VÍZÖNTŐ

Egy polgári nő, aki reggel hétkor
munkába megy, és összehúzza vékony
ujjaival magán a bőrkabátot,
középkorú, aki már sokat látott,
s vénlány maradt, maga se tudja, mért;
pirosító, szemhéján némi kék
festék, rúzs semmi sem, konszolidált,
talán még csinos is, de legalább
kellemes jelenségnek mondható,
sötét harisnyát hord, a lába jó,
nem könnyen bízik senkiben, magában
nehezen se, összeadja a számla
tételeit mindig a fűszeresnél,
jól főz, és mind gyakrabban arra eszmél,
hogy percek óta nézi már magát a
tükörben, s valaki más arcát látja,
pedig hová lett az az arc, hová lett,
lehullott, mint az ősz és mint az évek;
és eltöpreng egy szájkörüli ráncon:
mi a nyavalyát keres a világon?