VÍZÖNTŐ

Anya, akinek holt gyermeke van,
A fél testével maga is halott,
És húzza, vonja le, a föld felé,
Mit énjéből a földnek átadott.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak fél szemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.

Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént...
Mint idegen, ki otthont nem talál.
Ki valahol elhagyta fél szívét.

Csak fél szíve vergődik mégis itt,
Aranykalitkában sajgó, bús madár,
Míg itt a földön élő kedvese,
Tilos addig a másik út, határ.

Félkézzel végzi sok-sok dolgait
S hiú viszályok fölött, úgy lebeg
Magasan, minden szennytől mentesen,
Mint akit már nem érnek emberek.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza őt egy sír
S mikor élő fiára mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír.