VÍZÖNTŐ

- Külön indákon tekeregve
bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy bolygásodban
mégis-mégis hozzámhajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal
akkor futottál mellém éppen,
mikor már-már alákonyultam,
sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve
bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy magányodban
mégis-mégis hozzádkaroltál.
Már-már sírósan becsukódó
kelyhedet rámnyitottad önként,
s lelked lelkembe átejtetted,
hogy ott forogjon csípős könnyként.

- Egymás mellett és egymás ellen
nyílunk mi, nyugtalan virágok,
kergetőzve s összeborulva,
mint tengeren játszó sirályok.
Rázkódva forgó viharokban,
bukdosva pergő jégesőkben,
idegenül tán mindörökké,
de mindöröktől ismerősen.

- Egymás mellett és egymás ellen
nyílunk mi, nyugtalan virágok,
megtört gőgben összeakadva,
mint száműzött, koldus királyok,
s úgy nézzük egymást szomorúan,
kiványcsian s mindent tudóan,
mint hulló csillagok figyelnek
egymás útjára lefutóban.