Mozart 40. szimfóniájának meglehetősen zajos felvételét továb-bította, a fénysebesség 4,7-szeresével! Idén pe-dig a Bell Labs megpróbál néhány kilométeres tá-volságra átküldeni egy fakockát - pont, mint mi az első Drót-kísérleteink során.
Henry, remélem, nem az lesz a vége, hogy mire a lomha, inerciális meghajtású Sopwith Cameleddel eléred a Centaurit, menet közben megelőzött egy fénynél sebesebb Spitfirel...
A munkám továbbra is minden percemet lefog-lalja. És, Henry, hidd el nekem, ha mondom - tu-dom, magamat ismétlem -, ezek a fiatalok csodála-tosak, sokkal jobb emberek, mint mi voltunk, még ha időnként kicsit ijesztőek is. Tudtad, hogy az új miniszterelnök még meg sem született, amikor az első Drót-átjáró megnyílt? Emlékszel arra a nevet-séges ügyre a zászlóval? Mintha csak tegnap történt volna... Miniszterelnök: én bolond, természe-tesen kormányzót értettem. Ez is elárulja, milyen öreg vagyok.
Azt mondják, a mai iskolások számára már a nemzet gondolata is képtelenségnek tűnik. Nem hiszik el, hogy alig fél évszázaddal ezelőtt még épp csak kilábaltunk egy háborúból - számukra a hadviselés nem több barbár, hátborzongató em-beráldozatnál... Mi, öregek ezért időnként feszen-günk a társaságukban, de a logikájukat nehéz len-ne kétségbe vonni! Fiataljaink egy gazdag, tiszta világban élnek, ahol senki nem fogyhat ki az élet alapvető szükségleti cikkeiből, legalábbis amíg az egész Naprendszer föl nem perzselődik - és még akkor is ott lesznek nekünk a csillagok, hála neked és a Discoverynek...
Tudom, nehéz elfogadni a változást. Ez az új vi-lág gyakran nekem is nagyon furcsa, és olykor eltöp-rengek, hová jut el az emberiség tíz vagy húsz vagy harminc év múlva, amikorra már a gondolatok is a Dróton át száguldanak. Bizonyos fokig megértem, miért menekültél egyfolytában, drágám - ezúttal, visszavonhatatlanul, egész a csillagokig) Pedig nincs mitől félned. Talán ha lett volna egy saját gyerme-ked, akár velem közösen, te is beláttad volna ezt...
Aztán nehogy kétségbe ess az engem érintő rossz hír miatt, Henry, drágám) Nincsenek fájdal-maim, semmiben nem szenvedek hiányt. Annak idején én is kivettem a részem a nagy heccekből, ahogy ti, vén RAF-es fiúk szoktátok mondani - láthatod, azért én minden szavadra odafigyeltem, már akkor, régen is! Csak egyvalamit sajnálok, hogy nem láthatok többet a jövő most megnyíló, új távlataiból - és hogy nem láthatlak viszont té-ged, mert igenis fontos vagy számomra...

2017: a csillagok közt

A kabinjában feküdt, egy régi mechanikus óra halk ketyegését hallgatta. Semmilyen szagot nem érzett, semmilyen ízt, minden lélegzetvétel fájt, és látni is csak homályos foltokat látott. Már csak egy roncs volt, de igazából elege is lett ebből az életnek nevezett hajcihőből...
Valahogy tudta, ez az a nap.
Nem fogta fel túl tragikusan. Mint az elefántok, gondolta. Egyszer ismert egy fickót, aki járt Indiában - még mielőtt a Birodalom széthullott volna, a hábo-rú előtt -, és az a fickó mesélt mindig az elefántokról, arról, hogy tévedhetetlenül tudják, mikor jött el az idejük. Akkor elhagyják a csordát, és keresnek egy csöndes zugot, de csak úgy komótosan...
Talán igazak voltak azok a mesék. És talán az em-berben is megvan ez az ösztön, ha pedig igen, az nagy megnyugvást jelent. Elvégre mindig szerencsé-je volt; a '40-es években sokszor beadhatta volna a kulcsot, ahogy rengeteg jó ember meg is tette.
Lélegzete a torkát kaparta. Micsoda ostoba dolog...
A falak köddé váltak körülötte.
Egy pillanatra döbbenet hasított belé - és ha-rag. Megrémült. De hát mi értelme most megrémülni?
... A csillagok között lebegett, csillagok fölöt-te, alatta, és körülötte mindenhol. Előtte alig ész-revehetően kékebbre színeződtek.
...Nem szabad félned tőlünk.
Egyenletes fény ölelte körül - épp csak annyi-ra, hogy kioltsa a csillagokat, de az ég mély éjkékje megmaradt.
Egy szűk kabin. Egy bot a kezében. Valami a fülében... fölemelte a kezét... vatta volt...
Te jó ég! Újra a Vampire-ben ült, annak kacsa-tojás-színű fémteste vette körül. Még a gomblyu-kában is ott volt a friss szegfű.
Kár volt elmenekülnöd a sötétségbe.
A Vampire orra lebillent, és kitárult alatta a táj, szelíden görbülve, fényhálóval beszőve: egy Drót-kontinuum.
Mi vagyunk te. Te vagy mi. A te bátorságod-nak köszönhetően az emberiség örökké élni fog. Há-lát érdemelsz. Szeretnénk, ha csatlakoznál hozzánk.
Szóval ezek a fiatalok - vagy az az átkozott faj-zat, amivé váltak - hazahozták őt, egészen haza, a csillagokból. Ha pedig ilyesmire képesek, valósá-gos istenek. Észébe jutott, hogy félnie kellene tő-lük, ahogy mindig is félt egy kicsit.
De azért csak emberek voltak, gyermekek. Talán Max jól látta. Talán itt az idő, hogy vég-re mások kezébe adja a sorsát.
Odalent azonban nem látta Maxet. A síron túl-ra még ők sem értek el. Legalábbis még nem. Isten hozott itthon...
Lent biztonságban lesz, ha sikerül leszállnia. De nem sürgeti senki. Még egy pár percet marad, az-zal nem árthat senkinek. Talán elvihetné a gépet pár fordulóra London fölé...
Lebillentette a Vampire orrát, és megkezdte hosszú zuhanását vissza a légkörbe.

Németh Attila fordítása
Galaktika 176